Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 73. (Budapest, 1990)
A Szépművészeti Múzeum mint a művészet modellje
múzeum-hommage-ához. A londoni National Gallerj 1977-ben egy sorozatot kezdett The Artist's Eye címmel: neves kortárs művészeket kértek fel, hogy a múzeum gyűjteményéből saját ízlésük szerint rendezzenek kiállítást. 19 A bratislavai Szlovák Műemlék- és Természetvédelmi Intézet 1982-83-ban két kiállításon 20 régészeti épületegyüttesekre, illetve kerámiatöredékekre készült modern művészeti reflexiókat mutatott be, amelyeket kortárs művészek készítettek az intézmény felkérésére. Mindkét esetben nyilvánvaló a múzeumnak az a szándéka, hogy gyűjteményét a nem hagyományos múzeumi szempontú értelmezés előtt megnyissa. Christo is valószínűleg a reform szellemében csomagolta be a berni Kunsthallét 1968-ban, szellemesen oldva meg a múzeumkérdést: csomagolásával használhatatlanná tette, tehát megszüntette a múzeumot, ugyanakkor műtárggyá is avatta, és így végül mégis muzealizálta. Birkás Ákos múzeumesszéje nem szól hozzá konkrétan a kérdéshez, de nyilvánvaló, hogy érzelmileg is, gondolatilag is szembenáll a múzeumreformmal. A Szépművészeti Múzeum előtt, mint hagyományos múzeum előtt hódol, amelynek nem feltétlenül kell megváltoznia az új és új fogalmak hatására, ellenkezőleg, hivatása változatlanul megőrizni a modern művészet számára máig is érvényes, biztos támpontot nyújtó művészeti gyűjteményét. Az azóta eltelt ido mintha a sorozatnak ezt a végső konklúzióját igazolná. Birkás Ákos mindenesetre visszatért a festészethez. SIMON ZSUZSANNA 19 A katalógusok alapján három kiállításról tudok : Anthony Caro, 1977; Richard Hamilton, 1978; David Hockney, 1981. 20 Kat. Archeologické pamiatky a zivotné prostredie, Bratislava 1982; Kat. Archeologické pamiatky a s ûcasnostj Objets archéologiques et présent, Bratislava 1983.