Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 68-69. (Budapest, 1987)
Egy úttörő
ban a fentiek értelmében művészetét akarja jellemezni; hogy mennyire felel meg tényleges életrajzának, az eldönthetetlen és a jelen összefüggésben közömbös. Bárhol született vagy nevelkedett, művészete arra a kihívásra volt válasz, amelyet az etruszk társadalom kialakulása jelentett. Más kultúrákból, még a mi századunkból is jól ismerjük annak az átalakító hatásnak a folyamatát, amelynek során egy kultúra hagyományos művészete egy másik kultúra kimondott vagy kimondatlan igényeinek szolgálatában olyanná alakul, amilyennek a befogadó kultúra látni szeretné. 77 Ha Etruriában etruszkok számára dolgoztak, a mestereknek származásuktól függetlenül meg kellett tanulniuk olyan görög művészetet csinálni, amilyennek azt etruszk szemmel látták vagy látni akarták. A Casale del Fosse-festő szerepe — ha nem is jelentősége — ahhoz a félezer évvel későbbi délitáliai görög költőéhez hasonlít, akinek munkássága a római irodalom kezdetét jelenti. Akkor Rómában Odysseia kellett, de latinul, versus Sat umius-okb an ; a Múzsa helyett a Camena sugallatára. És a semigraecus Livius Andronicustól soha nem tagadták meg a római költő rangját. Itt kell visszatérni .az álló szarvas motívumára. Az etruszkok fiihellénizmusa — eltérő tendenciákkal párhuzamosan — művészetük történetének végéig nem tűnt el. De legszélsőségesebb formáiban is legföljebb a produkció legalsó szintjén jelentett önállótlanságot. Az etruszk művészek általában szuverén módon álltak szemben görög mintáikkal: az egymástól sokszor jelentősen különböző görög lokális stílusok határait éppúgy nem érezték magukra nézve kötelezőnek, mint ahogy a görög motívumkincsből is hajlamuknak megfelelően válogattak. 78 A görög geometrikus vázafestészet produkciójának tömegében jóformán ismeretlen motívumnak egy tárgy uralkodó díszítőmotívumává emelése jellegzetesen etruszk gesztus. A geometrikus vázafestészet etruszk mesterei között hamar általánossá vált az is, hogy szabadon keverték a görög lokális stílusok sajátos vonásait — elég itt az ,,Argosi"-festőre utalni 79 —, de ezt csák görög oldalról nézve lehet eklekticizmusnak bélyegezni, valójában egy autonóm etruszk geometrikus művészet kialakulásának útja volt. A Casale del Fosso-festő, faként a budapesti edénytartó állatalakjainak stílusa alapján, szinte tisztán őrizte meg a görög geometrikus festészet formáit. Festői teljesítménye sokkal inkább hasonlít a műfordítóéhoz, mint az etruszk geometrikus vázafestészet többi ismert mesteréé. Veii darabjának leletösszefüggésén kívül ez is arra utal, hogy helyét ezeknek sorában a legkorábbiak közt kell keresni. Mint láttuk, van némi alapja annak a feltevésnek, hogy egy személyben festő és fazekasmester volt, a forumi töredék pedig, ha valóban nem az ő műve, annak a bizonyítéka lehet, hogy művészete nem állt teljesen elszigetelten az egykorú dél-etruriai kultúrában. Egyelőre túlságosan kevés olyan szilárd pontja van a 8. század második felére helyezhető váza-produkció időrendjének, amely akár csak évtizednyi pontosságú keltezést is megtámadhatatlanná tenne. Ezért minden valószínűsége ellenére további leletek előkerüléséig inkább 77 A jelenséget az ausztráliai bennszülött művészet példáján mutatta be Megaw, A. H. S„ Art History 5 (1982) 205—218. 78 Erről legutóbb Scheffer, Ch., in Ancient Greek and Related Pottery (Proceedings of the International Vase Symposium 1984), Amsterdam 1985, 229—233; általános következtetései további elemzést és megvitatást igényelnek. 79 Colonna, G., MEFRA 92 (1980) 598—605; Isler, i. h. (fent 6. j.) 26—28, 41 (néhány egyelőre nem meggyőző attribúcióval) ; Sgubini Moretti, A. M., Arch, nella Tuscia 2(1986)75 és 34, 37. t.
