Szabó Miklós szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 64. (Budapest, 1985)

Egy „preromantikus" festő a settecento kezdetéről: Antonio Francesco Peruzzini

repel, valószínű tehát, hogy livornói tartózkodását követően Firenzében dolgozott, ahol ebben az időben, 1706—7 során Ricci a Palazzo Marucelli nagyméretű vásznait és freskóit készítette. Ugyanekkor Magnasco is megjelent Firenzében. A három művész ismét együtt volt tehát, s egymásrahatásuk ismét felerősödhetett. Szerény ismeretanyagunkban semmilyen utalást nem találunk arra, hogy Magnaasco és Peruzzini közt ekkor létre jött volna bármiféle kollaboráció, általános viszont az a vélemény, hogy a Porro-féle festmény ebben az időszakban készült. Datálásában nagy segítségünkre vannak a festmény figurális elemei és a Palazzo Marucelli Ricci-képei (és azok bozettói) közötti összevetés lehetősége, ami más kronológiai elhelyezést nem is tesz lehetővé.

8 E darab alapján a bellunói Marco Ricci-kiállításon szerepelt, a velencei művész korai munkáinak tekintett legtöbb mű mestermegnevezése megerősítésre, sőt, jónéhány újragondolásra szorul. A hasonlóság egyes képek között persze gyakran zavarbaejtő; a bolognai képtárban őrzött két, tengeri vihart ábrázoló darab például magnascói jellegével nagyon közel áll a Peruzzini-művekhez, kisebb-nagyobb üresjárataival azonban mégis elkülönül a mesterüktől származó dús, egységes felületű, villámgyorsnak tűnő festésmódjuk ellenére az utolsó négyzetcentiméterig végiggondolt kompozócióktól.

9 Peruzzini természetesen jócskán festett teljesen önállóan is, e képeiből Chiarini és Gregori határozott meg néhányat, s szerepelt belőlük egy pár egy firenzei kiállításon is — utóbbiak tengeri viharokat ábrázolnak, s aránylag kisebb műgonddal készültek, vélhetően sorozatban.

10 Megfigyelhető, hogy akkor, amikor Peruzzini tájai Magnasco vagy Ricci alakjainak színteréül szolgálnak, a figurális és a táji elem legalábbis egyensúlyban van; az önálló Peruzzini-kompozícióknál jobbára a természeti környezet uralkodik, az emberalak csak staffázs. Jó példa erre az a két kép, melyet M. Gregori publikált; egyiken a táj egy meghatározatlan ülő figurát ölel körül, a másikon a bűnbánó Magdolnát. A sötét, de fényektől szabdalt, szinte vibráló táj és a fehér felhőkkel zsúfolt égbolt között feszülő ellentét teszi lenyűgöző hatásúvá, romantikusan érzelemgazdaggá, élővé e képeket.

11 E pompás darabokkal és a Porro-féle Szent Antal megkísértése-képpel egyívású az a két, mindmáig publikálatlan festmény (40—42. kép), melyet az egyik legválasztékosabb ízléssel, igényességgel létrehozott magyar magángyűjteményben őriznek.

12 A figurális elem mindkettőnél teljesen belesimul a vihartól tépett-szabdalt tájba. Fehérből és kékből alakított világító hegyek, homokdombok, szélben hajladozó fák láthatók rajtuk, éppúgy, mint a többi eddig közzétett Peruzzini-képen. A festésmód nem olyan laza, mint a példakép, Magnasco tájképeinél; a fiatalabb mester kezén a kifejezés nem is a fantasztikumot, hanem a regényességet célozza. 8 Daniels, i. m. 246. 9 Pilo, i.m. 14—15. 10 Vö. Chiarini, M., Artisti alla corte granducale, Catalogo della Mostra, Firenze 1969. 11 A Peruzzinire vonatkozó irodalom ma még nagyon is véges mennyiségű. Az eddigieken kívül lásd még: Gregori, M., Una notizia del Peruzzini Fornita del Magalotti, Paragone 169 (1964) 24—28. 12 Táj nagy fával és beszélgető alakokkal — Táj alakokkal. Vászon, egyenként 57X117 cm. Korábban mindkét darab Budapesten, Fenyő György gyűjteményében; innen az egyik Polgár János, a másik darab Horváth Oszkár tulajdonába került, utána mindkettő műkereskedésbe jutott. Innen szerezte meg — külön-külön — mindkettőt a jelenlegi tulajdonos, ismét egyesítve a párdarabokat.