Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 45. (Budapest, 1975)

KNAB, ECKHART: Maulbertsch és Gran

kifejezési lehetőségeit szélesítse.

3 Maulbertsch valószínűleg sváb szülőföldjének korábbi művészetéből hozta magával hajlamát az expresszionisztikus, víziószerű kifejezésmód iránt. Szűkebb hazáját ugyan elég korán, már 15 éves korában elhagyta, azonban valószínű, hogy addig is igen sok művészi benyomást szerzett ott. Szülővárosa Langenargen Mária-kápolnájában Franz Josef Spiegler egyik oltárképe állt ekkor, s lehetséges, hogy e »szellemi előfutár«-jának más, nagyobb művét is látta ifjú éveiben — például a zwiefalten-i kolostortemplom freskóit.

4 Művészetének közvetlenebb, »kezzelfoghatobb« kialakítói azonban minden bizonnyal a bécsi művészképzés adottságaiban keresendők. Maulbertsch színvilága kezdettől fogva eltért Trogerétól és annak művészi körétől. Tróger és követői, főleg késői olajfestményeikben Piazzetta, Bencovich és Solimena barnától az arany tónusig terjedő chiaroscuro ját alkalmazták. Emellett a bolognaiakat és azok római követőit, Sacchit, Marattát jellemző hűvös, idealizáló vörös-kék akkordokra hangolt kolorit hatott rájuk.

5 Maulbertsch ugyan szintén ezekre a fény-árnyék-kontrasztokra épített, azonban már legkorábbi alkotásaiban is eljutott színeinek »felszabadításához«. Sokszínű, meleg kolorizniusa, tele finom kontrasztokkal és átmenetekkel elsősorban Daniel Gran műveiből, főleg freskóiból nyerhetett ösztönzést. Ezt a megfigyelést támasztja alá az is, hogy Maulbertsch, korai oltárképein szabadon alkalmaz Grantól és Martino Altomontétól kölcsönzött kompozicionális motívumokat, példáid a képtér architektonikus lezárásának velencei eredetű, Veronese által kialakított módját.

6 Gran művészetének egyik fő erősségét jelentő kolorizniusa, Albert Ilg megállapítása szerint »idealizmus és realizmus« között mozog. A klasszikus vörös-kék akkordok ridegségét enyhíti, gyakran meg is szünteti színeinek érzékletes, olykor Veronesével, Riccivel, Tiepolóval versenyző, sokrétűen árnyalt gazdagsága, mely elevenné, valószerűvé teszi Gran képeit,

7 Trogerétől erősen eltérő koloritja egészen nyilvánvalóan hatott Maulbertschre. Maulbertsch géniuszát hasonló irányban befolyásolhatta Carlo Carlone is, akinek műveit egy időben Granéival tévesztették össze, valamint a vizionáriusabb Spiegler. Carlone Maulbertsch expresszív alakstílusának kialakításában is közrejátszott, főként működésének első két évtizedében.

8 Maulbertsch festésmódja kezdettől fogva lényegesen lazább, oldottabb volt, mint elődeié, akár Grané is, ámbár ez utóbbi olajvázlataiban ós freskóiban igen messzire jutott ebben a tekintetben. Gran barokkos alkata legszembetűnőbben rajzaiban nyilvánult meg.

9 Maulbertsch kolorizniusa és festői látásmódja mintegy összegezése, végső következménye a barokk festészet egyik nagy és sokoldalú 3 Ld. erről a kérdésről O. B e n e s c h fontos tanulmányait, melyek jegyzéke megtalálható a fent idézett összefoglaló irodalomban. 4 B. B u s h a r t utalt elsőnek erre a lehetőségre : Ausstellung Barock am Bodensee. Bregenz, 1963 ós másutt. Ld. még Maulbertsch, Wien, 1974. 34. sz. 5 Trogerról ld. W. Aschenbrenner é s G. Schweighof er monográfiáját (Salzburg, 1965.) és az ott idézett irodalmat. 6 Garas: Maulbertsch. 1, 2, 4, 6, 7, 8, 9, 11. kép. Gran előképei: a Bécs mellett Breitenfurt hajdani kastélytemplomának főoltárképe (Nepomuki Szt. János alamizsnaosztása, 1730 körül), a bécsi Karlskirche oltárképe (Szt. Erzsébet alamizsnaosztása 1730- 37), stb. 7 A színről és jelentőségéről a festészetben Id.: Hetzer, Th.: Giotto. Frankfurt am Main, 1941, és Tizian. Geschichte seiner Farbe. Frankfurt am Main, 1935. «Carlonerol: Voss, H., Arte Lombarda. VI, 1901. 238 skk.; Brini, A. B.Garas, K.: Carlo Innocenzo Carlone. Milano, 1967. 9 K n a b, E.: Daniel Gran als Zeichner. Wiener Jahrbuch für Kunstgeschichte. XV, 1953. 145 skk.; Ausstellungskatalog Daniel Gran. Wien (Albertina), 1957.