Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 56-57. (Budapest, 1981)
Giuseppe Cades újonnan felfedezett vázlatai az aricciai falképekhez
zel szemben a Ruggero és Logistilla kompozíció a szereplők statikus profilalakjával, a formák ökonomikus rajzával, a tiszta és egyszerű kontúrokkal és a fény-árnyék kevésbé erőteljes ellentéteivel, egyenletesebb elosztásával, valamint a háttéri architektúra vonalzóval meghúzott, halvány egyeneseivel nyugodt, monumentális hatást kelt. E kétféle rajzmodor által elért különféle összhatás jól megfelel a drámai-fantasztikus szellem jelenés és a bár szintén természetfeletti lényeket (tündér, hippogriff) felvonultató, de mégis epikus jellegű Logistilla epizód szellemének. E két jelenet ilyen különböző megoldása érzékelteti Cades művészi módszerét, válogatását kora áramlatai között. A klasszicizmus és a romantika egyaránt hatással volt rá, de sem David szélsőséges neoklasszicizmusának, sem Füssli morbiditásba hajló romantikájának nem vált odaadó követőjévé, mert erős szálakkal kötődött az olasz művészeti hagyományokhoz, a nagy reneszánsz, manierista és barokk mesterek, Raffaello, Zuccari, Lanfranco festészetéhez és rajzművészetéhez. 27 A művészetét érő számos hatás összeolvadásából, a hagyományok és az új művészeti törekvések egyesítéséből olyan egyéni hangú művészetet teremtett, amely a 19. századi romantika és realizmus képviselőivel rokonítja. Az ariostói eposz II. énekének 72—76. versszakát illusztrálja a sorozat következő rajza, a szerelmesét, Ruggerót kereső áldozatos lovagnő, Bradamante történetének egyik kritikus epizódja (105. kép). Ösi családi ellensége, Pinabello álnoksága folytán egy szakadékba zuhan, mivel utóbbi elengedte a fatörzset, amelyet leereszkedéséhez maga ajánlott fel neki. Bradamante a fatörzsbe kapaszkodva zuhan lefelé, a terve sikere felett örvendő, távolról Füssli alakjait idéző démonikus Pinabello átkaitól kísérve. A fejéről leesett sisak szabaddá teszi dús, kontyba csavart haját. Páncélruhájának, hajának részletgazdag, dekoratív, a manierizmus rajzmodorára emlékeztető megrajzolása hasonló stílusjegyeket mutat, mint az előzőekben tárgyalt Ferragù és Argalia jeleneté. A falképen a fény játéka a páncélruhákon, s általában a fény és az árnyék ellentéte a kép alsó és felső felében még szembeötlőbb. Bradamante a sötétség felé zuhan. Nem leli azonban halálát a szakadék mélyén, hanem Melissa tündér birodalmának kapujára talál. Ezt a rajzot a sorozat keretén belül külön értékessé teszik a rajta szereplő feljegyzések, melyek változtatásokra utalnak, s amelyeket nyomon is követhetünk a falképen (104. kép). Legalul olvashatjuk: ,,la porta più visibile" — ennek megfelelően a temperafalképen határozott, szögletes kiképzésű kaput festett meg a művész a jobb alsó sarokban. A középső felirat a fatörzs vékonyabb megformálására vonatkozik: ,,il tronco più fino" és valóban, a temperán vékonyabb fatörzset láthatunk. Legfelül a kard elhelyezésére való utalás olvasható: ,,la spada a mano drito". Ezt mégsem így hajtotta végre a művész, a kardot nem Pinabello jobb kezébe adta, hanem a bal combja mögé helyezte, ezzel mintegy ellensúlyozva két karjának jobbra hajló mozdulatát. A feliratok és a változtatások is amellett szólnak, hogy a lap és vele a többi hozzá hasonló, előkészítő rajzként készült a falképekhez. Szintén Bradamantét látjuk viszont a IV. ének 37—39. versszakát illusztráló jeleneten, melyen a párviadalban alul maradt Atlas mágust a lovagnő arra kényszeríti, hogy a várában fogva tartott Ruggerót és társait szabadon bocsássa (106. kép). A IV. énekből Cades a 46—48. versszakhoz is készített illusztrációt a Ruggerót elragadó hippogriff ábrázolásával (107. kép), ez azonban talán csak alterE hatásokról bővebben lásd: Clark, A. M.: a 2. jegyzetben idézett cikkét.
