Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 60-61. (Budapest, 1983)
Thrák domborművek a Szépművészeti Múzeumban
ahogy a Topxoç-ból TopKOuXaç vagy ílupoc-ból HupouXaç lesz stb., vö. Vlahov,K.: Die /- und k- Suffixe in der thrak. Personennamenbildung, in: Godisnik (Annuaire) na Sofijskija universitet,Fac.des Lettres, 62, 1 (1968) 254-261 (néhány vitatható példával). A suffixum jelentéséről 1. még Georgiev, V.: Donum indogermanicum. Festgabe für Anton Scherer. Heidelberg 1971. 164. A táblát az apa, rdioç-KepocoXaç állítja fiának, Br?poç-nak "emlékére", sírtábláról van tehát szó, amelynek domborműve az elhunytat Thrák lovasként ábrázolja. Ez az eset nem egyedülálló, számos sztélét ismerünk, ahol a halottat ugyanezen a módon örökítették meg, hol portrészerű vonásokkal, hol ezek nélkül. A budapesti dombormű az utóbbi csoporthoz tartozik, mert Verus arca nem egyénített. Már harminc évvel ezelőtt egy tanulmányomban azt igyekeztem bizonyítani (Epigramme funéraire d'un Thrace. REG 54 [1951] 104-108), hogy a thrákok, vagy legalábbis bizonyos thrák törzsek azt képzelték, hogy haláluk után héróssá vagy istenné válnak, mégpedig lovas istenné, és ugyanabban a boldog életben lesz részük, mint annak. Bár a halandó héróizációja vagy istenné válása a görög, a hellenisztikus és a hellénisztikus-római vallásra jellemző, mégsem tekinthető a thrákok esetében kívülről behozott, idegen képzetnek, hanem ősi thrák elképzelés, amely kései időkig megőrződött. Fennmaradását legföljebb támogatta, hogy a hellenisztikus és a római kor misztikája ehhez hasonló elképzeléseket terjesztett. Ezért válhatott - a görögökhöz hasonlóan - a thrákoknál is héróon-ná a sír, ahogy pl. Hagnoné és Brasidasé Amphipolisban (Thukyd. 5, 11; vö. 4,87). Ebből az elképzelésemből kiindulva Teodorov, E.K.: Drevnotrakijsko nasledstvo v balgarskija folklór (bolgárul, angol kivonattal: Old Thracian Heritage in the Bulgarian Folklore. Sofia, 1972. 296) arra a következtetésre jutott, hogy "az ősök családon-klánon belüli tisztelete volt a thrákok alapkultusza. Az istenek kultuszát nem ismerték". Bármilyen szerencsés módon elemzett is azonban a szerző egy sor összegyűjtött néprajzi párhuzamot, elképzelhetetlen csupán héróizált őst látni a Thrák lovasban és elfogadni azt az állítást, hogy a thrákoknak nem voltak isteneik. Újabb tanulmány erről a témáról Alexandrescu-Vianu,M.: Remarques sur l'héroisation thrace, in: Dialogues d'histoire ancienne. Besançon, 6 (1980) 101 — 107. A héróizált lovas alakjának a partvidékre és Thrákiára kiterjedő új ikonográfiái elemzése után a szerző szembehelyezkedik azzal a magyarázattal, "amely egy egész Thrákiában elterjedt Próteus-alakú istenséget feltételez, aki különböző helyeken különféle funkciókat vesz fel", és P. Boyancéval ért egyet, "aki abban látta a héróizáció lényegét, hogy a Hérós képe az isteneké mellé kerül", mert "az új jövevény kultusztársuk méltóságára emelkedett". Tehát, "ha feltételezzük, hogy a thrákok misztikus univerzumát benépesítő számos lovas a Hérósok (sic) kultuszának a kifejeződése, érthető lesz, hogy jelenlevőkként látjuk őket az olymposi istenek szentélyeiben (sic), és hogy a reliefeken nekik szóló dedikáció olvasható, hiszen részt vesznek a lovasok héróizációjában, mint e folyamat biztosítói . . . Úgy véljük, hogy egészen kis számú darab kivételével nem lehet szinkretizmusra gondolni. Ezekben a kivételes esetekben a lovas istent a kígyós fa mellett olyan attribútumokkal ábrázolják, amelyek pontosan meghatározzák, melyik isten áll a kultusz középpontjában — mint pl. a bojanovói dombormű lyrája, a 300 batkuni relief közül három darabon szereplő kígyós bot és Pan kettős baltája Liljacében". De vajon kivel kapcsolná össze ez a szinkretizmus az "olymposi isteneket", Apollónt, Asklépiost és Pant? Ennek a valakinek a természetét a thrák valláson belül kell értelmezni ahhoz, hogy bármelyik kultúrával való szinkretizmusáról beszélhessünk. Természetesen egy héróizált halandó vallásos tisztelete
