Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 56-57. (Budapest, 1981)
Christian Seybold és a festőképmás a 18. századi Ausztriában
süléseink vannak a mintegy két esztendővel későbbi kitüntetésről: 1749. június 16-án Seyboldot ,,in ansehnung seiner in der Mahlerkunst sich erworbenen besonderen fähig- und vortrefflichkeit" — aminek elégséges példája a császári galériában is megtalálható — Mária Terézia dekrétumával császári és királyi udvari festőnek nevezik ki. 12 Haláláig császári szolgálatban maradt és évdíjban részesült (1765; 600 fl.). A legmagasabb körökben elért sikeréről és népszerűségéről tanúskodik egy további kitüntetés is: Josef Wenzel von Liechtenstein herceg egy aranylánccal és -medállal ajándékozta meg „megelégedése kifejezéseként a két festményért a megállapodott áron felül" (Liechtenstein Galéria Nr. 171—172). 13 1768-ban a Wienerisches Diarium beszámolót közöl „churfürstl. sächsischen und herz. Lotharingischen Hof und Kammermaler Christian Seybold" ezüstlakodalmáról s a festő fia, Jakob Seybold jezsuita atya által celebrált ünnepségről. 14 Ugyanez év októberében már a mester haláláról ad hírt az újság, 78 éves korában „Am Hof zur kleinen Weintraube" házában hunyt el. A festő hagyatékát — közte 40 szignált arcképet — özvegye és leánya Franciska örökölte, fia, Jakob atya nevében a jezsuita rend lemondott az örökségről. 15 E rövid, Seybold pályáját és munkásságát csak hézagosan feltáró dokumentumanyagot a fennmaradt s a forrásokból azonosítható művek tanulmányozása alapján valamelyest kiegészíthetjük s teljesebbé tehetjük. Különösen fontosak ebben a vonatkozásban a tevékenységének számottevő részét alkotó önarcképek, ezek a művészi kvalitás szempontjából is különleges figyelmet érdemelnek. Mindenekelőtt evvel a műfajjal szeretnénk itt foglalkozni, Seybold műveinek másik csoportja, a finom kis karakterfejek, a leánykák és fiúk, Denner típusú ráncos aggok és öregasszonyok képei, a zsánerképszerű félalakok még külön vizsgálatot érdemelnek. A teljes oeuvre mindenesetre sokkal nagyobbnak mutatkozik, mint azt eddig feltételezték: jelenleg Seybold mintegy 50 festményéről van tudomásunk, s a különböző források összesen mintegy 60 képéről adnak számot. E művek közül sok mindmáig ismeretlen maradt vagy hamis meghatározással, esetleg Denner vagy Pesne neve alatt szerepel. önarcképeiből kb. két tucatot tudunk azonosítani, a régebbi irodalom még legalább további tízről ad hírt. A fennmaradtak közül sajnos csak igen kevés datált vagy datálható valamely speciális körülmény alapján. Az ábrázolások gondos összevetése, a körülmények mérlegelése azonban lehetővé teszik egy legalább hozzávetőleges időrend felállítását s a mester művészi fejlődésének felvázolását. Kiindulásul Seybold négy budapesti Önarcképe szolgálhat. 12 1. Zimmermann, H.: Inventare, Akten und Regesten. Jahrbücher der Kunsthist. Sammlungen in Wien, 1903. XXIV. II. LH, Nr. 19291, 19342. Wien 1749 Juli 16 „in ansehnung seiner in der mahlerkunst sich erworbenen besonderen fähig- und vortrefflichkeit, wovon bereits genügsame proben nicht allein in verschiedentlichen königlichen und andern sondern auch in allerhöchst deroselben eigenen gallerien vorhanden, zum kaiserl. königl. kammermahlern umdelieber zu ernennen allergnädigst geruhet haben ,als er vor einigen jähren schon von ihro königl. Majestät in Pohlen als cammermahler aufgenommen worden." 1:1 F a n t i, V.: Descrizione compléta... della Galleria di pittura e scultura della casa Liechtenstein. Vienna, 1767. II. 15; Description de la Galerie des tableaux Liechtenstein. Vienne, 1780. 53, 135. Az 1873. évi katalógusban a medálos önarckép már nem szerepel. 1/1 Wienerisches Diarium 1768 Nr. 46 juni 8, Nr. 80 Okt. 5, Nr. 98 dec. 7. 15 1. Fleischer: i.m. 100, 16; Baum: i.m. 646. 1769-ben a festő leányától, Franciska Seyboldtól több képet vásárolnak a császári ház számára. A szövegből és az árakból következtetve („vor gemachter 5 kleinen Porträts", darabja 2 dukát) Franciska miniatúrái lehettek apja képei után.
