Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 56-57. (Budapest, 1981)

Christian Seybold és a festőképmás a 18. századi Ausztriában

alig tekintettek többnek kézművesnél, házias egyszerűségben a honi újsággal. A 18. századi festőarcképek szokványos kelléke a paletta volt, az ecset és irón, a festőállvány a munkába vett képpel, a rajzmappa. Olykor a kitüntetés is szerepel a képen, amelyet a festő patrónusától kapott (Meytens, Kupezky, van Schuppen), máskor a tubákos szelence, a pipa a kikapcsolódás jeleként, vagy éppen a sakktábla, a hangszer, mint a szórakozás eszköze. Néha könyvvel is ábrázolják a festőt, az újság azonban nem tartozik a szokásos attribútumok közé. Ismereteink szerint Seybold az egyetlen festő, aki újsággal a kezében ábrázolta önmagát s aligha tévedünk, ha ebben sajátos művészi állásfoglalás, hangsúlyozott intellektuális és társadalmi érdeklődés jelét látjuk, összhangban áll ez a kor legjobb művészeinek törekvéseivel, és ahhoz a társadalmi változáshoz fűződik, mely a polgári forradalmat kíséri s amelynek során kézművesből és udvari alkalmazottból a művész független, művelt és szellemileg is tevékeny alkotóvá lesz. Az 1745. évi arcképpel közel rokon s valószínűleg a negyvenes évekre datálható Seybold egy jelentős Önarcképe budapesti magángyűjteményben (83 kép).

19 A sajnos meglehetősen besötétedett félalakos képmáson festőállvány előtt ülve látjuk a művészt, jobbjában ecset, baljában irattekercs. Az arc még soványabb lett, ajkát mégjobban összeszorítja, a barázdák is élesebbek: a festő néhány esztendővel idősebbnek látszik. Kezében az írás bizonyára jelentőséggel bír, az a dekrétum lehet, amellyel udvari festővé nevezték ki, talán a szász-lengyel kinevezés (1747), vagy inkább a császári 1749-ből. Seybold negyedik budapesti önarcképe, az Esterházy gyűjteményből származó mellkép rendkívül sovány, szinte kiaszott vonásokat mutat, a bőr száraz, ráncos, a haj a halántékon őszes (84. kép).

20 Csak a tekintet töretlen, komoly, figyelő, magábafordult. A nürnbergi képtár, és a Liechtenstein gyűjtemény (Vaduz) datált arcképeivel való összehasonlítás alapján feltételezhetjük, hogy képünk azokkal körülbelül egyidőben, az ötvenes évek vége felé keletkezhetett. A budapesti Seybold Önarcképek érdekes csoportja köré többé-kevésbé következetes időrendben sorakoztathatok a mester további Önarcképei, tanulmányfejek, mellképek és nagyobb félalakos képmások. Rokon a budapesti korai Önarcképpel és a korai ábrázolások közé sorolhatók egy friss és szellemes mellkép Mainzban (Mittelrhein. Landesmuseum) és a Waldstein gyűjtemény félalakja Duchcovban, egy egyenes tartású, élénk tekintetű fiatalember képmása (85—86. kép).

21 Egy további, drezdai arcképén a festő már igényesebb beállításban mutatkozik. A vállra vett köpeny, a palettával és ecsettel előrenyúló kéz, a háttérből plasztikusan kiemelkedő, kifejezésteljes fej a festői sapkával a korabeli francia festőönarcképekre (Rigaud, Largilliére) emlékeztet.

22 A mintegy hivatalos jellegű drezdai képmás a negyvenes évek elejére datálható: a lille-i múzeumban őrzött fej alighanem tanulmány volt ehhez a képhez, s közel áll hozzá a prágai Nemzeti Galéria eleven és kifejezésteljes mellkép önarcképe is (87. kép). 1,1 Budapest, magántulajdon, olaj, vászon, 80X60 cm. 20 Ltsz.: 421, olaj, réz, 40,5X30 cm. Az Esterházy gyűjteményből, párdarabjával a Leánya (vagy „Szolgálóleánya") képmásával. 1. Pigler: i.m. 638. 21 Mainz, Mittelrhein. Landesmuseum, olaj, vászon, 46,5X37 cm; Prága, Nar. Galerie, Ltsz.: O 1135, olaj, vászon, 71,5X61,5 cm, jelenleg kiállítva Duchcovban. L. S a f a f i k, E. — P r e i s s, P. : Zamecka Obrazarna v Duchcove. Duchcov, 1967. Nr. 95. Legkésőbb 1820 óta a prágai gróf Waldstein gyűjteményben. 22 Dresden, Gemäldegalerie, Ltsz.: 2096, olaj, vászon, 74X61 cm. Gotter gróf közvetítésével szerezték, említve az 1754. évi drezdai inventárban.