Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 68-69. (Budapest, 1987)
Garofalo egy kevéssé ismert festménye
Garofalo Adultéra jának rigorózus klasszicizmusa, akadémikus maniera ja nem csak a téma velencei megfogalmazásával szembeállítva mutatkozik meg egyértelműen, hanem a ferrarai példákkal összevetve is. Mazzolino három Házasságtörő asszonya (London, National Gallery; Firenze, Pitti; Roma, Galleria Borghese) közül az 1522-ben festett londoni változat akár előkép is lehetne a Garofalo kompozícióhoz, hisz kisformátumú, egész- és sókalakos, centrális szerkesztésű és fontos szerepet kap benne az architektúra. 3 De a ferrarai quattrocento elődökhöz hűségesebb és az északi metszetek hatására is érzékeny Mazzolino az architektúrát játékos-invenciózusan a cselekmény két epizódra bontására használja, az így kialakított színpadot eleven mozgással tölti meg, a hátteret pszeudo-antik ornamentikával teszi érdekessé, a szereplőket bizarr iróniával karikírozza; a közös klasszicizáló kiindulóponttól Mazzolino alapjaiban más végeredményhez jut mint Garofalo. Ismerünk egy Házasságtörő asszonyt Benvenuto Tisi egy másik ferrarai kortársától, Ortolanótól is (64. kép). 4 Ez utóbbi összehasonlítása a Szépművészeti Múzeum képével igen szemléletesen támasztja alá Longhinak Berenson ellenében kifejtett azon véleményét, hogy Ortolano kései munkássága határozottan és világosan különválasztható Garofalo műveitől. 5 Longhi épp a ma a Courtauld Galleries-ben őrzött Adulterára hivatkozik, anélkül, hogy érveit erősítendő utalna a mi képünkre. Pedig mindennél beszédesebb a két azonos tárgyú festmény egymás mellé állítása. A különbség — Ortolano javára persze — annyi, mint amennyi egy megidéző erővel, ízes fordulatokkal előadott népmesevariáns és egy retorikai kézikönyvből betanult ünnepi szónoklat között van. Szó sincs arról, hogy Ortolano képe remekmű lenne, Garofaloé meg figyelmet sem érdemlő, silány munka: két, a festészet mesterségét magas színvonalon művelő mester közötti különbségről beszélünk. Ortolanónál a tekintetek élnek, a mozdulatoknak dramatikai funkciójuk van, a horgas orrú ülő ifjú az előtérben vagy a kopasz férfi Krisztus mögött, aki fontoskodva csípteti orrára szemüvegét, hogy kiolvassa a földre írt szöveget, esendőén komikus figurák, a vádló farizeus nem az a gyerekriogató mumus, ami Garofalónál, viszont testtartása, egész valója elhitető erővel fejez ki gonosz indulatot, a római katona jelmeze itt nem olyan korhű, mint Garofalo délceg vitézéé, de fején az ormótlan sisakot megmosolyogjuk, hanyag pózát, páncélján a megcsillanó fényt kedvtelve nézzük. Benvenuto Tisi stílus-ortodoxiája a legnyilvánvalóbbá mégis akkor válik, ha a Raffaello-tanítvány Giulio Romano azonos tárgyú, és Diana Scultori 1575-ös metszetében ránkmaradt kompozíciójára is vetünk egy pillantást (65. kép). Ezen Krisztus és a házasságtörő nő kettőse sókkal nagyobb dramaturgiai hangsúlyt kap mint Garofalónál, és az ott hiányalt leleményről, fantáziáról, humorérzékről és mesélőkedvről tanúskodnak a körtemplom csavart oszlopai között megszégyenülten, tehetetlen dühvel el oldalgó írástudók és farizeusok karakteres figurái. A Szépművészeti Múzeum állandó kiállításán szereplő kép szerzősége mindmáig nem volt egészen tisztázott. Pedig a festményt 1823-ban a helyes megha3 Vö. Zamboni, S., Ludovico Mazzolino, Milano 1968, 41, 44, 52, 53. 4 London, Courtauld Galleries, olaj, fa 73,5X87,5 cm, vö. From Borsó to Cesare d'Este. The School of Ferrara 1450—1628, Matthiesen Fine Art Ltd, London 1984, 34 sz. 5 Longhi, R., Officina ferrarese, Firenze 1956, 76 „Egualmente occorre lasciar cadere láfferrnazione del Berenson che, nella sua fase piu tarda l'Ortolano quasi non si distingua dal Garofalo. Ma perché, se l'Adultéra nella raccolta di Lord Lee, se la Circoncisione di Palazzo Patrizi, che lo stesso critico pone fra le cose tarde, son piu Ortolano che mai?"
