Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 53. (Budapest, 1979)
SZILAGYI JÁNOS GYÖRGY: ??ATYP
szignálása túlnyomórészt Tarentumra 21 és a vele nyilvánvalóan kapcsolatban álló közeli műhelyekre jellemző, 22 máshol csak elvétve fordul elő 23 a római császárkort megelőző időben. Ennek többféle magyarázata lehetséges, — mint általában a terrakotta szobrok szignálásának is — és ezek a magyarázatok nem szükségképpen alternatívak, különböző tényezők együttes érvényesülése is jól elképzelhető. Elsősorban: lehet szó kordivatról és/vagy helyi divatról. Eszerint az öntőminták külső oldalának szignálása lehet olyan szokás, amely a hellénizmus előtt általánosabb volt a görög műhelyekben, mint jelenleg látszik, de az i. e. II—I. században elévült, talán a műhelyviszonyoknak és általában a terrakotta-ipar gazdasági körülményeinek, esetleg a mester-egyéniség szubjektív vagy objektív — egyéni vagy társadalmi — értékelésének megváltozása miatt; ezt a kronológiai magyarázatot támasztaná alá, hogy Korinthosban az archaikus kortól van példa a matricák hátoldalának ha nem is szignálására, de legalább megjelölésére, és a tarentumi matricák javarésze V—IV. századi, mindenesetre korábbi a város római okkupációjánál. 2/ ' A helyi divat, akár egy földrajzi területhez, akár egy terület valamelyik népcsoportjához kötődik, ugyancsak olyan tényező, amely egyébként is jelentős mértékben meghatározta a szignálás gyakorlatát. Elég itt arra utalni, hogy a graeco-egyiptomi terrakottákon a görög szignatúrák gyakoriak, a hieroglif- vagy más egyiptomi írásúak ismeretlenek, 25 holott a szobrocskák között tisztán egyiptomi stílusúak is vannak, 26 vagy hogy Athénben egyáltalán nem szokás a terrakotta szobrocskák szignálása, nyilván elsősorban azért, mert a nagyszobrászat széltében ismert és csodált mesterei mellett az agyagszobrászok sokkal inkább névtelen kézműveseknek számítottak, mint máshol. 27 Indokolt azonban, hogy — a fenti két általános tényező érvényesülését sem tagadva — további, a helyi művészi gyakorlatban gyökerező egyedi raa21 Néhány publikált tarentumi példány: Walters: Catal. of Terracottas in the British Mus. London, 1903. 435—440, E 3, E 5, E 16, E 69, vö. H i g g i n s, Cat. I. 1307. és 1328. sz.; D e o n n a, W.: Mon. Piot 30 (1929) 46, 3. jegyz., 47, 48, 54 és Genava 8 (1930) 69—74, 17., 19., 28., 29., 44—45. sz.; W u i 11 e u m i e r, P.: Tarente. Paris, 1939, 394—395 és 396—423, passim; Breitenstein, N.: Danish. Nat. Mus., Catal. of Terracottas. Copenhagen, 1941. 45, 399. sz.; Neutsch, B.: Rom. Mitt. 68 (1961) 163, 64. tábla, 3. kép és 68. tábla, 4. kép; Münzen u. Medaillen A. G., Sonderliste E. Basel, 1962. 24, 57. sz.; K r i s e 1 e i t, I.: Forschungen u. Berichte 12 (1970) 132—134. — A nagy gyűjtemények, elsősorban a tarantoi Museo Nazionale, a Louvre és az athéni Nemzeti Múzeum (Vlasto-gyűjt.) anyaga azonban még közöletlen. 22 A hérakleiai öntőmintákról Neutsch, B. : Herakleastudien. Heidelberg, 1967. 164—165 és Arch. Anz. 1968, 763, 8. kép; A d a m e s t e a n u, D., in: Taranto nella civiltà della Magna Grecia (Atti del X Convegno di Studi sulla Magna Grecia). Napoli, 1971. 485 és 85—86. tábla (vö. 295 és 52. tábla, 1. kép is), továbbá ua.: La Basilicata antica. Cava dei Tirreni, 1974. 104—110 (az első híradások egy nagy öntőminta-leletről). Egy architektonikus terrakotta matricája Buccino-ból: Ross Holoway, R.: Opusc. Rom. 9 (1973) 143—147. 23 Például Korinthosban (betűjelek négy évszázadon át találhatók, de csak egyetlen esetben lehet esetleg tulajdonnévre gondolni : Newhall Stillwell, i. m.), Pergamonban (Töpperwein, i. m. 167 és 90. tábla, egy biztos és egy kétes eset), Déloson (Lau monier, i. m. 283—284, 1365., 1368., 1371—2. sz. és 102—103. tábla). 24 Burr, i. m. (fent 20. jegyz.) 7, felveti, hogy a szignálás szokását Myrinában esetleg a korábbi tarentumi matricák mintájára alakították ki, nem tér ki azonban az alapvető különbségre matrica- és szoborszignálás között. 25 G r a i n d o r : i. m. 26. 26 Edgar, C. : Greek Moulds (Catal. Cairo). Cairo, 1903. XVI. A két stílusról vö. C a s t i g 1 i o n e, L. : Acta Ant. Hung. 9 (1961) 209—230. 27 Vö. Isokratés elsősorban athéniekhez szóló híres megjegyzését, de permut. 2.
