Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 56-57. (Budapest, 1981)
Christian Seybold és a festőképmás a 18. századi Ausztriában
pl. Nogari karakterfejeiről is. E művészek alkotásaiból, vagy akár a Piazzetta művei után készült metszetekből azonban Seybold csak keveset ismerhetett, Itáliában sohasem járt. A különböző inspirációkat, hatásokat mindenesetre sikerült erőteljesen egyéni, sajátos ábrázolásmóddá ötvöznie. Tudatosan az egyes alak bemutatására korlátozza magát s mindenekelőtt az emberi jellem és érzelem megnyilatkozásait igyekszik tolmácsolni/ 10 Közvetlenül a polgári érzelmesség áramlatához kapcsolódik, s ebben a vonatkozásban mindenképpen úttörőnek kell tekintenünk. Képei, különösen az önarcképek már a negyvenes-ötvenes években azokat a stíluselemeket mutatják, melyek azután majd a század vége felé, a polgári arcképpel válnak uralkodóvá; az új portréábrázolás kialakításában fontos szerepet játszott. 41 Az út olyan remekművekhez, mint Maulbertsch késői bécsi önarcképe, kétségkívül Seybold munkásságán át vezet. 42 A portré iránt megnövekedett érdeklődés, a fokozott figyelem, amellyel a híres kortársak, így a festők arcképeit kísérik, a 18. században sajátos gyűjtő tevékenységet hív életre. Seybold önarcképeivel kapcsolatban szeretnék itt még említést tenni egy sajátos festő önarckép-galériáról, a legjelentősebbről az Alpoktól északra. Laktanz Firmian gróf (1712—1786), Leopold Firmian salzburgi érsek unokaöccse szenvedélyes műbarát, s maga is dilettáns festő, 1744 után leopoldskroni kastélyában tekintélyes gyűjteményt állított fel a kortársművészek s a múlt nagyjainak önarcképeiből: 1783-ban képtárában mintegy 240 festőtől 248 önarcképet említenek, halálakor, 1786-ban már 304 darabot számlál a képtár. 43 Sajnos azonban csupán a festők névjegyzékét ismerjük, a gyűjteményt magát 1812—28 körül eladták, s a képek nagy része eltűnt. 44 Ügy gondoljuk azonban, hogy legalább néhányat közülük sikerült azonosítani, és valamelyest világot deríthetünk a képtár kevéssé ismert történetére is. A gyűjtemény eredete a 17. század végére nyúlik vissza, kapcsolatban áll a legnevezetesebb ilyen jellegű képtárral, a Mediciek firenzei festőképmás-gyűjteményével. Egy 1767. évi firenzei beszámoló szerint a salzburgi érsek 1690 körül engedélyt kért III. Cosimótól, hogy a firenzei galéria művészképmásairól másolatokat készíttethessen. Minthogy ezt az engedélyt nem kapta meg, festőket küldött Firenzébe, és titokban Puccini festőnél 10—12 képet másoltatott. Mikor ezt az ügyeskedést felfedezték és leállították, már 90 darab készen volt: ,,S ma is láthatók Salzburgban" állapítja meg az 1767. évi beszámoló. 45 A képek egyforma méretre készültek, /l ° Seybold művei általában kicsik, a vászonra festett képek nem nagyobbak 95X 74 cm-nél, a rézre festettek kb. 40X30 cm-esek. Hiteles pasztell képmást nem is ismerünk tőle (a budapesti neki tulajdonított pasztell [Ltsz.: 53.453] erősen kétséges) s eddig egyetlen rajzát sem ismerjük. 41 L. ebben az összefüggésben, Sonnenfels beszédét „Von dem Verdienste des Porträtsmalers" (i.m. IV. 358); 1. még K r a f f t, B.: Qualitäten und Individualitäten in der Bildnistradition. Zur österreichischen Porträtmalerei des 18. Jahrhunderts. Alte und Moderne Kunst, 169. (1980) 5. 42 Csupán egyetlen tanítványáról hallunk, egyes források szerint a bécsi Johann Georg Weickert (1743—1799) nála tanult. 43 L. Moll, E. von: Briefe über eine Reise von Kremsmünster nach Mossheim. Ausführlicher Bericht in Bernouillis Sammlung kurzer Reisebeschreibungen. Berlin, 1783. XII. 187; 1. még P i 11 w e i n, B.: Biographische Schilderung oder Lexikon Salzburgischer Künstler. Salzburg, 1821. 49. 44 A jegyzéket 1. österreichische Kunsttopographie. Die Denkmale des Gerichtsbezirkes Salzburg. XI. Wien, 1916. 289, 297. A leopoldskroni kastélyt 1837-ben adta el a család. 45 M e 1 o n i T r k u 1 j a, S. : La collezione Pazzi. (Autoritratti per gli Uffizi) : Un' operazione sospetta, un documento malevolo. Paragone, 343. (1978) 79.
