Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 52. (Budapest, 1979)

KAPOSY VERONIKA: Francia mesterek a neoklasszicizmus útján

mely a művész jelzése szerint 1777-ben készült (55. kép).

13 A kompozíció bal oldalán áll a hajó, — mint Boichot rajzán is, — melynek kikötésén többen munkálkodnak. A földre fektetett pallón, kezében az urnával Agrippina lép a partra. Mellette halad nagyobbik gyermeke köpenyébe kapaszkodva, míg a kisebbik gyermeket kísérőnőinek egyike karján hozza. A parton összegyűlt részvevő, gyászoló tömeg között katona nyit utat az érkezők számára. Jobb oldalt a háttérben álló oszlopon, a gyász jeléül megfordítva felfüggesztett fascesek láthatók, s az előtte álló díszes edényből áldozati füst száll fel. Figyelemre méltó, hogy a Julien rajzát megelőző, eddig ismert ábrázolásokon Agrippinát mindig két nagyobbacska gyermek kíséri (pl. B. West és G. Hamilton képein, a Gravelot után készült karcon, sőt Boichot lapján is, amely feltehetően későbbi a budapesti rajznál), csupán A. Renou 1779-ből származó festményén láthatjuk még a karonülő kisgyermeket. A fascesekkel díszített oszlop szerepelt ugyan G. Hamilton képén, de a füstölő edényt csak Julien rajzán láthatjuk. A fentiek bizonyítják, hogy a művész jól ismerte és az apró részletekben is ragaszkodott Tacitus szövegéhez (Liber. III. Cap. 2). Az alakok frízszerű elrendezésben egymás mellett sorakoznak, a háttérben gomolygó köd és füstfelhőkből csak a feldíszített oszlop emelkedik ki. Agrippina vállához és csípőjéhez támasztva kecses lépésekkel viszi az urnát, komoly arcát szabadon hagyja a fejére boruló fátyol, bő ruháját mintha szél fújná, dús redőkben hullámzik lépései nyomán, s kendője körüllebegi a hamvakat tartalmazó díszes edényt. Ez a szellő lobogtatja a hajóra tűzött zászlót, a római katona köpenyét is. A jelenet komor hangulatát hangsúlyozza a rajz sötét tónusa, szürkésfehér és barna színezése. A figurák megformálásában, gesztusok megjelenítésében Julien sokszor még a XVII. századi nagy mesterek műveit idézi (Le Sueur, Le Brun), mégis a XVIII. századra jellemző mozgalmas hullámzás végig vonul az egész kompozóción. Rajzunk ezáltal átmenetet képez a művész oeuvrejében, korai higgadtabb, a XVII. századi mesterekhez kötöttebb stílusából, — melyet az 1760-ban készült „Manoa áldozata" című festménye képvisel (Le Mans, Musée de Tessé),

14 — késői korszakába, mikor képein bonyolultabb szerkesztési módszert követ és a fodrozódó ruharedők élénk mozgásával kíséri az alakok lendületes gesztusait, érzékeltetve jeleneteinek vibráló hangulatát (pl. Jézus kiűzi a kereskedőket a templomból, 1798-ból, Louvre).

15 Simon Julien a budapesti lap témájának választásakor az ókori történelemhez fordult, forrásul a XVIII. századi művészek által kedvelt Tacitust használta, kompozíciójának szerkesztésmódja a neo-klasszicizmus korai angol mestereivel rokon, formai megoldás és stílus tekintetében a XVII. századi francia festészet klasszikus hagyományaihoz kapcsolódik. Ismerjük azonban olyan rajzait is, melyek még szorosabban kapcsolódnak a korai neo-klasszicizmushoz, ilyenek pl. az Orléans-i Múzeum Apollo és Daphne-ja, a Louvre rajzgyűjteményének „La Nuit répandant des pavots sur la monde" című lapja.

16 Ezeknek a *3 „Sim. Julien Tol... fecit 1777." 14 Rosenberg, P.: Le siècle de Louis XV. Peinture française de 1710—1774. Exp. des Musées Nationaux du Canada. Ottava, 1976. No. 50. 15 Rosenberg, P. — Reynaud, N. — Compin, L: La peinture au Musée du Louvre. Catalogue illustré. École française XVII

e et XVIII

e siècles. Paris, 1974. Vol. I. No. 371. 16

Ojalvo, D.: Dessins français du XV

e au XVIIle siècle. Orléans, 1975—76. Nr. 50.; G u i f f r e y, J. — Marcel, P.: Inventaire général des Dessins du Musée du Louvre et du Musée de Versailles. École française. Vol. VII. Paris, 1912. Nr. 5346. Inv. Nr. 27316.