Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 44. (Budapest, 1975)

EISLER JÁNOS: Két id. Lucas Cranach fametszet magyarországi felhasználásáról

faenzai festmény alapján a Szépművészeti Múzeum eddig umbriai festményként szániontartott táblája, egy Madonna a kis Keresztelő szent Jánossal,

16 valamint az esztergomi képtár hasonló témájú festménye,

17 melynek tájháttere nagyon emlékeztet a Galleria Spada képén láthatóra, de gazdagabb azénál (45, 46, 47. képek). E három korai, eddig más iskolából származtatott tábla igen sok rokon vonást mutat, A jellegzetes, kettős karikán belül pettyezett dicsfény-mustrák teljesen azonos módon térnek vissza; ezt a fogást Pinturicehio gyakran alkalmazta, többek között a már említett sienai tondón is, nyilván tőle vette át Bertueci. Ugyancsak jellegzetes a hajzat alakítása, fodrainak esése; ezt sem Bertueci találta ki, hanem mesterétől vette át. Szintén tipikus az erőteljes, széles arcok visszatérő rajza, az állcsúcsot kihangsúlyozó, a száj alatt húzódó vonal olykor kissé ügyetlen túlhangsúlyozása, valamint a profilok meglepő megegyezése, kezek, drapériák, tájképi elemek rajza. Bizonyosra vehető, hogy mindezek a festmények az 1506-os faenzai triptichont megelőzően készültek. Már régebben is Bertuccinak tulajdonította a kutatás egyik — részben sajnos csonka — képét, a Szépműveszeti Múzeumban őrzött Szent Katalin eljegyzését.

18 Ennél előtérbe kerülnek a helyi hagyományok is, Palmezzano hatása, s a már említett két bolognai mesteré. Késői, 1511—1515 körüli mű, formai szempontból sokkal jobban van megoldva, mint az eddig említett művek. A roinagnai iskolának legegyénibb, valóban teljesen helyi ízű változatát képviselik a cotignolai festők: Bernardino Zaganelli, Francesco Zaganelli és részben Girolamo Marchesi. Közülük kétségkívül a legtehetségesebb Francesco Zaganelli volt, akinek egy oltártöredékét — Mária gyermekével — a Szépművészeti Múzeum őrzi.

19 E festményt (48. kép) már néhányan a mesternek tulajdonították,

20 s bár a képtár legutóbbi katalógusa a szerzőség kérdésében nem foglalt állást, kiemelte a műnek a Zaganelli-fivérekkel, elsősorban Francesco Zaganelli festményeivel való közeli rokonságát, A bizonytalanság oka a tábla rossz állapotában keresendő, az időközben elvégzett tisztítás azonban felfedte határozott, dinamikus forma- és színkezelését (49. kép), így nem látjuk okát, hogy e jelentős darabot el kéne vitatnunk Zagenellitől. A kép németes, gótizáló karaktere északi mesterek hatására alakult ki. Quentin Massys, Dürer és más német művészek hatása számos művénél kimutatható.

21 Datálását illetően két hiteles műhöz lehet közelíteni. A kissé umbriIfi Ltsz. 35. Nyárfa, tempera ós olaj, 50,7x40 cm. F i g 1 e r, A.: i. m. 718. (irodalommal; régebben Tiberio d'Assisi, majd kérdőjelesen Matteo Balduccival hozták kapcsolatba). 17 Ltsz. 55. 210. Fa, tempera, 01,5x42 cm. Már Gerevich Tibor (Prímási Album. 1928. 236.) romagnai eredetűnek vélte. Marie, R. van: The Development of the Italian Schools of Painting. Vol. XVI. 1937. 484. (Bernardino Fungai?) — Boskovits — Mojzer — Mucsi: i. m. 82. (Észak-olasz festő, 15. sz. második fele). Mojzer Miklós már korábban felvetette Bertueci szerzőségének lehetőségét. 18 Ltsz. 60. Nyárfa, olaj, 71,3 X 54,5 cm. C o r b a r a, A.: La pittura faentina. «Melozzo da Forli, Rassegna d'arte romagnola» XVI. 1938. 212. — P i g 1 e r, A.: i. m. 63. 19 Ltsz. 5418. P i g 1 e r, A.: i. m. 582—583. Itt még régi méreteivel szerepel: fa, 116,5x91,5 cm. A restaurálás során a két szélen levő toldást eltávolították, új mérete 116,5x59 cm. Teljes helyreállítása jelenleg még nem fejeződött be. 20 Mint Zaganelli művét idézte többször is B. Berenson, legutóbb id. m. 451. — továbbá G a 1 e 11 i, U. — C a m e s a s c a, E. : Enciclopcdia délia Pittura Italiana. Vol. II. Milano, 1950. 2572. 21 Az északi hatásokról részletesen: Suida, W. : Francesco Zaganelli von Cotignola und die Deutsche Kunst. Zeitschrift für bildende Kunst, LXIV. 1930- 1931. 248-251. és P a o 1 u c c i, A. : L'ultimo tempo di Francesco Zaganelli. Paragone, 193. XVII. 1966. 63, 67, 68.