Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 48-49. (Budapest, 1977)
KAPOSY VERONIKA: André Le Brun rajzai a Szépművészeti Múzeumban
ANDRÉ LE BRUN RAJZAI A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN A Szépművészeti Múzeum rajzainak tanulmányozása során a francia anyagban a XVIII. század második felében működő André Le Brun szobrász 1 néhány lapjára bukkantunk. A művész, aki 1737-ben született Párizsban, Pigalle tanítványa volt, majd 1756-ban elnyerte az Akadémia nagydíját. 1759-től — Natoire igazgatósága idején — a római francia akadémia tagja. Római működésének sikerét jelzi, hogy a bibliai Juditot ábrázoló szobrát a S. Carlo al Corso templomban állították fel, 2 majd 1766-ban Ferroni kardinális, 1768-ban pedig XIII. Kelemen pápa márvány mellszobrát készítette el. 1767-ben Pigalle véleménye alapján Mme Geoffrin a lengyel király, Stanislas-Auguste Poniatowski udvarába ajánlotta be Le Brunt. 2(1 1768-tól Varsóban működött a király kedvelt szobrászaként, 3 de néhány év múltán ismét Rómába ment az antik szobrászat remekeit tanulmányozni. 1779-ben tért vissza Varsóba és a Lazenki-palota díszítésén munkálkodott. 1795-ben Szentpétervárra költözött, 1803-tól haláláig, 1811-ig a Vilna-i egyetem professzora volt. Lengyelországi' 1 és leningrádi 5 rajzainak közzététele után gyűjteményünkben lévő hat lapjának ismertetése kiegészíti a Le Brun rajzművészetéről alkotott képet. A rajzok egy részét régebben is Le Brun művének tartottuk, más részét az eddig ismert lapok alapján lehetett azonosítani. Már az Esterházy-gyűjteményben neve alatt szerepelt a „Dionysos meg1 Thiem e. U. — Becker, F.: Allgemeines Lexikon der bildenden Künstler. XXII. Leipzig, 1928. (Batowski, Z.). 2 L a p a u z e, H. : Histoire de l'Académie de France à Rome. Tome I. Paris, 1924. 257, 272—3. 2ö Mme Geoffrin levele a lengyel királynak 1767. aug. 3-án Párizsból: „Pigalle dit que si Votre Majesté vent avoir un sculpteur, Elle ne peut pas mieux faire que de s'attacher le sieur Le Brun. Il fait très-grand, cas de son talent, et que pour le personnel, il n'y a rien à désier." M o u y, Ch. de: Correspondance inédite du roi Stanislas Auguste Poniatowski et de Madame Geoffrin (1764—1777). Paris, 1875. LXVI. levél. p. 303. 3 Dussieux, L. : Les Artistes français à l'étranger. Paris —Lyon, 1876. 233, 531— 2. — M o u y, Ch. de:I. m. 338. 1768 jún l.-i levelében a király már említi, hogy Le Brun megkezdte a munkát: „...Je l'ai depuis huit jours; c'est un garçon fort sage, fort modeste, extrèmemant appliqué et qui, par les essais qu'il a déjà faits en terre, me promet beaucoup de satisfaction." (Id. h. LXXXIII. levél) '' Sawicka, S.: Nieznane rysunki Andrzeja Le Brun. Biuletyn historii Sztuki. Panstwowy Instytut Sztuki. 1954. Nr. 1. 67—97. 5 D o b r o k 1 o n s k y, M. V. : Drawings by André Le Brun in the Hermitage. Master Drawings. 1964. Nr. 4. 407—409. 0 Ltsz. 2947. 412 x 412 mm. Esterházy-gyűjtemény (11.17) Vízjel: Liliom kettős körben, tetején koronával, ld. Sawicka, S.: I. m. 96. II. 43 b. Ugyanilyen vízjelű a varsói egyetemi könyvtár rajzgyűjteményének két lapja. Sawicka, S.: I. m. Nr. II. 31. és Nr. 38. II. 36.