Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 44. (Budapest, 1975)

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: A délitáliai ál-vörösalakos vázák kérdéséhez

zafestő műhelyekben (pl. LCS pl. 31, 1 — 2; pl. 76,2 és 77,5), de Campaniában is van rá példa (pl. LCS pl. 108, 7—8), ahol általában ritka a korinthosi típus. Az álvörösalakos vázák így a korábbinál gazdagabbnak mutatják a Sydney-festő műhelyének formakincsét, amelyet legutóbb még egy vörösalakos nyak-amphora is gazdagított (LCS Suppl. I, n° 653b). Bár az ál-vörösalakos vázák is igazolják, hogy a festő szívesen ismételt konvencionális alakokat és jeleneteket, az álló és ülő ifjú- és nőalakokat egyedül vagy párosan, két-három ismétlődő attribútummal, köztük gyakran thyrsosszal, másfelől néhány darab újabb bizonyítéka invenciójának, amelyről eddig főleg vörösalakos mitológiai képei tanúskodtak (elsősorban LCS, n° 650—654, 660, 665, Suppl. I, 653b, Suppl. II, 663a). Ilyen elsősorban a 17. skyphos B. oldalának nőalakja a két fuvolával (az egyiken játszik, a másikat a kezében tartja), a futó ifjú a 13. skyphoson és a 2. gamikos lebés táncoló szatírja, a görög és dél-itáliai ábrázolásokról egyaránt ismert attitűdben.

12 A 16. skyphos vájatolt alacsony oszlopra lépő ifjúalakjánál nehezen dönthető el, hogy a görög nagyszobrászatból is ismert genretípusról van-e szó,

13 vagy síremlék fölötti áldozat jelenetéről. Az olpé Erósa és a 18. skyphos fáklyás nőalakjai nem teljesen ismeretlenek a festő oeuvre-jében, a 19. skyphos oszk viseletű harcosa a jellegzetes tunieában, középen két tollal díszített pajzzsal

14 és támadásra lendített lándzsájával viszont új típussal gyarapítja a festő eddig ismert helyi viseletű harcos-ábrázolásait, A kis madár a 7. oinochoé két alakja közt szintén szokatlan (de vö. LCS Suppl. II, n° 659a), bár jól ismert az attikai vázafestészetből mint különösebb jelentés nélküli genre-motívum.

15 Teljesen egyedülálló egyelőre a festőnél a 3. gamikos lebés fedelének két futó állatalakja. Az ál-vörösalakos vázák alapján állandó típusai közé tartozik a tükröt tartó férfivagy nőalak (3., 7 , 9., 10. és 17; vö. eddig ismert egyetlen vörösalakos ábrázolását : LCS Suppl. I, n° 653b), nyilvánvalóan szimbolikus jelentéssel:

16 a felétartott tükör mindegyik ábrázoláson szembesít valakit önmagával. A 17. skyphoson a jelenet a váza két oldalára van elosztva, de a fuvolásnő hátrafordulva nyilvánvalóan a másik oldalon elé tartott tükörbe néz. Egyébként is gyakori, hogy a váza két oldalának egy-egy alakja egy összefüggő kétalakos jelenetet alkot. Az ornamentika jelentős mértékben eltér a festő vörösalakos vázáin láthatótól. Az ál-vörösalakos vázákon ismeretlenek a pontozott szegélyű fekete virágok, amelyek vörösalakos vázáin szinte kézjegyének számítanak,

17 a nagyobb vörösalakos vázáin szokásos meander-sort pedig nyelvek helyettesítik. Már vörösalakos vázáinál is feltűnő volt, hogy főleg a fülek alatt és a hydriák vállán az ornamentális díszítés finomabb rajzú és fantázia-teltebb, mint a figurális képeké.

18 Ugyanez a helyzet 12 Néhány példa: W e e g e, F., Der Tanz in der Antike, Halle 1926, Fig. 135 ( = Beazley, ARV

2 790, 18) és Fig. 138 ; F r o u d h o m m e, G., La danse grecque antique, Paris 1965, figs. 271, 392 (bal szélen), 408; CVA Varsovie 5, pl. 26,4 13 Vö. Szilágyi, Acta Classica Univ. Debrecen 5 (1969) 46, 4. jegyz. 14 Az etruszk feketealakos vázafestészetből jól ismert pajzsdísz (Beazley, J. D., Raccolta B, Guglielmi I, Cittá del Vaticano 1939, 82 — 2) szokatlan oszk harcos ábrázolásán. Az oszk harcosok szokásos viseletéről Trendall, A. D., Gli indigeni nella pittura italiota, Taranto 1971 (a 11. lapon a legfontosabb irodalommal) 15 Vö. S z i 1 á g y i, Szépműv. Múz. Közi. 25 (1964) 23-4 16 A legfontosabb irodalom: Gerhard, E., Etr. Spiegel I, Berlin 1843, 75 — 6 (az írott források); Schefold, K., Die Antike 16 (1940) 17- 9; S i m o n, E, i n Hommages à A. Grenier, Bruxelles 1962, 1418 — 27; K e r é n y i, K., Festschr. Ad. Jensen 1964, 285 - 91 ; D e o n n a, W., Le symbolisme de l'oeuil, Bern 1965, 290 - 300 17 T r e n d a 11, LCS 127 18 Szilágyi, Szépműv. Muz. Közi. 14 (1959) 32 és 15, 17-20. kép