Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 52. (Budapest, 1979)
SZIGETHI ÁGNES: Néhány adalék Artemisia Gentileschi művészetéhez
keretre visszahajtott festett széleket, és így láthatóvá vált a Jáhel kezében tartott kalapács. A nagy hiányok ellenére az alapos restaurátori munka a képet élvezhetővé tette, s ami ennél is fontosabb, felfedte a mű eredeti kvalitásait. A kép tárgya Siserának, a zsidók ellen harcoló kánaáni had vezérének orvul való megöletése. A vesztes csata után Sisera Jáhel sátrába menekült, ahol az asszony, miután ,,... ada néki inni és betakará őt", „ ... vevé a sátorszöget és pörölyt vőn kezébe és beméne őhozzá halkal, és beveré a sátorszöget halántékába, úgy, hogy beszegeződék a földbe. Amaz pedig a nagy fáradtság miatt mélyen aludt vala és meghala." 23 A festői megfogalmazás a korai robusztus hatású művekével szemben kevésbbé erőteljes, viszont lágyabb és finomabb, bizonyos értelemben „nőiesebb" hangot képvisel. Artemisia Juditjaival összehasonlítva Jáhel viselkedését ezúttal inkább egykedvű nyugalom jellemzi, amelybe csak a tevékenység jellegéből következően vegyül valamelyes hátborzongató elem, a Longhi által „impassibilita ferina"-nak, Gregori által „vena sadica'-nak 24 nevezett karakter. Az elő- és háttér megvilágítottságában nagy a különbség, de a fény a kiemelkedő felületeken nem éles kontrasztokban, hanem finom átmenetekkel oszlik el. A sötétbarna háttér előtt élénken ragyognak Sisera kosztümének kék és málnapiros, Jáhel ruhájának sárga és fehér színei. Ezt a gyengédebb stílust, amely a budapesti képet — nyilván időben is — összeköti a Pitti Madonnájával, 25 a hozzá közel álló, Artemisia életművében csak a tér és alak viszonyában szokatlannak ható Escorial-ban lévő azonos tárgyú kompozícióval 26 és a genovai Kleopátraval, 27 a budapesti kép felirata szerint 1620 körül használta a festő. Artemisia művészetében alapvetőbb vonásnak tűnik a robusztus formálás, erőteljesebb hangvétel, amely mind a korai, mind a későbbi reprezentatív művekre jellemző, s amelyet csak időlegesen váltott fel ez a szolidabb hang 1620 körül, feltehetően nem függetlenül a helyi ízléstől 28 . Minthogy 1620 előtt Artemisiának biztosan datálható műve nincs, az évtized kronológiája spekuláció eredménye. Az így egymás közelébe helyezhető művek stílusának eltérései a határozott és valóban átütő egyéniségű művész karakterében olyan fordula23 Bírák Könyve 4, 19—21. 24 Gregori, M.: 70 Pitture e Sculture del '600 e del '700 fiorentino. Firenze, Palazzo Strozzi 1965. 9. 25 B o r e a, E. : Caravaggio e Caravaggeschi nelle Gallerie di Firenze, kiállítás katalógus. Firenze, 1972. 46. sz. P é r e z S á n c h e z, A. E. : Caravaggio e caravaggeschi a Firenze. Arte Illustrata. 1971. 86. 26 Perez Sanchez, A. E.: Caravaggio y el naturalismo espanol. Kiállítás katalógus. Sevilla, 1973. 22. sz. 27 Bissell: i. m. 5. kép. 28 Gregori: i. m. 9. Artemisia Gentileschi-ben látja a firenzei festészet „vena sadica"-jának ősét, amelyhez aztán a firenzei seicento festők „ ... apporteranno ... le attenuazioni". De hogy ez a hatás távolról sem egyoldalú, azt elárulja a budapesti jelzett-datált Jáhel és Sisera kompozíció tompítottabb, enyhébb előadása, részben a kép — és néhány más, hozzá közel álló, feltehetően firenzei korszakában készült festmény — stílusának kontrasztos hatásokat inkább kerülő, kiegyensúlyozottabb karaktere és a női arcok típusának határozott rokonsága Cigoli műveivel; többek között a C a n t e 11 i által közölt azonos tárgyú kép figurájával. Lásd : C a n t e 11 i, G. : Per Sigismondo Coccapanni „celebre pittore fiorentino nominato il maestro del disegno". Prospettiva. 1976/7. 5—6 kép. A budapesti Jáhel és Sisera jelenet mértéktartása mind a vonalvezetésben, mind a fény-árnyék hatásokban és a nő-típusban ezen kívül Jacopo da Empoli stílusára is emlékeztetnek, a bécsi Zsuzsanna periódusából. Artemisia stílusának a firenzei pittura locale-hoz való igazodásáról: Gregori, M.: Su due quadri caravaggeschi a Burghley House. Festschrift Ulrich Middeldorf. Berlin, 1968. 416.
