Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 62-63. (Budapest, 1984)

LOCHE, R.—ROSENBERG, P.: Jean-Etienne Liotard zománcfestményea budapesti Szépművészeti Múzeumban

CASTIGLIONE LÁSZLÓ (1927. november 14 — 1984. április 2) A második világháború után felnőtt első tudósnemzedékhez tartozott, ahhoz a generációhoz, amely a lehetőségeket szinte korlátlanoknak, a feladatokat végteleneknek látta. Kutató szenvedélyével és szigorú rendszerező hajlamával Castiglione csakhamar kiemelkedett egyetemi kollégái közül. Még egyetemi hallgató volt, mikor 1949-ben a Szépművészeti Múzeum Antik Osztályára került. A klasszikus ókor anyagának központosítása és sorozatos vásárlások révén ötszörösére nőtt gyűjtemény hatalmas feladatokat rótt az osztályra. Castiglione jelentős részt vállalt mind a klasszikus kultúrák anyagának teljes újra leltározásában, mind pedig első állandó kiállításának rendezésében (1950—1953) és vezetőjének megírásában. A múzeumi munkát azonban az első pillanattól tudományos feladatnak is tekintette. A gyűjteménynek még feldolgozásra váró jelentős terrakotta-anyagából a Ptolemaios- és római kori Egyiptom kisplasztikája kötötte le hamarosan a figyelmét. Az anyaggal való foglalkozás során történeti iskolázottsága és a tárgyi emlékanyag történeti meghatározottsága által felvetett problémák iránti érdeklődése csakhamar arra a meggyőződésre vezette, hogy érdemleges munkát csak a görög és római kori Egyiptom történetének és kultúrájának a lehető legmesszebbre tekintő megismerése révén végezhet. Ennek szentelte munkássága első negyed századában ereje nagy részét, és a tárgy élete végéig foglalkoztatta. Már első publikációját, a múzeum terrakotta-gyűjteményében őrzött domborműves terrakottalap feldolgozását (Acta Ant. Hung. 1, 1952, 471— 490) az a vallás- és művelődéstörténeti érdeklődés jellemezte, amely nem sokkal később a nemzetközi tudományban is általános feltűnést és elismerést keltő interpretációkhoz vezette. Elég itt ezek közül — csak a legfontosabbakat kiemelve — az alexandriai Aphrodité Anadyomené-szobrokról (SzMKözl. 9, 1956, 12—21), a Sarapis-ábrázolások ikonográfiájáról (SzMKözl. 12, 1958, 17—39; Acta Arch.Hung. 23, 1971, 229—230; Hommages à M. J. Vermaseren, Leiden 1978, 208—232), a kyathos szerepéről az egyiptomi kultuszban (Acta Ant.Hung. 8, 1960, 387—404), a Sarapis-klinékről (Acta Ant.Hung. 9, 1961, 287—303), az Isis Phariaszobor vallástörténeti problémáiról (SzMKözl. 34—35, 1970, 37—55), a lábnyomábrázolások vallástörténeti jelentéséről (Mélanges K. Michalowski, Varsó 1966, 41—49; Acta Ethnogr.Hung 17, 1968, 121—137; Acta Ant.Hung. 16, 1968, 187— 189; Acta Arch.Hung. 22, 1970, 95—132; Zeitschr.f .ágypt.Sprache 97, 1971, 30—43; Mitt.d.Arch.Inst.d.Ungar.Akad.d.Wiss. 3, 1972, 79—94; Studia Aegyptiaca, Budapest 1, 1974, 75—81) és az alexandriai Paneionról (Acta Arch.Hung. 29, 1977, 479—490; Oikumene 2, 1978, 177—189) írt cikkeire utalni. Ezek valamennyien széleskörű visszhangot keltettek, s nem egy közülük, elsősorban a Sarapis- és