Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 51. (Budapest, 1978)

TÁTRAI VILMOS: Pier Francesco Foschi ismeretlen festménye Andrea del Sarto után

lege", az érzelmeknek az az intenzitása, amely Sarto majd minden művén öszszefogja, áramába vonja az alakokat. Ám bármennyire nyilvánvaló is Sarto fölénye a másolóval szemben, képünk határozottan kiemelkedik a kópiák átlagából. Rangját éppen az biztosítja, hogy mestere kísérletet sem tesz a lehetetlenre, tudniillik Sarto kézírásának, ecset járásának utánzására. Eleve és tudatosan lemond a festői nüanszokban gazdag chiaroscuro alkalmazásáról, a felület érzéki szépségeinek vibrálóan eleven megjelenítéséről, az életteli, lágy modellálásról. Nem egyszerűen nem tud, hanem mást akar. Stíluseszménye az erőteljes plaszticitás, a kemény, szinte kikalapált redőket eredményező formaalakítás, a határozott, leegyszerűsített körvonal és a világos tónusok — ezúttal lila, sárga és lazacszín alkalmazása. Egyéniség tehát, mégha távolról sem Sarto szintjén, akinek ezért neve is kell, hogy legyen. Andrea del Sarto tanítványára és éveken át segédjére, a manierista nemzedék kismesterére, Pier Francesco Foschira gondolok, akinek legnevezetesebb munkái, a Santo Spirito templom Vasari által is említett három oltárképe. Antonio Pinellinek

5 az általános értékelő részben lényegében Longhi ,,Indítás"-án

6 alapuló, de az oeuvre-katalógust számos új attribucióval gazdagító és immár vázlatos kronológiai sort is nyújtó tanulmánya felment bennünket az alól, hogy ehelyütt szóljunk Foschi helyéről a firenzei cinquecentoban, vagy méltassuk jelentőségét. Elég, ha most csak arra utalunk, hogy Sarto invenciók hasonló szellemű átfogalmazására több példa ismeretes, és a Foschinak attribuait művek között eddig is szerepelt egy, a Zanobi Bracci Szent Családon alapuló kompozíció. (73. kép)

7

. Képünkhöz alighanem az a Mária gyermekével és két angyallal című kép áll stílusban legközelebb, amelyet Longhi sorolt be elsőként Foschi művei közé, és amelyet a FINARTE 1963-as aukcióján láthatott utoljára a közönség.

8 (74. kép) Meggyőző analógiának vélem továbbá a Szőlőmunkások fizetsége bibliai parabolát ábrázoló, Sarto egyik freskója nyomán festett képet, amelyet Ursula Schlegel tett közzé néhány más, berlini magántulajdonban őrzött firenzei művel együtt.

9 Antonio Pinellinek e két festményre vonatkozó datálását alapul véve a budapesti másolat készülésének idejét — természetesen igen hipotetikusan csupán — az 1540 körüli időszakra teszem. Bizonyosra vehető, hogy a jövőben még tovább fog bővülni Foschi műveinek jegyzéke, gyarapítva ismereteinket erről a másodvonalbeli, de a korszak firenzei festészetében nem lebecsülendő szerepet játszó, sajátos arculatú mesterről. TÁTRAI VILMOS 5 Pinelli, A.: Pier Francesco di Jacopo Foschi. Gazette des Beaux-Arts. Tome 69. 1967. 87—108. o. '"' Longhi, R.

: Avvio a Pier Francesco Toschi. Paragone. No. 43. 1953. 53—55. o. 7 Fa, 83 x 113 cm. Catalogo délia quarta Biennale. Mostra Mercato Internazionale dell'Antiquariato. 18 settembre — 18 ottobre 1965. tav. 50. 238. o.; Pinelli, A.: id. mü. 93. o. 8 Aukciókatalógus: FINARTE. Milano, 19—20 novembre 1963. Tav. 73. 38. o. (Cat. No. 77.) Pinelli a képet 1535—40 közé datálja: P i n e 11 i, A.: id. mü. 90. o. !) Schlegel, U.: Tafelbider des Cinquecento fiorentino in Berliner Privatbesitz. Pantheon, 1963. 41—43. o. Tai 7. Pinelli datálása: 1540—50 között. Pinelli, A.: id. mü. 93. o.