Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 52. (Budapest, 1979)

SZIGETHI ÁGNES: Néhány adalék Artemisia Gentileschi művészetéhez

kendőt megragadó szolgáló részlete — képünkön vulgárisabb értelmezésben tér vissza a Keresztelő fejét hajánál fogva tartó pribék alakjában. Érdekes, Artemisia művészi karakterének függetlenségére utal az a körülmény, hogy a kompozicionális kapcsolat ellenére Artemisia mind a kiválasztott típusokban, mind az előadás hangvételében eltávolodik Orazio stílusától, elsősorban kifinomultságától és eleganciájától. A Keresztelő fejét megrendülés nélkül, egy „scena casalinga"-ba illő nyugodt közönnyel szemlélő Salome közel áll a pommersfeldeni Schönborn-gyéjtemény Turchi és Saraceni emlékeket keltő Zsuzsannájához (32. kép) de a l'ignuda, e bella Pudica Hebrea fra i due rivali amanti"-val összehasonlítva megfogalmazása érdesebb, merevebb, ügyetlenebb, tehát feltétlenül a festő pályájának korábbi szakaszából származik.

11 Mindezekre a következtetésekre a budapesti festmény akkor is lehetőséget ad, ha nem tekintjük eredetinek. Eredetiségének eldöntése rendkívül nehéz, részben művészi kidolgozásának egyenetlenségei miatt, részben a kompozíció másik, majdnem teljesen azonos változatának

12 ismeretében és vele összevetve is. A Guidi gyűjtemény egykori festménye, a rendelkezésre álló illusztrációból ítélhetően nem haladja meg a budapesti kép kvalitásait. Minthogy Artemisia művei közül eredetiben csak a budapestieket és a nápolyiakat ismerem, stiláris kérdésekben és a kép kvalitásának megítélésében feltételezésre kell szorítkoznom. A sajátkezű szerzőség ellen szólnak a gyengébb részletek, elsősorban a háttérben álló pribék durva és elnagyolt alakja, ellentétben más, nagyobb gonddal megformált részlettel, mint Judit figurája, vagy a Keresztelő feje, akinek vértelen-sápadt arcát hajának sötét kerete szépen kiemeli; kifejezésének átszellemülten finom karaktere példa nélkül áll Artemisia ismert életművében, legalább is a nápolyi korszak előtt.E részletek alapján hajlanék arra a feltételezésre, hogy a budapesti Saloméban Artemisia korai, bizonyos mértékben kiforratlan, de sajátkezű művét lássuk. Ennek a lehetőségnek azonban a kompozíció másik — nemcsak azonos, hanem méretben is igen közel álló — változata ellent mond: fénykép alapján nem dönthető el, hogy melyik a jobb, az elsődleges darab, az az elképzelés pedig, hogy mindkét mű sajátkezű, nem látszik reálisnak. Az eredetiség lehetőségének nyitva hagyásával az a feltételezés látszik a legelfogadhatóbbnak, hogy mindkét ismert változat, a budapesti és az egykor a Guidi gyűjteményben volt kép is az eredetihez közeli időben ugyanarról — az egyelőre ismeretlen, lappangó vagy elveszett sajátkezű festményről készült másolat. A festmény művészi kvalitásaival teljesen összhangban álló feliratának köszönhetően a Jáhel és Siserát ábrázoló festmény (33—34. kép) nem vet fel attribuciós és datálási problémákat: a baloldali oszlopon kiemelt nagyságú, a művésznő firenzei korszakában használatos névjelzés hirdeti: ARTEMITIA LOMI 11 A pommersfeldeni Schönborn gyűjtemény Zsuzsanna és a vének című képe mind Zsuzsanna típusában, mind a megfestés sima eleganciájában nagyon közel áll Orazio művészetéhez; nagyon is érthető a merész — a szignatúrával szembehelyezkedő — Longhi-i attribúció Orazio javára; nem véletlenül tér vissza erre a jelzés és az évszám olvasása körüli viták, és a Longhival ellentétes állásfoglalások után — v. ö. Bissell: i. m. 157, 36. jegyzet — Moir is: The Italian Followers of Caravaggio. Cambridge, Massachusetts, 1967. 100. Természetesen nem vehetjük biztosra, hogy az Ilaria Toesca által közölt (Paragone, 1971. no. 251. p. 91) vers éppen erre a képre vonatkozik. 12 Egykor a Faenza-i Guidi gyűjteményben, 1. a római Galéria Sangiorgi 1902-i árverésének katalógusában, 144. szám; Moir, A.: The Copists of Caravaggio. New York, 1977.