Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 68-69. (Budapest, 1987)
Egy úttörő
kutatás számára nem öncélú játék, hanem fontos eszköz a művek művészettörténeti forrásértékének növelésére: két pont már egy vonalat határoz meg. Aligha lehet kétséges, hogy a 8. század közepén voltak görög mesterek, akik Etruriában telepedtek meg. Társadalmi helyzetükről keveset tudunk, de inkább a marginalités jellemezhette, 72 mint az egyenlőség. 73 Ennek azonban, mint Görögországban és később Rómában is, kevés köze lehetett teljesítményeik értékeléséhez. A fent említett okokból a budapesti vagy a veii edénytartöhoz hasonló darabok értéket jelentettek tulajdonosuk számára, de aligha értékelte tudatosan azt a művészi magatartást, amely bennük kifejeződött. Ennek megértésére a mester elsősorban társai között számíthatott, a veii Kerameikoson, ha volt ilyen. Mert a két darabnak olyan vonásai vannak, amelyek útmutatók lehettek a kortárs etruriai mesterek számára. Elsősorban az edénytartó formája, amely nézőjét nyilvánvalóan emlékeztette helyi előzményeire és márcsak ezért is szíves fogadtatást remélhetett, nem kevésbé azért, mert láthatóan különbözött is elődeitől. Mestere, mint Ortega híres hasonlatának torreádora, előbb hátra lépett, hogy a döntő lépést előre megtegye. Hogy milyen irányban, azt a díszítés mutatta félreérthetetlenül. Igaz, hogy az egykorú görög kerámiában szinte valamennyi motívuma rendszeresen hasonló funkcióban jelenik meg: a vonalnyalábok a szájperem, a „Kolbenmuster" a nyak díszítésére, a függőleges M-sáv a metopék oldalsó keretezésére (mert ilyennek lehet felfogni a két pánt szerepét a metopé-lapok közt), a pontsor alul vagy fölül a díszítés lezárására, a koncentrikus körök frize széles, hangsúlyos felületek fedésére. 74 A bámulatos teljesítmény azonban a görög motívumok tökéletes összehangolása volt egy új, nem-görög kerámia-formával. Kényszermegoldást csak a budapesti állvány ötödik metopé4apját pótló hármas András-keresztnél látunk; a mester itt nyilván azért nem akarta a szarvas alakot szűkebb sávba összepréselni, mert a görög geometrikus ábrázolás alapelveivel került volna ellentétbe, ha nem tudja az alak egyes részeinek jellegzetes vonásait és azoknak egymáshoz viszonyított arányait az egykorú konvenciónak megfelelően visszaadni, és ezáltal a figura „hieroglif-szerű" 75 közérthetőségét megőrizni. A görög geometrikus művészet szellemének ez a veii példányon kevésbé tiszta formában érvényesülő megértése, a kivitel technikája és a festés stílusa, minthogy az anyag és a forma alapján nem lehet szó importált darabról, a legegyszerűbben úgy értelmezhető, hogy bevándorolt görög mesterre kell gondolni, annál is inkább, mert a hátraforduló nőstényszarvasok rajzának könnyedsége és biztonsága a görög geometrikus festészet stílusában gyakorlott kézre vall, semmi nyoma rajta az utánzó igyekezet merevségének, vagy az új stílus elsajátítása kezdetért álló kéz tétovaságának. A kevés eredeti vonást mutató ischiai görög vázafestészet ismeretében 76 azt is hozzá îehet tenni, hogy a mestert inkább euboiai, mint ischiai görögnek lehet elképzelni. Mindez azon72 Morel, J.-P., in Actes du Vile Congrès Internat, de la FIEC, Budapest 1984, 230—234; vö. Colonna, G., Rom. Mitt. 82 (1975) 184. 73 D'Agostino, B., in La céramique grecque etc. (fent 38. j.) 67. 74 A példákat 1. a fent a 32—33. j.-ben idézett munkákban. A Tainia Hampe (fent 22. j.) 3—5. táblájának euboiai vázáin valamennyi motívum megjelenik. 75 Himmelmann, N., Erzählung und Figur in der archaischen Kunst, (Akad. d. Wiss. u. Lit., Mainz, Abh. d. Geistes- u. sozialwiss. Kl., Jg. 1967, 2), Mainz 1967, 84. 76 A pithékussai figurális vázafestészet létezését G. Buchner ismerte fel (Arch. Rep. 1970—71, 67) ; ugyanő írt róla összefoglalóan in La céramique grecque etc. (fent 38. j.) 103—107 és ASAtene 59 (1981) 264—272; vö. még Klein, J. J., Expedition 14 (1972) 2, 38—39. Euboiai és ischiai kerámia különbségéről 1. fent 63. j.
