Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 53. (Budapest, 1979)
SZILAGYI JÁNOS GYÖRGY: ??ATYP
elsősorban alighanem a műhely cégjelzései voltak, vagy valamilyen gyakorlati jelentésük lehetett, amelyet a műhelyekben dolgozó mesterek ismerhettek. A tulaj donnév-szignatúráknál azonban a fentebb említett egyéb értelmezésekkel is számolni lehet; mindenképpen egy személy létezéséről adtak hírt, sokkal konkrétabb, hangsúlyozottabb formában, mint egyes betűszignatúrák, amelyek a használó műhelyekben szintén ismert névre utalhattak. Itt azonban önként adódik a kérdés: ki volt ez a személy? Az alkotó művész a patrix készítője volt. Ez lehetett, de nem szükségképpen volt azonos a patrixról leformált öntőminta készítőjével. 33 Ha nem, aligha képzelhető el, hogy a patrix mintázójának neve szerepelt a matricán. 34 A nagyszobrászat esete tanúsítja, hogy a szobormásolók, vagy akár egy-egy híres szobrot reprodukáló gemma-vésők is természetesnek tartották a maguk nevét ráírni a másolatra, említetlenül hagyva az eredeti mesterének nevét, 35 megfelelően annak a felfogásnak, amely a kivitelezés kézműves munkáját tartotta elsősorban megbecsülésre érdemesnek, nem a szellemi koncepciót. A görög keramikaműhelyek inoírpev szignatúráinak tanulsága szerint 30 azonban, amelyet a terrakottaszignatúrák elemzése is támogat, legalább ennyire valószínű az is, hogy nem feltétlenül a negatív forma készítőjének neve került a matricára (akár azonos volt a patrix készítőjével, akár nem), hanem a műhelynek, illetve készítményeinek nevét és tekintélyét biztosító műhelytulajdonosé, 37 aki természetesen maga is lehetett és bizonyára többnyire volt is egykor, vagy akár élete végéig mintázó és matricakészítő is. 38 Ugyancsak előfordulhattak márkajelző mester-művésznevek is. Mindkét esetben azzal is számolni lehet, hogy a név tekintélye viselőjének halála vagy visszavonulása után is megmaradt, s továbbra is szignálták vele a műhely darabjait, vagy hogy az utódok egyszerűen felvették a műhelyükben, illetve annak piacán jól hangzó nevet. 39 Mindez beilleszkedik a szignálás általános ókori gyakorlatába, más korszakokból, más területekről vagy más műfajokból vett párhuzamok azonban csak megközelítő választ adhatnak a tarentumi terrakottaműhelyek gyakorlatával kapcsolatos kérdésekre, és mindaz, amit ezekről az említett nagy együttesek közlése előtt mondani lehet, nem egyéb, mint többé-kevésbé valószínű feltevés. Csak megfelelő mennyiségű anyag ismeretében lehetne választ adni 33 L. elsősorban Nicholls: i. m. (fentebb a 9. jegyzetben). A rhytonokkal kapcsolatban vö. Schmidt, M.: i. m. (fent a 3.jegyzetben), 396—397, szemben Hoff mannái, aki éles különbséget feltételez koroplastés és fazekasmeter, a patrix készítője és a rhyton kivitelezője közt. A kész szobrokon olvasható szignatúrákkal itt is teljesen más a helyzet: minthogy maga a szignált szobor is szolgálhatott modellként egy másik matrica számára, előfordul, hogy nyilvánvalóan különböző matricából készült szobrokon azonos szignatúra áll (vö. J a s t r o w, E. : Opusc. Arch. 2, 1941. 23). 34 J a s t r o w: i. m. 23 és N e w h a 11 S t i 11 w e 11, i. h. (fent 20. jegyz.) azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy az öntőminta készítője szignált. 35 Richter, G. M. A.: Three Critical Periods in Greek Sculpture. Oxford, 1951. 45—47; Rumpf, A.: Archäologie II. Berlin, 1956. 112—114. 36 Az enoírpev szignatúrák jelentéséről B e a z 1 e y, J. D. : Potter and Painter in Ancient Athens. London, 1946. 26; Webster, T. B. L. : Potter and Patron in Classical Athens. London, 1972. 1—41; Cook, R. M.: JHS 91 (1971) 137—138; Robertson, M. : uo. 92 (1972) 180—183 ; E i s m a n, M. M. : uo. 94 (1974) 172. 37 Burr: i. m. (fent 20. jegyz.), 8; Jastrow és Newhall Stillwell: i. h. (fent 34. jegyz.); Töpperwein: i. m. (fent 20. jegyz.) 166: „a forma készítőjét vagy tulajdonosát" jelölik; Higgins: i. m. (fent 30. jegyz.), LI és 113: olykor inkább a céget (firm), mint a mestert jelölik. 38 Mollard — Besques: Terres cuites grecques, 17. 39 Mollard — Besques: i. m. 18.
