Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 46-47. (Budapest, 1976)

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY — SZABÓ MIKLÓS: Antik művészet a debreceni Déri Múzeumból és más magyar gyűjteményekből

minthogy nyilvánvalóan különlegesen értékes ritkaság volt ebben a környezetben a messziről szállított nagyméretű görög bronzedény, s hosszabb ideig őrizhették sírba kerülése, sőt esetleg a szkítáknak való eladása előtt is. (Vö. a kérdéshez újabban F. Fischer, Germania 51, 1973, 436—59, kül, 438—9 és 457.) A csak állatalakos díszítés a szkíta vásárlók számára külön vonzóerőt jelenthetett. A legvalószínűbb ma is az, hogy nem Délről vagy Keletről, hanem az Adriai-tengeri görög kereskedelem révén ÉNY-balkáni közvetítéssel került a szkítákhoz (1. erről alább az irodalomban). írod.: Kralovánszky A., Arch. Ért. 83 (1956) 222; Szilágyi, J. Gy., Ant. Tan. 3 (1956) 333; ua., Actes du VIII

e Congr. Internat. dArchéologie Classique (Paris 1963), Paris 1965, 387—9 és pl. 91; ua., Művészeti Lexikon I, Budapest 1965, 105—6 (ill.); Párducz M., Acta Arch. Hung. i. h. 149 és 148, fig. 3 (a hátsó fül részletes rajza), 217—9 és pl. I—

III; ua., Acta Ant. Hung. 13 (1965) 299—301; Szilágyi, J. Gy., Ant. Tan. 13 (1966) 102—6; Korek J.—Kovrig I., The Archaeological Collections of the Hungarian Museums, Budapest 1966, 11, fig. 4; P. Alexandrescu, Studii Clasice 8 (1966) 207—10 (ill.); I. B. Kutzián, Studia Balcanica 5 (1971) 144—5; Párducz M., Acta Arch. Hung. 25 (1973) 42. SZ. J. GY. 3. Phialé. (4/a—b. kép) Debrecen, Déri Múzeum R. V. 14. M.: 3,45 cm; átm.: 16,5 cm. Lilásvörös felület, a sötétzöld patina csak néhol maradt meg kis foltokban. Két darabból összeforrasztva, nagyobb hiányokkal és több repedéssel. Egy lemezből kalapálták. A kihajló szájperem a szélén kissé megvastagszik. Közepén omphalos, amelyet barázda keretez; körülötte a levelek végét szegélyező félkörök és közeikben poncolt kis félhold minták. Kívül az omphalostól sugárszerűen kiinduló, lapos reliefben mintázott tűlevelek, köztük erősen kiemelkedő ovális dudor, közepén éllel. A dudorok közt a tűlevelekből plasztikus lótuszvirág nő ki. Hasonló formájú és díszítésű bronzphialék a Közel-Keleten kerültek elő (H. Luschey, Die Phiale, Bleicherode 1939, 42, Nr. 16—18, és Abb. 19—20, a profilrajz: p. 162), ezért sok szól amellett, hogy achaimenida műhelyben készültek (Luschey, i. m., 48; ua., Arch. Anz. 1938, 762; vö. P. Amandry, Eph. Arch. 1953—54, II, 11—3), s asszír hagyomány helyi folytatásai. A kétségtelenül közel-keleti eredetű formának azonban a görög bronzművességben is messze visszanyúló előzményei vannak (vö. elsősorban T. J. Dunbabin, Perachora I, 148 sköv.), a 6. sz. végétől megjelennek az ábrázolásai a görög vázafestészetben és terrakotta reliefeken, s a görögök ebben az időben legalább annyit adtak a perzsa művészetnek, mint amennyit kaptak tőle. így nem lehetetlen, hogy a debreceni phialé görög műhelyben készült orientalizáló munka (vö. Strong, Greek and Roman Gold and Silver Plate, 77). I. e. 5. sz. írod.: Déri, Kat. 69, 14. sz. SZ. J. GY. 4. Kantharos. (5. kép) M.: 10,7 cm; sz. (a fülekkel): 15,1 cm; szájátm. (legfölül): 7,74 cm; talpátm.: 5,1 cm. Sötétbarna felület. A test, a fülek és a láb külön öntve. Kívül-belül profilált, lehajló szélű szájperem; a vékony rúd-fülek fölül levélszerű háromszögben találkoznak, alul levél alakú attache-al illeszkednek a testhez; a láb és a talp (az utóbbi alul is) profilált. A forma a 4. századi görög keramikában kialakult csésze-kantharos vagy másik szokott nevén krateriskos (vö. legutóbb G. Kopeke, Athen. Mitt. 79, 1964, 47—50; SparkesTalcott, Black and Plain Pottery, The Athenian Agora XII, 117—9) bronz változata. Bár az attikai keramikában megvannak a forma 5. századi előzményei (vö. elsősorban Kunze, III. Olympiabericht, 1941, 43—8), nem lehetetlen, hogy