Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 45. (Budapest, 1975)

PREISS, PAVEL: Franz Karl Palko rajzai

Hagedorn személyében. 47 Anton Kern halála miatt (1747) a Katholische Hofkirche szániára tervezett főoltár és a memryezetfreskók nem kerültek kivitelezésre. 4 * Más megrendelések is, elsősorban Heinrich Brühl gróf (1700— 1769), a nagyhatalmú miniszter és a Drezdai Képtár alapitója részéről művész kezére vártak. Brühl drezdai kerti pavillonjában Palko ovális mennyezetfreskót készített, mely Vertum­nust és Pomonát ábrázolta (52. kép). 4ü Úgy tűnik, M. Österreich rézkarca 1749-ből nem a festmény, hanem Palko vázlatrajza után készült (52. kép). 50 Feltűnő ennek a rézkarcnak, vagyis tulajdonképpen facsimilének a hasonló­sága Palko egyik rajzával, mely Brühl gróf gyűjteményéből került a leningrádi Ermitázsba. 51 A rajz témája: Oidipus megfejti a szfinx által feladott rejtvényt. (53. kép). A lendületesen megrajzolt, kontrapontban elhelyezett elegáns, csinos lányok gáláns színjátékot adnak elő a fiatal lovag számára. A parókás szfinx hang­súlyozza a két jelenet rokonságát, ugyanis, láthatólag különösebb ok nélkül a mennyezetfestményen is megjelenik. Közös motívum a datolyapálma is, mely az Oidipus-jeleneten a mellékalakok fölé borul, míg Pomona mögött a hátteret élén­kíti. A téma exkluzivitása, az a tény, hogy a lap a Brühl-gyűjteményből származik (melyben egyébként nem is volt több műve Palkónak), a tágas, szétterülő kom­pozíció, s végül a mennyezetvázlat grafikus reprodukciójával való stílusbeli meg­egyezés arra engednek következtetni, hogy ezúttal is falfestményhez készült vázlat­rajzról van szó. Lehetséges, hogy Brühl gróf kerti pavillonjának ugyanabba a ter­mébe szállták, mint a Vertumnus és Pomona jelenetet. A befejezetlen rajz egyéb­ként, melyben az aprólékos gondossággal kidolgozott részek raffinait, sűrű vonal­rendszere hatásos kontrasztban áll az üresen hagyott felületekkel, egyszersmind metsző számára készített minta is lehetett. Palko az említett mennyezetfestményen kívül más világi témájú freskókat, fal- és mennyezetképeket is készített Szászország­ban, miután 1753-ban Prágából ismét visszatért Drezdába. Minthogy akkoriban itt Gregorio Guglielmi művészete nem talált kedvező fogadtatásra, helyébe Palko és Stefano Torelli léphettek, s Brühl vidéki kastélyát díszíthették különböző festmé­nyekkel. Ezek azonban azóta elpusztultak és témájukat sem ismerjük. 52 A Brühl gróf számára készített későbbi rajzvázlatok egyike német magángyűjteményben bukkant fel. 53 47 H a g e d o r n, Chr. L. von : Lettre à un Amateur de la Peinture. Dresde, 1755. 48 P r e i s s, P.: Les dessins baroques en Bohème. Prague, 1975. 49 Egy idős asszony által cirógatott fiatal lány mögött egy sas, Jupiter attribútuma látható — ez a Jupiter Diana képében elcsábítja Kallisto nimfát témára utal. Egyébként azonban az alakok egyértelműen a Vertumnus és Pomona jelenet szereplői. 50 Jelezve: „F. C. Palcko Pinxit Dresden — M. Oesterreich sculp. Dresden 1749" — lent: „Dipinto Nell Giardino Di Sua Eccelenza II Primo Ministre Conte Di Brühl". 51 Leningrád, Ermitázs. Ltsz. 8275. Grafit, toll, biszter, 357x321 mm. M. V. D o b ­roklonskij meghatrozása. írod.: Izbranye risunki .. Drawings from the Collection of H. Brühl in the Hermitage Museum. Catalogue of Exhibiton. Leningrad, 1971. 17. 63. sz. (J. I. Kuznecov). 52 G a r a s, K.: Gregorio Guglielmi. 1717— 1773. Acta Históriáé Artium. IX, 1963. 270. »Die für den Grafen Brühl geplanten Arbeiten auf den Landschlössern Pforten und Niesehwitz scheiterten ebenfalls. Wie der Galeriedirektor Heinecken ausdrücklieh be­tonte - als Guglielmis Gönner und Brühls Kunstberater wusste er in diesen Dingen wohl am besten Bescheid — wurden auch diese Fresken von Palko und dem Bologneser Stefano Torelli ausgeführt.«:; H ein eck en, C. H. : Nachrichten von Künstlern und Kunst­sachen. Leipzig, I. 1708. 50.; II. 1769. XXIV. 53 Ahrenburg, Richard Tüngel-gyiijt. Tollrajz, Zeichnungen alter Meister aus deutschem Privatbestiz. (kiáll, kat.) Hamburg — Stuttgart — Bremen, 1965 — 00. 98. sz. 51. kép., recenzió: Kunstchronik, XIX/0. Juni 1966. 161 (említve).

Next

/
Thumbnails
Contents