Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 54. (Budapest, 1980)
Etruszk bronz íróvessző
életben a szó szűkebb értelmében vett írnokokra is, olyanokra, akiknek elsősorban maga az írni-tudás volt a foglalkozásuk, 33 akik a diktált vagy megfogalmazott szövegeket leírták, másolták, a kereskedelem és az államháztartás vagy a gazdaságok nyilvántartásának jobbára mechanikus részét végezték részben közszolgálatban, részben magánosok alkalmazásában vágy az írástudatlanok alkalmi megbízásainak teljesítésével, akiknek tehát az írás mintegy kézműves-mesterségük volt, ha nem merült is ki benne szükségképpen egész tevékenységük. Ezeknek társadalmi helyzete azonos lehetett a többi íechniíésével, a szó későbbi, tágabb értelmében vett démiurgosok voltak; a görög szóhasználat is megkülönbözteti őket, legalábbis a klasszikus kortól kezdve — ha nem is következetesen — a orammateusoktól, a hypogrammateus, grapheus nevet, vagy rabszolga-helyzetükre is utalva, az állami rabszolgák démosios jelzőjét használva rájuk. 34 Ezeknek a szó szorosabb értelmében vett írnokoknak, techmtés-voltuknak megfelelően, társadalmi megbecsülése jóval kisebb lehetett, mint munkájuké, ahogy ezt pl. az archaikus kor ugyanilyen rangban levő etruszk művészeire vonatkozólag a szignatúrák elemzése konkrétan igazolja. 35 Ilyen értelemben vett írnok fekhetett az orvietói és vulcii sírban, és hogy mesterségük Etruriában sem jelentett kiemelt társadalmi helyzetet, azt a két sírlelet szegényessége is nyilvánvalóvá teszi: annak feltétlenül kedvezőbb anyagi helyzettel kellett volna együttjárnia. A íechniíés-írnok legértékesebb tulajdona azonban, mint a sírok tanúsítják, foglalkozás jelvény ként is használt íróvesszője volt. 36 Mindezek alapján szinte biztosra vehető, hogy az írnitudás önmagában Etruriában — legalábbis az orientalizáló kor végétől, de talán már régebbi időktől fogva — nem jelentett és nem jelzett különleges társadalmi rangot 37 33 Ezek közé tartoztak a kőbe vésett feliratok mesterei is, de őket még tágabb értelemben sem sorolták az írnokok közé, mert tevékenységükben a kőfaragás, nem az írás dominált. 34 Schultheiss: i. h. 1728, 1736. A grapheus elnevezés használatáról Liddell-Scott, s. v. Mint az írott forrásokból kitűnik, az írnokoknak ebbe a kategóriájába tartoztak nemcsak a magánjellegű testületek, egyesületek írnokai, hanem többnyire a törvényszéki írnokok is (Schultheiss: i. h. 1740). — A csak nagyjából következetes megkülönböztetésről a római terminológiában scriba, librarius, scriptor és scriba librarius közt vö. Kornemann: i. h. 848—9 és B i 1 a b e 1: RE XIII (1926) 137—8. 35 Colonna: RM 82 (1975) 181—91; az anyagot egyidejűleg Pfiffig, A. J. is feldolgozta (Etruskische Signaturen. Wien, 1976), de egyelőre igazolatlan szóértelmezések alapján erősen bővítve, és a szociológiai szempont érintése nélkül. Démiurgos: Fin ley, M. I.: The World of Odysseus. London, 1956. 57 sköv.; Murakawa, K.: História 6 (1957) 399 sköv. 36 Az ecset vagy a calamus általában olcsó és könnyen fogyó anyag volt (a ritka fém-calamusokról Gardthausen: i. m. 195—7); erre utal az is, hogy az ábrázolásokon csomókban jelennek meg. 37 Ha helyes a foculusokban sírba tett bucchero írótáblák és stílusok Bundg â r d tói adott magyarázata (fent 16. jegyz., 22—3 és 63, 22. jegyz., utalva H e 1 b i g, illetve Brogi megjegyzéseire: Bull. Inst. 1876, 84), természetesen felmerül jelentésük kérdése is. Bundgârd elszámolásokat tartalmazó fatáblák kicsinyített másainak tartotta őket, amelyek azt jelzik, hogy a sírban földbirtokos fekszik, akinek kereskedelmi ügyletei is voltak. Gyakoriságuk és egyszerű kivitelük, valamint az, hogy rendszerint nagyobb készletben fordulnak elő, valószínűtlenné teszi, hogy írnokok sírját jelölték, presztízs-jelvénynek túl igénytelenek, de sem az nem lehetetlen, hogy a halott társadalmi helyzetére utalnak (esetleg a Bundgardtól javasolt értelemben), sem esetleges rituális-szimbolikus értelmezésük elől nem lehet eleve elzárkózni. Mindenesetre feltűnő, hogy a szokás Chiusira és a 6. sz. második felére koncentrálódik. A kérdés a rekonstruálható sírleleteken alapuló részletesebb vizsgálatot érdemel, amelynek kiindulási pontja Donati, L. anyaggyűjtése lehet: SE 36 (1968) 336 sköv.
