Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 44. (Budapest, 1975)

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: A délitáliai ál-vörösalakos vázák kérdéséhez

az ál-vörösalakos vázákon is, amelyek közt az olpé vállán két, a festőnél eddig nem ismert motívum, az astragalos-sor és a borostyáninda is megjelenik. Feltűnően egységes a fülek alatti növénydísz: a háromszögön álló palmetta két oldalán egyegy inda spirálisokkal, félpalmettákkal, csepp alakú levelekkel, egyszer borostyánlevelekkel (3.), a már említett fogazott nagy levelekkel és a vörösalakos vázák pontozott szélű virágainak helyébe lépő tányér alakú, gyakran háromnegyed nézetben rajzolt virágokkal. Ezek a fül alatti palmettákat keretező indadíszek sokkal könynyedebbek, játékosabbak, lendületesebbek, mint a vörösalakos vázákon. Nyilvánvaló, hogy itt a festő sajátos rajz-tehetségét az ál-vörösalakos technikával jobban tudta kibontakoztatni, mint a vörösalakossal. Sajátosan grafikus, és nem festői kvalitások érvényesülnek a 20. skyphos két alakjának rajzán is ((16—17. kép); a vörösalakos vázák megmerevedett típus-alakjai ezeken sokkal meggyőzőbbeknek hatnak, az ál-vörösalakos technika itt egyfajta művészi mondanivaló adekvát kifejezésmódjának bizonyult. Ennek megfelelően, míg más esetekben a vörösalakos technikával dolgozó mestereknek tulajdonítható ál-vörösalakos vázák munkásságuknak csak elenyésző, periferikus részét teszik ki, a Sydney-festő ismert műveinek csaknem a felét ezzel a technikával festette. Mindezeken a részleteken fölül az ál-vörösalakos vázák bevonása a Sydneyfestő jellemzésébe segítséget ad ahhoz is, hogy helyét a dél-itáliai vázafestészet történetében pontosabban meg lehessen határozni. Trendall már kiemelte szoros kapcsolatait a paestumi iskolával. Fentebb tárgyalt vonásai túlnyomórészt Campania és Paestum felé mutattak. A 12. skyphos spirális-indán ülő nőalakjának motívuma is paestumi kapcsolatait hangsúlyozza. Ha most már többi ál-vörösalakos vázáit is figyelembe vesszük, ez további megerősítést nyer : az újonnan tárgyalt vázák képei, elsősorban pedig füldíszeik szoros kapcsolatot mutatnak az ál-vörösalakos vázák két olyan csoportjával, amelyet Beazley campaniainak, illetve „paestanizálónak" nevezett.

19 A Sydney-festő művészete tehát, elfordulva Apukától, erősen Paestum és Campania felé orientált. Ügy látszik, az ál-vörösalakos vázák szisztematikus vizsgálatától további eredményeket lehet várni, amelyek a délitáliai vázafestészet helyi iskolái közti kapcsolatok jellegét pontosabban megvilágítják. Nem kétséges, hogy a fenti húsz darabon kívül magának a Sydney-festőnek is számos további ál-vörösalakos vázája található múzeumok raktáraiban. A szélesebb körű kutatás nyilván mind ezeket, mind más vörösalakos vázafestők azonosítható műveit nagyobb számban fogja majd feltárni. Annyi azonban már most is bizonyos, hogy a délitáliai vörösalakos és álvörösalakos vázák szerves egységet képeznek,

20 az utóbbiak vizsgálata sok ponton gyarapíthatja az előbbiekre vonatkozó ismereteinket is. A délitáliai ál-vörösalakos vázák feldolgozása ezért csak a vörösalakosokkal együttesen vezethet szilárdan megalapozott eredményekre. Ez nem jelenti természetesen annak tagadását, hogy vannak — elsősorban Apukában — az ál-vörösalakos vázáknak jól elkülöníthető csoportjai, amelyeknél nem merülnek fel a fentiekhez hasonló problémák. Általában azonban az antik figurális keramika egész története azt igazolja, hogy legalább a 7. század óta mindig akadtak több technikával dolgozó festők, sőt éppen a 4. századi 19 EVP 225- 7; vö. Trendall, PBSR 20 (1952) 37 - 8 és 21. jegyzet, Ide tartozik egy nápolyi gamikos lebés (CVA Napoli 3, IV E, tav. 67), továbbá egy oinochoó (CA 2956; m.: 20,4 cm; indán ülő nő) és egy gamikos lebés (K 642; m.: 15,2 cm; A —R: indán ülő nő) a párizsi Louvre-ban, mindkettő közöletlen 20 Már P a t r o n i (fent a 2. jegyzetben i.m. 148) rámutatott, hogy a kétféle technikával készült vázák nyilvánvalóan azonos műhelyekben készültek; ugyanígy R o c c o. i. m. (fent, 4. jegyz.), 12; vö. fent a 8. jegyzetet is