Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 56-57. (Budapest, 1981)
Giuseppe Cades újonnan felfedezett vázlatai az aricciai falképekhez
Cipriani művei édeskéseknek, erőtleneknek tűnnek Cades római grandezzával megformált alakjai és tágas térhatású kompozíciói mellett. Az ariostói eposz első kiválasztott jelenete az első ének 24—28. versszakában leírt fent említett epizód (102—103. kép). Ferragù lovag az általa párviadalban megölt Argaliának, Angelica bátyjának sisakját keresi a folyóban, melyet korábban beleejtett. Tovább szeretné viselni, holott a megölt lovag csak négy napra bocsájtotta rendelkezésére. Most Argalia „visszaveszi" sisakját: szelleme megjelenik a vízben és szemrehányást tesz Ferragùnak szószegéséért. A kiválasztott epizódok között a Bradamante által legyőzött Atlas mágust ábrázoló jelenet mellett ez az egyetlen, amely a lovagi történetek legjellemzőbb, állandóan viszatérő motívumára, a párviadalra utal. A többi ábrázolásnál a csata helyett a szerelem bonyodalmai, áldozatai, az ezzel kapcsolatos kalandok és csodák vannak túlsúlyban. A látomástól megrettent Ferragù lovag és legelő lova dús folyóparti tájban tűnik elénk, melyet a falképen, fekvő formátumának megfelelően, még ki is szélesített a festő. A rajz álló formátumú elkészítése arra enged következtetni, hogy e vázlatok megrajzolásakor még nem volt tisztázott a művész előtt a jelenetek sorrendje, illetve elhelyezése. A rajz bravúrosan megformált figuráin keveset változtatott a kivitelezett kompozícióban, de ez a kevés az egyszerűsítés, az áttekinthetőség érdekében történt, és természetesen, a megváltozott formátumhoz való adaptálást is jelenti. A lovagck páncélzatának gazdag, dekoratív rajza néhány apró részlettel szegényebb lett, Ferragù nem viseli már keresztpánntal felerősített lobogó köpenyét, s Argalia sisakja is meg van fosztva tollaitól. Argalia kézfeje már nem takarja el a legelő ló fejét. Bár Ferragù arckifejezése megdöbbenést tükröz, a kompozíció a rajzhoz képest veszített elevenségéből, drámai lendületéből. A mozdulatok higgadtabbak lettek, mert a temperán a vonalnak, Cades kifejezőeszközei e legközvetlenebbikének már nem juthatott alapvető szerep. Ugyanakkor a rajzon csak körvonalazott tájképi részletek kidolgozottabb, valósághű ábrázolása révén az álomszerű, romantikus történet egyszersmind realisztikusabb színezetet nyer. Ferragù és Argalia fantasztikus találkozásának spontán vonalakkal megrajzolt jelenetén a fénynek is jelentős szerep jutott; távolról a velencei mesterek fénykezelésére emlékeztet a Ferragù fején, páncélruháján, köpenyén csillogó éles fény érzékeltetése. Ha ezt a rajzot összehasonlítjuk a sorozat egyik későbbi darabjával, a Logistilla tündér Ruggerót tanítja a hippogriffel (griff-fejű szárnyas ló) való bánásmódra c. jelenettel (114. kép), akkor a sorozat két legellentétesebb művét összevetve kirajzolódik előttünk a két pólus, amelyek között Cades rajzművészete elhelyezkedik. Bár időben legfeljebb egy év választja el a kettőt — újabb bizonyítékul szolgálva a Cades-oeuvre azon vonására, amelyet már Caracciolo is tárgyalt, hogy t.i. ellentétes stílusjegyek, klasszicista és romantikus vonások egyidejűleg vannak jelen művészetében — 2Ü mégis meglehetősen sokban különböznek. A fő motivális elemek hasonlóak: két emberi alak, egy állatfigura és a háttérben fák, illetve oszlopok, de eltérő a vonalkezelés és az árnyékolás, s ezáltal más atmoszférát teremt a művész mindkét lapon. A Ferragù és Argalia epizód ábrázolásán a tollvonásokat és a lavírozást lendület, gyors ritmus jellemzi. A vonalak szabadon áramlanak és erőteljesen, dekorativen folynak egymásba — különösen a skiccszerű háttéri részletek megrajzolásánál — s ugyanakkor a jobbról érkező megvilágítás élénken érzékeltetett. EzCaracciolo, M. T.: 1977. i.m. 246.
