Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 68-69. (Budapest, 1987)
Garofalo egy kevéssé ismert festménye
tarozással, Garofalót jelölve meg szerzőként vették fel az Esterházy képtár leltárába, 6 Otto Mündler, becslési jegyzékében — az Adultérât a mester utolsó alkotóperiódusába helyezve — csupán kronológiai pontosítást végzett. 7 Ezt követően azonban, a hagyományos attribúciókra gyakran valóban indokolt gyanakvással tekintő modern kritika és hiperkritika képünknek sem kegyelmezett, s kellő tudományos szigorral kezdte szemügyre venni. Nem számítva Tschudi és Pulszky (1883) abszurd Mazzolino attribúcióját, 8 a kutatás két irányban távolodott el Garofalo sajátkezűségének egyértelmű elismerésétől. Venturi bizonyos stílusjegyeket nem tartott összeegyeztethetőnek Garofalo modorával, ezért a képet előbb a mester iskolájába utalta, 9 majd — ezt konkretizálva — Girolamo da Carpinak tulajdonította. 10 Berenson csupán minőségi megfontolásból vonta kétségbe Benvenuto Tisi sajátkezűségét, így a festményt — lehet, hogy csak e gy gyengébb minőségű fényképtől megtévesztve? — műhely produktumnak nyilvánította. 11 Venturi, az Országos Képtár olasz festményeiről 1900-ban írt tanulmányában a figurák megnyújtott arányát, a harsogó kékeket, a fakó sárgát, a modellálás üveges jellegét, bizonyos típusokat (a rút farizeus és az ifjúnak magyarázó öreg), valamint a hüvelykujjal derékszöget bezáró mutatóujj motívumát tartotta Garofalótól idegennek. 12 Venturi e megjegyzéseket téve talán túlságosan is részletekre összpontosított az egész helyett, épp a legfontosabbat, a kompozíciónak már elemzett sajátosságait hagyta figyelmen kívül. Az a bizonyos üveges, zománcos felület a különösen gondos részletalakítás eredménye, egyes figurák megnyújtása a mester más manierisztikus művein, például a módénál Galleria Estense oltárképén is megfigyelhető, a szokatlannak minősített farizeus „masoherone"-t az 1540 (?)-ből való Szent István megkövezése oltárképen (ma Berlin-Dahlem, Gemäldegalerie) látjuk viszont, az ujjak alkotta derékszög legfeljebb modoros, de nem tartalmaz semmi olyan feszültséget, ami az „igen nyugodt" Garofalóról alkotott képünknek ellentmondana. A végül csak a Storia dell'arte 1933-as kötetében kimondott Girolamo da Carpi attribuciót Pigler mind a Régi Képtár katalógusában, mind a Barockthemen^ben átvette. 13 Márpedig Garofalóra és kivált erre a műre nem jellemző „quel felice accordo 6 Inventar Journal der f. Esterházisehen Bilder Gallerie zu Wien von It Jäner 1820, Közzétéve in Meiler, S., Az Esterházy Képtár története, Budapest 1915, 242. 7 Schätzungsliste von Otto Mündler über die Bestände der Esterhazy-Galerie, 1869. Közzétéve in Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum állagai, I. rész, Budapest 1909, XI, 9. 8 Tschudi, H. —Pulszky, K., Landes-Gemälde-Galerie in Budapest, Wien 1883, VIII. 9 Venturi, A., I quadri di scuola italiana nella Galleria Nazionale di Budapest, L'Arte III. 1900, 203. 10 Venturi, A., Storia dell'arte italiana, IX. 6. Milano 1933, 666. 11 Berenson, B., Italian Pictures of the Renaissance, Oxford 1932, 216; Berenson, B., Pitture italiane del Rinascimento, Milano 1936, 186; Berenson, B., Italian Pictures of the Renaissance. Central Italian and North Italian Schools, Vol. I. London 1968, 153. 12 Venturi, A., t. m. 1900, 203 „Anche il quadro nella Galleria attribuito al Garofalo devesi considenare come lavoro della scuola. Rappresenta Cristo e l'Adultéra con molte figure assistenti, tutte lunghdssime, con turchini stridenti non propri del Garofalo, con un giallo svanito ben différente da quello del pittore, che sembra attingerlo dalle squame dei pesci dorati. C'e in tutto alcunche di vitreo; e ci sono tipi, come la figura di mascherone presso l'Adultéra, e l'altra di donna in colloquio col vecchio a sinistra, inusitati nel maestro. Infine c'e una particolarita curiosissima formando un angolo retto del pollice con l'indice: tensione di gesto che il tranquillissimo e debole Garofalo non avrebbe mai usata." 13 Pigler, A., Katalog der Galerie Alter Meister, Budapest 1967, 124; Pigler, A., Barockthemen, Band I. Budapest 1974 2 , 315.
