Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 72. (Budapest, 1990)

Az Andokidés-festő új csészéje

lapszegély is fokozza — ugyanakkor néhány pentimento, a festménytől való számos eltérés és a rajzok kitűnő kvalitása egyértelműen eredetiségükre utal. A rajzok eme sajátossága pontosan megfelel annak a képnek, melyet Vasari tömör megjegyzéséből alkothatunk magunknak Agresti rajzművészetéről. Vasari 1567-ben, Vincenzo Borghininek írt levelében üzeni Liviónak, „ehe non disegni troppo, che gli è sano":

7 Agresti rajztechnikája kétségkívül rendkívül csiszolt, csaknem túlságosan kimunkált — viszont igen magas színvonalú, minőségileg felette áll elkészült festményeinek. Ez egyébként számos manierista festőre jellemző. A két krétarajz nyilvánvalóan az Llmziben őrzött tollrajzvázlat egyes alakjait dolgozza ki aprólékos részletességgel, s a művész a festményen, ha számos változtatást hajt is még végre, a rajzok tanulságait nagymértékben felhasználja. A kompozíció kialakulásának a fentinél kétségkívül korábbi fázisát rögzíti egy negyedik rajz (23. kép),

8 mely egyúttal Agresti stílusának fejlődéséhez is érdekes adalékul szolgál. A kompozícióvázlat és a festmény között — az apró módosítások mellett — a legszembetűnőbb eltérést az előtér repoussoir-alakjaiban figyelhetjük meg. A rajzon az összetett kezű gyermek- és a befelé mutató gesztusú hatalmas nőalak, eredetét tekintve, a firenzei manierizmus egyik kedvelt motívuma. Agrestihez ezt a motívumot a legvalószínűbb módon Francesco Salviati, a Sala Regia munkálatainál közvetlen elődje közvetíthette, akinek, úgy tűnik, nemcsak komponálásmódja, hanem bizonyos mértékben dekoratív rajzmodora is ösztönzőleg hatott a romagnai származású és ennek megfelelően provinciális képzettségű, de a színes római környezetben számos festői irányzatot mohón felszívó művészre.

9 Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a Perino del Vaga köréből induló, de a Zuccari testvérek útját is végigjáró festő

10 az elkészült freskókompozícióban hogyan választ végül is egy korszerűbb, ekkor nyilvánvalóan modernebbnek számító megoldást : a festményen az előtér realisztikus gyermekalakja a kutyával a régebbi, manierisztikusabb séma elvetéséről tanúskodik; közelít a század közepétől egyre inkább erőre kapó, a szakirodalomban olykor joggal „a második reneszánsznak"' nevezett reformmozgalom szelleméhez.

11 A Sala Regia 1542-ben elkezdett és 1549-ben félbeszakadt festészeti díszítése IV. Pius (1559-65) uralkodása idején 1561-től kap új lendületet. Ekkor Daniele da Volterra és Francesco Salviati dolgozik a falakon, és ekkor alakul át némiképpen az eredeti program is, feltehetően az ellenreformáció szellemének hatására: a program alakítói a reprezentatív donátor-királyok helyett az ajándékozási jelenetek ábrázolása mellett döntenek, fokozni vélvén ezzel a freskóciklus didaktikus és propagandisztikus hatását.

12 A két festő, viszálykodásaik és egyéb okok miatt, végül is egyetlen freskókompozíciót sem készített el; Salviatitól, mint láttuk, vázlatrajzok maradtak ránk, 7 Frey, K., Der literarische Nachlass Giorgio Vasaris 2, München 1930, 313, idézi: Spazzoli, L h. 79. 8 1982-ben a londoni Sotheby cég birtokában. Lavírozott tollrajz, 228X201 mm. A rajz fényképéért és a vele kapcsolatos információkért Philip Pounceynak ezúton mondok köszönetet. 9 Salviatinak a Sala Regia-beli munkákkal összefüggő rajzairól: Popham, A. E.—

Wilde, J., The Italian Drawings of the XV and XVI Centuries in the Collection of His Majesty the King at Windsor Castle, London 1949, 326, 888-891. sz., 168-169. k., illetve Gere, i. m. 13, 84, 26. t. 10 Az oszlop körül kapaszkodó alakok végső soron Raffaello Heliodorus-freskójára visszavezethető motívumában, valamint a freskókompozíció egyéb motívumaiban és általános kompozíciós elveiben Agrestit nyilvánvalóan inspirálták Taddeo Zuccari San Marcello al Corso-beli freskói is, a Szent Pál életének történetét ábrázoló jelenetek a Cappella Frangipaniban, melyeken a festő éppen ezekben az években, 1558/9-től 1566-ban bekövetkezett haláláig dolgozott. Vö. öltre Raßaello. Aspettidella cultura figurativa del cinquecento romano, Cat. Roma 1984,112—117, 55-56. k. 11 Gere, i. m. 14-15. 12 Vö. J. Hess kéziratban lévő munkájában, a Giovanni Baglione Vite-je új kiadásához készített kommentárban, idézi: Röttgen, H., Münchner Jahrbuch der bildenden Kunst 26 (1975) 92, 26. j.