Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 58-59. (Budapest, 1982)

Könyvszemle

KÖNYVSZEMLE Corpus Vasorum Antiquorum, Hongrie, fasc. 1. SZILÁGYI, János György: Budapest, Musée des Beaux-Arts, fasc. 1. Budapest 1981. Rudolf Habelt Verlag, Bonn — Akadémiai Kiadó, 118 lap, 10 szövegközti rajz, 52 tábla. Az ókori vázák corpusát, a CVA-t, a vállalkozás megalapításakor, 1921-ben, a gyűjtemények fényképpel illusztrált inventáriumának szánták. Vagyis olyan kiadványnak, amelyben a hangsúly a táblákon van, a rövid leírások pedig csak a leglényegesebb adatokat tartalmazzák. Az alapelvek azonban nem lettek abszolút érvényűek; ezt mutatja többek között a monografikus kötetek (1. pl. CVA Deutschland 2, Berlin 1: protoattikai vázák) megjelenése. Később különbőz szempontok léptek érvénybe a jól ismert nagy gyűjtemények, ill. a nehezen hozzáférhető kisebb gyűjtemények publikálását illetően. Figyelembe véve ugyanis azt, hogy az utóbbiakat a specialisták közül sem mindenki tudja személyesen tanulmányozni, a nekik szentelt CVA-fasciculusokban szükségszerűen nagy a szövegrész jelentősége: fontosak a részletes leírások, indokolt a vázák tudományos feldolgozása. Sőt, abban az esetben, ha egy adott gyűjtemény egyben egyedülálló nemzeti gyűjteménynek is számít, a corpusnak bizonyos mértékig az ókori kerámia kézikönyvének szerepét is vállalnia kell. Az utóbbi, a CVA-bizottság lyoni ülésén hozott döntéseknek megfelelően készült el a corpus 1. magyarországi kötete. Szerzője, Szilágyi János György az antik vázafestészet világszerte elismert kutatója, s munkája — amint ez a kiadványsorozat nemrégen elhunyt igazgatójának, P. Devambeznek az előszavából is kitűnik — a CVA történetében első ízben valósította meg egy kevéssé ismert gyűjtemény anyagának mintaszerű közzétételét. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből, amely lényegében teljes képet ad az ókori kerámia történetéről, az első fasciculusba az etruszk anyag és a dél-itáliai vörösalakos vázák egy része (campaniai, szicíliai, valamint meghatározatlan műhelyből származó edények) került be. A már korábban, folyóiratokban publikált vázák kivételével a darabok leírása a szokásosnál részletesebb: nem szorítkozik csupán arra, amit a fényképek nem mutatnak meg megfelelő mértékben, hanem olyan részletekre is kitér, amelyek az olvasók figyelmét gyakran elkerülik. Az ikonográfiái kérdések tárgyalása során Szilágyi a fentebb említett kézikönyv-igényt tartotta szem előtt. Ennek eredményeként a kötet jelentős pedagógiai funkciót is betölthet. Ugyanez a szempont indokolja a bibliográfiai teljesség igényének érvényesítését is: ennek segítségével a tárgyalt kérdésekről könnyen alapos áttekintés nyerhető. Az alakos díszítésű vázák esetében a mesterkéz, a nem alakos etruszk vázák esetében pedig a műhely meghatározása volt a feldolgozás egyik leg-