Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 48-49. (Budapest, 1977)
HARASZTINÉ TAKÁCS MARIANNA: Pedro Nuhez de Villavicencio, Murillo követője
maradt „Szent Katalin eljegyzésé"-t cádizi székesegyházban befejezte. Osorio 1666 és 1673 között a sevillai festőakadémia tisztségviselője volt, az akadémia tagjai között több olyan is van, akit Murillo követőjeként emlegetnek. Ezek zöme azonban olyannyira eklektikus egyéniség, műveik kvalitása pedig olyan alacsony, hogy a művészettörténeti irodalomban komolyabb méltatáshoz egyikük sem jutott. Az egyetlen festő, akit már a múlt században megindult okleveles kutatás is Murillóval kapcsolatba hozott a sevillai nemesi családból származó Don Pedro Nuhez de Villavicencio, aki ott szerepelt 1660. január 11-én a 16 „akadémikus" között. 5 Az akadémiát Murillo ösztönzésére alapították, első elnöke Murillo és az idősebb Francisco Herrera volt. Mivel feltehető, hogy Nuhez 1659-ben jutott el először Máltára és 1673-ban ismét elhagyta Spanyolországot, hogy Rómába — és talán ismét Máltára — utazzék, valószínű, hogy csak Murillo életének utolsó periódusát osztotta meg mesterével. Máltában a mallorcai Cotonner volt a johannita lovagrend nagymestere az 1670-es években. A spanyol nagymester személye is ok lehetett arra, hogy Nuhez ismételten útra keljen a szigetre. Ezután pedig elfogadhatjuk, hogy visszatérve Sevillába Murillo támasza, tanítványa és barátja volt, aki, mint azt Ceán is írja, karjaiban halt meg 1682-ben, 5 miután végrendeletének is tanúja volt, egy másik barát, Don Justino de Neve kanonok társaságában. Noha Nuhez de Villavicencio több képéről is tudósítanak a 18—19. századi szerzők, és számos neki tulajdonított alkotás szerepelt a múlt században árveréseken és gyűjteményekben, voltaképpen csak egyetlen olyan képét ismerjük, mely egészen bizonyosan hiteles alkotása. Ez az a kompozíció, melyet nevével jelezett, és amely 1686-ban már az Alcázar leltárában szerepelt a festők műtermében. Azonos lehet azzal a képpel, melyet Palomino szerint Nuhez Murillo halála után Madridban a királynak ajándékozott. A kockázó gyermekeket ábrázoló nagyméretű vászon minden bizonnyal 1682 és 1686 között került királyi tulajdonba, majd onnan a madridi Pradóba (98. kép). A képről Palomino és Ponz, és utánuk valamennyi szerző, aki Nuhez de Villavicencióról néhány sort leír, említést tesz. Ez a vászon több olyan műhöz képezhet kiindulópontot, melyek mind a sevillai koldúsgyermekeket ábrázoló Murillo-festmények témáit ismétlik, de megoldásukban Guercino modorát követik. A madridi „Kockázó gyermekek" segítségével a más nevek alatt (Murillo, az ifjabb Herrera) közölt képeit egy csokorba gyűjtve a puszta névből és néhány eddig előkerült okleveles adatból csak halványan felderengő festő alakjáról határozottabb képet sikerülhet rajzolnunk. Noha a madridi kép az egyetlen hiteles alkotása, világszerte több művet — közöttük névjelzésnyomokkal vagy névbetűkkel ellátott darabokat is — tulajdonítanak Nuhez de Villavicenciónak, zömmel életképeket. Inkább csak régebbi árverési katalógusokban szerepelnek, ma már fellelhetetlen egyházi témájú kompozíciói, melyek hihetően a 19. század elején hagyományos attribúciók voltak, akárcsak a budapesti „Kiborult almáskosár". Murillo festményeinek kompozíciós és tematikus hatása olvasható le a madridi vászonról is, de a 17. század elejének olasz mesterei is erős nyomot hagytak 5 Catálogo de las pinturas y escolturas del Museo Provinciai de Sevilla, Sevilla, 1897. 20—21. Különös, hogy Stirling (1848. II. 847—851) nem sorolja fel az első tagok között Nunezt, lehetséges, hogy 1660 januárjában még nem érkezett vissza Máltáról, és csak később csatlakozott a tagokhoz. 8 Ceán B e r m ú d e z, J. A., Diccionario histórico de los mas ilustres prof esores de las bellas artes en Espaha. III. 243 „, .. fué testigo de su testamento y le ayudo en su enfermedad hasta el ultimo instante de su vida, pues falleció en sus brazos."
