Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 58-59. (Budapest, 1982)
A boiótiai ólom kisplasztika kérdéséhez
miatt a szerző lemondott a német ásatás leletei közül mintegy 200, igen rossz állapotban levő szobor egyedi publikálásáról. Következésképpen Schmaltz munkájából kimaradt számos olyan bronz vagy ólom kisplasztikái alkotás, amely technikai sajátosságait és stílusát tekintve jól beilleszthető ugyan a Kabirion fogadalmi ajándékai közé, azonban a műkereskedelemben lelőhelyét „elveszítette" vagy nyilvánvalóan fiktív proveniencia kapcsolódott hozzá (ami a boiótiai műtárgyak esetében igen gyakran előfordul). 7 Mindent összevetve, ha a publikálás szempontjai érthetőek és elfogadhatóak is, éppen ezek miatt a kutatás a „Kabirion-dossziét" nem tekintheti lezártnak. Minthogy a bikaábrázolások gazdag együttese — amely kizárólag a szentély kultikus igényeit szolgálta — az ábrázolt állat fajtáját, a készítési eljárást tekintve lényegében egységes, és a szobrok stilisztikailag jól definiálható csoportokba sorolhatók be, 8 a kötet anyaga — igen nagy valószínűséggel — ismeretlen lelőhellyel számontartott darabokkal is kiegészíthető. 9 Az utóbbi kategóriához tartozó budapesti ólom szobrocska önálló cikkben való közzétételét elsősorban az indokolja, hogy ez az egyébként meglehetősen igénytelen alkotás a Kabirion fém kisplasztikájának egyik igen hézagosan dokumentálható korszakába illeszthető be. 10 A lépő, fejét balfelé fordító bovida nemének meghatározását a darab állapota nem teszi lehetővé. Azonkívül, hogy az erősen korrodeált felületet szinte beborítják a különböző természetű sérülések, a lábak alsó része — a bal hátsó láb kivételével — hiányzik, a fej részletei — köztük a szarv és a fül — lepusztultak ill. deformálódtak, alul, a hason pedig nagy üreg látható (11—14. kép). Az ólomnak, mint szobrászati anyagnak közismerten előnytelen tulajdonságai miatt az antik ólomplasztika alkotásai között igen gyakoriak a kimondottan rossz állapotban előkerült példányok. 11 A budapesti szobor esetében azonban vannak bizonyos részletek, amelyek nem írhatók a természetes pusztulás számlájára. A testen lévő sekélyebb és mélyebb vágások éppúgy szándékos rongálásra utalnak, mint a mellső lábak deformált, alul ellapított csonkjai. (Az ép hátsó láb alapján mindenesetre kétségtelenül megállapítható, hogy a darabnak nem volt talapzata. 12 ) A szobor ismeretlen eredete, s még inkább az áttekinthetetlen műkereskedelmi múltja a megrongálás keltezésére vonatkozó feltevéseket eleve illuzórikus értékűvé teszi. Vagyis, bár készítő műhelyének lokalizálását, s ezzel összefüggésben lelőhelyének azonosítását — amint erről a továbbiakban szó lesz — reális kutatási célnak tekinthetjük, a darab állapotából történeti jellegű következtetést levonni nem lehet. 13 7 Vö. Kabirion VI. 89. lap; a ritka kivételekhez 1. a 9. jegyzetet. — A lelőhely probléma mindazok számára jól ismert, akik Görögországon kívüli gyűjtemények boiótiai eredetű műtárgyaival foglalkoznak. s L. mindenek előtt Kabirion VI. 15 skk. továbbá 5 skk., 11 skk. és 119 skk. (Az osztályozástól bizonyos fokig független probléma az egyes csoportok keltezése.) 9 Erre példa Schmaltznál: Kabirion VI. 46—7. lap, 136a szám. 10 Lelt. szám: 58.28.A. H: 9,95 cm, m.: 5,7 cm. Vétel magyarországi magángyűjteményből. (A darab a Szépművészeti Múzeum antik kiállításán szerepel: Szilágyi J. Gy. — Szabó M.: Szépművészeti Múzeum. Antik Kiállítás. Vezető. Budapest, 1974. 49. lap.) A szobor publikálásáról, szíves levélbeli közlése szerint B. Schmaltz ismeretlen eredete miatt mondott le. 11 Vö. Kabirion VI. 89. lap. 12 Ez nem meglepő; a Kabirion ólom bikái közül egynek sem volt talapzata. L. Kabirion VI. 116. lap. 13 Paus. IX 25, 9 alapján felmerült az a feltevés, hogy a makedónok a Kabiriont a chairóneiai csata után feldúlták. Schmaltz vizsgálatai azonban kimutatták, hogy nincs
