Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 68-69. (Budapest, 1987)
Izisz pap koporsója egy magyarországi gyűjteményben
III. A KOPORSÓ RESTAURÁLÁSA A múmiakoporsót a benne fekvő múmiával, valamint az arcot fedő kartonázsmaszkkal és egyéb díszekkel együtt 1983-ban a gyűjtemény igazgatója, Kövy Zsolt a Központi Múzeumi Igazgatóság Restaurátor Osztályának restaurálás céljából adta át (1. kép). A múmiát és a maszkot Szalay Zoltán osztályvezető restaurálta. Jelen tanulmány a koporsónak, a szerző által végzett restaurálását ismerteti. A mély koporsóalj két oldala a vállig egy-egy széles lapból áll, melyeket a tárgy egyik végén csapolásokkal az oldallapokhoz illesztett íves fejrész, a másik végén az egyenes lábrész kapcsol össze. A két fenékdeszkát is csapolásokkal illesztették egymáshoz és az oldallapokhoz. A lapos kiképzésű koporsófedél, melyből csak az arc és a kezek emelkednek ki, szintén több darabból készült. A két oldal itt is egy-egy lapból áll, melyeket a vállnál mindkét oldalon egy-egy 30—32 cm hosszúságú toldalékfa beiktatásával csapoltak az íves fejrészhez. A magas talprész nem tömör, hanem keretes szerkezetű. A fedél belső oldala felől csak a kezek felerősítésére szolgáló csapok láthatók. A különböző korokból és kultuszhelyekről előkerült festett fatárgyak a faalapra felvitt rétegek száma szerint három csoportba sorolhatók: 1. közvetlenül a faalapra, 2. alapozásra, 3. vászon + alapozásra festettek. Az utóbbi csoportba tartozó koporsóknál a vázszerkezet elkészülte után a faanyag hibáiból és a megmunkálás tökéletlenségéből eredő egyenetlenségeket enyves krétával, illetve gipsszel töltötték ki. Ezt az anyagot, melyet gyakran a fa színéhez közelállóra festettek meg, a több darabból összeállított koporsók esetében az illesztések eltakarására is felhasználták. Az ily módon előkészített faalapra egy- vagy több réteg erős vásznat húztak, melyet valószínűleg enyvvel ragasztottak a fához. A vászonrétegre enyves kréta, gipsz vagy e kettő keverékéből készült alapozást hordtak föl, majd esetenként ezt enyvvel kenték le, hogy a festendő felületet minél simábbá tegyék. 1 Hori koporsója a vászon + alapozásra festett fakoporsók sorába tartozik. A tárgy nagyobb sérülései mentén a faalaptól felfelé az alábbi rétegek voltak megfigyelhetők: legalul a fa hiányosságait kitöltő vöröses színű javító alapozás, mely azonban nem terjedt ki az egész felületre, ezután egyrétegű erős vászon, erre került a fehér alapozás, majd a festékréteg, végül a lákkréteg. A koporsó restaurálása során a sérült részekből vett minták analízise 2 alapján megállapítást nyert, hogy mindkét alapozás kréta, gipsz és egy szerves anyag keveréke, ez utóbbi valószínűleg enyv. A javító alapozás vasoxidot és agyagot 1 V. ö. : Lucas, A., Ancient Egyptian Materials and Industries, London 1962, 3—4. Az enyv a famunkáknál legkorábban és legszélesebb körben használt ragasztóanyag volt Egyiptomban. Festékek kötőanyagaként is alkalmazták. 7 Az analízis infravörös spektroszkópiás készülékkel, KBr pasztillás technikával (Erdőhalminé Török Klára, Központi Múzeumi Igazgatóság) és energiadiszperzív röntgenanalízissel (dr. Baumann Miklós, Veszprémi Vegyipari Egyetem) készült.
