Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 73. (Budapest, 1990)

A flamand gyűjtemény legújabb szerzeménye

a megsebzett Dorindával.

7 Az elbeszélés szerint Dorinda nimfa elrejtőzött az egyik vadászaton, hogy gyönyörködhessen az érzelmeit nem viszonzó Silvióban. Az állatbőrbe bújt lányt azonban az ifjú — farkasnak vélve — megsebezte nyilával. A festményen a történetnek az a pillanata látható, amikor Silvio — lemondva a vadászat szenvedélyéről — átnyújtja fegyvereit az öreg Linco szolga által támogatott Dorindának. Ovidius említett elbeszélésével ez valóban könnyen összekeverhető, de a szolga jelenléte, Ámor közbenjárása és a lány fején az állatmaszk egyértelműen azonosíthatóvá teszi a jelenetet. Az analóg példán a már útnak indult csoportot látjuk, a történet ugyanis a fiatalok házasságával végződik. A zürichi és a budapesti kép a festészetben az egyetlen példa az elbeszélés időben közeli két epizódjának a megörökítésére.

8 A rövid időbeli eltérésre Ámor figurája, a két kutya és a budapesti festményen nem szereplő két puttó is utal. Az utóbbiak egyike — eltérően az irodalmi előzménytől — Silvio fegyvereit töri ketté. (Eredetileg ugyanezt a vadász teszi.) A képek lényeges méretbeli és formai eltérése azonban kizárja, hogy sorozat darabjai lennének. Mindkét festmény pregnáns példája a bukolikus témák iránti vonzalomnak. Németalföldön, ahol a pásztorköltészet rendkívül kedvelt volt,

9 az olasz irodalomból a legkedvezőbb fogadtatásra G. B. Guarininak (1538-1612) a Tasso „Aminta"ja (1573) nyomán készült „II Pastor fido" (1590) című darabja talált. Ebből Mirtillo megkoronázásának (2. felv. 2. jel.) és Dorinda megsebzésének(4. felv. 8-9. jel.) a történetét ábrázolták leginkább a festészetben, különösen Németalföldön, a 17. században.

10 A Szépművészeti Múzeum festményéhez az utóbbi epizód szolgált irodalmi forrásul. A képzőművészetben a pásztorjelenetekhez az előképet 16. századi olaszok — Giorgione és Tiziano — nyújtották. Az „II Pastor fido" képre vitelében az olaszoknál Guercino (1591-1666), a franciáknál Philippe Quentin (1600-1636) járt az élen.

11 Németalföldön az első sokalakos pásztorjelenetek ábrázolására az 1620-as évek végén került sor (Abraham Bloemaert, Gerrit van Honthorst). Legnagyobb népszerűségüket az 1630-40-es években érték el. Silvio és Dorinda története — megelőzve az olasz tragikomédia 1650-ben készült holland nyelvű fordítását, — már 1635-től ismertté vált északon, Hermann Saftleven (1609-1685) festménye révén

12 (27. kép). Ennek egész kompozíciója, és benne Silvio térdeplő alakja meghatározó volt a később e témához nyúló festők számára. A sebesültet támogató Linco figurájának megformálásában a Cephalus-ábrázolások hagyományaihoz nyúlt vissza. A budapesti 7 Pigler, A., Barockthemen II, Budapest 1956, 452. 8 Kat. Schenk, /. //. (4. j.) 86. 9 Németalföldön az első pásztorjátékok (Rodenburgh, T.. Trouwen Batavier, 1601-2 [1617 előtt nem publikálták]; Hooft, P. C, Granula és Daifilo, 1605 [1615 előtt nem publikálták]) sikerein felbuzdulva költők egész sora (Huygens, Heinsius. Cats, Vondel, Heemskerck, Krul) hódolt ennek a műfajnak, különösen az 1620-30-as években. 10 Kettering felmérése szerint az „II Pastor fido" története eddig 33 festményen bukkant fel, 24 művésztől: Kettering, /'. m. (2. j.) 101. 11 Guercino 1615-20 között 11 részes sorozatot készített a centoi Villa Giovannina számára, Philippe Quentin pedig 10 részeset, a burgundiai d'Ancy-le-Franc kastélyba, 1620-22 között. 12 Berlin, Staatliche Museen, ltsz. : 958, olaj, vászon, 114x140 cm.