Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 44. (Budapest, 1975)
MÓRÉ MIKLÓS: Vászonra festett képek feszítéséről
3. Az ékelés következménye, hogy az előbbi pontban leírt felületen a képvászon könnyen deformálódik (lépcsősen megtörik) és fellazul (79, 80. kép). 4. Az ékek, hacsak nem tökéletesen azonos lejtésszögűek és azonos utat megtevők, egymástól eltérő emelést adnak, azaz a csapolást síkban eltérítik. (81. kép) Az előzőekben említett hibaforrások egyike-másika bizonyos megoldásoknál kiküszöbölődött, azonban valamelyik mindig fellelhető. Múzeumi gyakorlatunk során, figyelemmel kísérve az czirányú publikációkat és a külföldi intézmények kísérleteit, arra törekedtünk, hogy technikai körülményeink között kivitelezhető és megfelelő, nem túl költséges megoldást találjunk. Tekintettel arra a tényre, hogy dublírozott képeink, — melyeknek konzerváló anyaga viaszgyanta, — gyakorlatilag elhanyagolható mértékben reagálnak a légköri változásokra, nem okvetlenül szükséges az automata feszítési eljárás alkalmazása. (Pl. a római Istituto Centrale del Restauro különböző, kombinált flexibilis kereteivel.) Ez utóbbi feszítés inkább a dublírozatlan, vagy az olasz eljárással (kleiszer+ enyv) kezelt képek esetében indokolt, amelyek folyamatos és számottevő mozgást (összehúzódást, kitágulást) mutatnak. A most bemutatott keret, amelynek minden részlete régebbi megoldásból származtatható, összességében mégis új mechanizmus. 1. Elsőként — szembetűnő különbségként (82. kép) a belső merevítők új elrendezését tartjuk, amelyek kettős cél szolgálnak. Először az ékelés helyét változtatják meg, másodszor a keret elcsavarodását — propeller-szcrű deformálódását — akadályozzák meg. A régi megoldásnál a belső merevítők a külső keretlécek felezőpontjában (forgási tengelyében) csatlakoznak, így az elcsavarodást megakadályozni nem tudják. 2. Az ékelés helyének megváltoztatása lehetővé teszi a képvászon sarokrészeinek tehermentesítését, azaz túlfeszítettségének csökkentését, továbbá a sarokcsapolások tehermentesítését. 3. Az újonnan alkalmazott kétkarú ék (83. kép) alacsonyabb lejtésszögével kíméletesebb, oldalviszonylatban kegyensúlyozott abb emelést biztosít. Tömör, egybefüggő végződése gyakorlatilag törésmentes. 4. A körbefutó lécek peremén alkalmazott (ragasztott és szegezett) szegélyléc a sarok és belső csapolások külső felületét áthidalja, így a képvászon felerősítését megkönnyíti és annak későbbi fellazulását megszünteti. A sarokcsapolások szétnyíló szárnyait áthidalásával megerősíti, a homlokzati éleket törésmentessé teszi. (85. kép) 5. Végül szólnunk kell a képvászon felerősítése után alkalmazott, keményfából kialakított könnyű szegélylécről (80. kép), melynek tetőpontja magasabb, mint a képfelszín, feladata pedig az eredeti vászon és festékréteg fokozott védelme, részben a külső peremfelületen, részben a díszkeret által lefedett területen. (Megfigyeléseink szerint nem elegendő a képszéleknek papírral, vagy más anyaggal történő leragasztása). Üveg alá helyezés esetén is megfelelő távolságot biztosít. A fent vázolt kereteink lényeges változtatás nélkül az esetek 80 százalékában alkalmazhatók, mivel az átlagméretek 1 m körüliek. 70 cm-nél kisebb képek esetében a belső merevítők a régebbi szokásnak megfelelően csatlakoznak, azonban az ékelés helye nem a sarkoknál, hanem a belső merevítőknél található. (84. kép) 2 m-nél nagyobb képek esetében a belső merevítők száma szükség szerint növekszik. A megoldás gazdaságossága lényeges, mivel átlagos színvonalú technikai apparátussal is kivitelezhető; faanyag felhasználás a régi keretekhez viszonyítva 25%-os többlettel jár, munkaidőben pedig kb. 30% az eltolódás.
