Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 68-69. (Budapest, 1987)

John Wootton tájkép Budapesten

fedezni, aki, bár a tájképfestés terén az Angliában működő holland festőktől kapta az első impulzusokat, a 18. század 20-as éveitől kezdve a régi mesterek közül elsősorban Nicolas Poussin, Claude Lorrain, de mindenekelőtt Gaspard Dughet művészetének igézete alatt alakította ki tájképfestői stílusát. 1722-ben George Vertue, az angol művészet memoir írója így emlékezik meg róla: ,,Mr J. Wootton has bravely distinguished himself in his late paintings of Landschape, very much like the pictures of Gaspar Pousin, both as to Invention, design and Colouring, he haveing studied from several peices of that masters painting, has perfectly entered into his Manner".

21 Megfontolva, hogy a kutatók mind a mai napig nem leltek olyan egykorú dokumentumra, mely Wootton többek által feltételezett itáliai utazására vonatkozna,

22 a római iskolához fűződő szoros kapcsolatát az antik irodalmi ihletésű, a természetet idealizáló római tájábrázolások 18. századi angliai divatjában kell keresnünk. A ködös Albion lakóiban ezek a tájképek a „Grand Tour" alkalmával megcsodált antik építészeti emlékeknek, a Campagna Romana elbűvölően szép, napsugaras tájainak reminiszcenciáit ébresztették fel, s dekoratív vonásaik alapján kiválóan alkalmasak voltak vidéki kastélyaik, kúriáik díszítésére. A „Grand Tour" következményeként fellendül Angliában a műgyűjtés, megindul a régi mesterek, közöttük a római iskola nagy francia triumvirátusa, a Poussin-ek és Claude Lorrain alkotásainak Angliába áramlása, kereskedelmi forgalmazása, metszetek után való népszerűsítése. Ezek a körülmények lehetővé tették Wootton számára a 17. századi római tájábrázolás vívmányainak hazájában való közvetlen megismerését, sőt maguknak a műveknek a gyűjtését is. Képgyűjteménye, mely Claude Lorrain, Nicolas Poussin művei után készült másolatokat tartalmazott, s eredeti Dughet, Orizzonte és Berchem művekkel büszkélkedett, híven tükrözi ízlésvilágát.

23 Woottont azonban nem elégítette ki ezeknek az alkotásoknak a tanulmányozása, gyűjtése; ő maga is jeleskedni kívánt a klasszikus tájképfestészet terén. Jóllehet művészi pályafutásának korábbi szakaszában főleg vadász-, sportés csatajeleneteinek, továbbá állatábrázolásainak köszönhette hírnevét, melyekhez élete folyamán sohasem vált hűtlenné, 1728-ban Vertue már így méltatja a festőt: „ . . . rais his reputation and fortune to a great height, being well esteemd for his skill in Landskip painting amongst the professors of Art and in great Vogue and favour with many persons of y

e greatest quality."

24 A római táj ábrázolásokhoz kapcsolódó alkotásai között több olyan festményre bukkantunk, melyeknek témája, hangulata, kompozicionális felépítése, motívumkincse szoros összefüggést mutat a budapesti képpel (122. kép). Ezeknek sorából, mint legközelebbi analógiákat, elsőként a cambridgei Fitzwilliam Múzeumban őrzött (123. kép),

25 továbbá a Lothian márki tulajdonában lévő (124. kép)

26 pásztorjelenetet emelnénk ki. A budapesti festményhez nagyon hasonlóan mindkettő közeinézetből — 21 Vertue, G., Notebooks, 1., The Walpole Society 18 (1930) 101. 22 Meyer, A., John Wootton 1682—1764. Landscapes and sporting art in early Georgian England, Kenwood 1984, The Iveagh Bequest. Kiállítás katalógus, 11—12. 23 Reynolds, G., John Wootton — Horse Painter and Landscape Artist, Apollo 120 (1984) II, 210. 24 Vertue, G., i. m., 3, 34. 25 Klasszikus tájkép. Olaj, vászon, 81,3X107,9 cm. Cambridge, Fitzwilliam Museum, ltsz. 5.: Goodison, J. W., Fitzwilliam Museum Cambridge, Catalogue of Paintings', 3., British School, Cambridge—London 1977, 292., 5. t.