Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 60-61. (Budapest, 1983)

Thrák domborművek a Szépművészeti Múzeumban

Koirpta Létén és Thasoson, KónpvXXoc Amphipolisban és Seresben, Ko-npuXKco Suvodolban, Heraclea Lyncestis mellett (Robert, L.:i.m. 55). 7. Ltsz.: 50.962. - Márványtábla, amelyet az alján lévő széles lappal illesztettek a talapzatába vágott nyílásba. M.: 53,5 cm; sz.: 41 cm; v.: 7,7 cm (24.kép). A keretben, aminek csupán az akrotérionoktól közrefogott, vonaldíszes tympanonját dolgozták ki, fiatal arcú, szembenéző Thrák lovas. Rövid szárú csizmát, combközépig érő chitónt és lobogó chlamyst hord, fölemelt jobbjában szöggel a testéhez erősített fémgerelyt tartott (elveszett, de a mellen látható csaplyuk jelzi). A lovas cserzett bőrön ül, amelyet kutyafejben végződő szíj erősít a ló szügyéhez (ugyanilyet kell képzelnünk a ló másik oldalára is). A vágtató ló előtt fa, törzsére tekeredő hosszú kígyóval, alatta pedig a lovas kutyája (a feje hasonlít a szíjvégen ábrázolthoz) támad neki a fa mögé hátráló vaddisznónak. A kidolgozás nagyon gondos, de művészi érték nélküli. A darab az i.sz. 2.sz. végére vagy a 3.sz. elejére keltezhető, mindenképpen korábbi a 212-es Constitutio Antoninianánál, mert állítóját egyszerűen Gaiusnak hívják, az Aurelius nemzetségnév nélkül. A dombormű alatt sorvezetők közt a következő felirat (betűmagasság: 2,5 cm): rdioç dKaîKepôtoXaç Bf)pcp TU) vitú pveía<; xápiv. Az apa, KepôcoXaç, aki később fölvette a római Caius - Tátoc nevet is, fiának szintén római nevet adott (Verus - Br?poç), ily módon akarván kinyilvánítani, hogy közel áll a római polgárokhoz. A KepöcoXac név ezen a feliraton bukkan föl első ízben. Noha emlékeztet a görög K ép 5 oc- szó család szavaira (Képdcou, stb.; 1. Bechtel,Fr.: Gr.PN 235 sköv.), és bár létezik a görögben a -Xojà (olykor -eXo/â -aXo/à -coXo/

à) suffixum, sőt olykor - nagy ritkán és csupán néhány formájában — személynevekben is előfordul (Schwyzer,E.: Gr.Gr. 1, 483 485), a nevet mégis thráknak kell tekintenünk, nem pedig görögnek (KepőcúXac, vagy -de), mert megfelelője, a Cerzula név (Bithicenthus Cerzulae BCH 24 [1900] 312, vö. Detschew,D.: Thr.Sprr. 241) Reusilovoból, Zikhna körzetéből ismeretes, tehát arról a területről, amelyre a budapesti darabot is lokalizálni kell (Detschewnél egyébként törlendő a téves KepaouXaç; Be[i#]i>[piç Ke]po[ov]\ov alak. A helyes olvasat: Beu?u[c] Be...()Xou IGBulg III 2, 1960

c 55, Pizos). Ezekben a szavakban tehát egy sziszegő hang vagy egy spiráns d szerepel (vö. már Mihailov,G.: La langue, 63 sköv.; Detschew,D.: Charakteristik der thrakischen Sprache,/«/

Linguistique balkanique 2 [1960] 166, arról, hogy a d magas magánhangzók, e és i előtt sziszegővé válik). Az olyan esetek azonban, mint KepScuXac —Cerzula és talán Acopour[ouppi7] ~ Zoupore[X]pic IGBulg II 738 (a AcopirrfeXpiç] javítást Besevliev,V.: Lingu. balk. 1 [1959] 66, ajánlotta. Ve lkov , I.: IGBulg suppl., kiegészítése, Acopoi>r[oi;pp7?] helyett) azt mutatják, hogy a jelenség sokkal elterjedtebb. Amennyiben valóban egy eredeti Kepőforma spirantizálódott d hangjáról van szó, és nem csupán az történt, hogy 5-vel írták a f/o hangot (erről 1. Schwyzer,E.: Gr.Gr. 1, 208), a Kepa/f tőnek (a példákat 1. alább) a +

quers-bö\ való levezetése (Detschew, D.:

Charakteristik 162) elfogadhatatlan. A KepőcoXac ő-ja és a Cerzula w-ja közötti különbség könnyen magyarázható : ez a változás ismert a thrákban (1. M i h a i 1 o v , G. : La langue, 30), ahol az elsődleges -ul -öl-\í alakul, és az ómega a hang nyíltabb ejtését jelöli. A KepŐtoXac, Cerzula alakok a Kepooc nç Cerzus, Kepfa, Cersa derivátumai az -ulo/a- suffixum segítségével (a példákat 1. Detschew ,D.: Thr.Sprr. 229; a miénket kivéve egyetlen -ól- képzős alak sincs), mint