Szabó Miklós szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 64. (Budapest, 1985)
Egy „preromantikus" festő a settecento kezdetéről: Antonio Francesco Peruzzini
— mint arról alább még említés esik — aligha készülhetett az 1707-et megelőző egy évtizeden kívül, kézenfekvőnek tűnik a feltételezés, hogy a megrendelő maga a márki lehetett. Sebastiano Rieciről tudjuk, hogy képeit többször festette más művészekkel közösen — elsősorban persze Marco Ricci volt a partnere. Vannak adatok arról is, hogy az 1668-ban vagy akörül Anconában született Antonio Francesco Peruzzinivel (másként Peruginóval) az említett eseten kívül máskor is dolgozott együtt, egyazon képen. A bolognai Ranalli-gyűjtemény 1698-ban készült leltára megemlékezik egy Ricci és Peruzzini által festett, egyelőre ismeretlen Pan és Syrinx-képről. Chiarini szerint egy további Szent Antal megkísértését ábrázoló kép, melyet Benno Geiger még Magnascónak tulajdonított, szintén a Ricci— Peruzzini együttműködés terméke; ez utóbbi töredékes évszáma („17...") azt bizonyítja, hogy a „duett" viszonylag tartósan, bár az egyéb biográfiai adatokból kihámozhatóan nyilván hosszabb megszakításokkal volt kapcsolatban egymással. 4 A Ricci és Peruzzini-család kapcsolata, ha nem is a felhőtlen és szívélyes egyetértés jegyében, de már régebben elkezdődött, ha hinni lehet a korabeli pletykaízű feljegyzéseknek. A bőrébe nehezen férő, az 1680-as évek végét Bolognában töltő Sebastiano Ricci művészbarátai között volt a tájképfestő Giovanni Francesco Peruzzini (1629 ?—1694), a fentebb említett Peruzzini nem különösebben jelentős tehetségű apja, akinek szép és művészi tehetséggel is megáldott Maddalena nevű leányával Ricci 1688 táján Torinóba szökött. A terebélyes botrányt végül csupán a „csábítót" őszintén nagyrabecsülő pármai herceg közbenjárására sikerült elsimítani. 5 A jelek szerint az atya felháborodását a fiú nem különösebben oszthatta, hiszen megfért, sőt nyilvánvaló ambícióval dolgozott együtt a nála idősebb és már akkor nagy tudású Riccivel. összeköthette őket a Magnasco piktúrája iránti, minden jel szerinti rajongó érdeklődés is. Ricci 1695— 98 körül, milánói tartózkodása alatt kerülhetett először kapcsolatba Magnascóval, s ekkoriban sorra festette a genovai mester bizonyos hatásáról tanúskodó műveit. Firenzében, 1706—7 során újra összejöhettek, s ekkor Ricci egy egész sor kísértési jelenetben rótta le hódolatát Magnasco különös géniusza előtt. ü Érdekes módon Peruzzini nem csak Riccivel, hanem Magnascóval is festett közös képeket, ahol Peruzzini ismét csak a tájat festette. Ez az együttműködés 1703 előtt jöhetett létre, Peruzzini ugyanis ebben az évben elhagyta közös tevékenységük színterét és Livornóba távozott, Magnasco pedig — szintén ebben az évben — átmenetileg elhagyta Lombardiát. Valójában ez az utolsó ma ismert adat arról, hogy Peruzzini még életben van, bizonyosra vehető azonban, hogy még huzamos ideig alkotott. Egy 1699-ben készült, nagy tájban körmenetet ábrázoló festményen kétségtelen, hogy az alakokat Magnasco, a tájat Peruzzini festette, 7 ezen kívül azonban még több közös művük is ismeretes. Ferdinánd firenzei nagyherceg gyűjteményének 1713. évi leltárában több Peruzzini-festmény is sze4 Régi bolognai gyűjtemények leltárai — sűrű Peruzzini-említéseik révén — igen gyakran arra engednek következtetni, hogy a mester, elsősorban fiatal éveiben huzamosabban tartózkodott az emiliai fővárosban. A kollaborációkról : Chiarini, M., Antonio Francesco Peruzzini, Paragone 307 (1975) 65—69. 5 A Ricci-monográfiák az egész históriát részletesen tárgyalják, például: Daniels, J., L'opéra compléta di Sebastiano Ricci, Milano 1976, 83. 6 Daniels, i. m. 200—209. szám alatti művek. 7 London, Sotheby's, 1968. június 10. Vö. még Gregori, M., Altre aggiunte al risarciamento di Antonio Francesco Peruzzini, Paragone 307 (1975) 69—80.
