Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 42. (Budapest, 1974)
TÁTRAI VILMOS: Hercules a válaszúton. Matteo Balducci cassone-képe a Szépművészeti Múzeumban
tájháttér megoldásában egyaránt. Maga Pinturicchio természetesen nem jöhet szóba a kép alkotójaként, de annál inkább valamelyik tanítványa illetve követője, akik közé tartozott Matteo Balducci is. A Balduccinak tulajdonított művekkel való összehasonlítás csak megerősíti, amit a festmény rendeltetése és sajátos témafeldolgozása már amúgy is sejtetni engedtek : képünk azonos az egykor a sienai Palazzo Saraciniben őrzött, Balducci műveként számontartott cassonetáblával. Balducci életéről csak igen keveset tudunk, művészetének pedig még egyetlen önálló tanulmányt sem szenteltek. Egy meghatalmazási okmány tanúsága szerint 1509-ben kapcsolatban állott Pinturicchioval. 7 Bizonyosan az ő tanítványa volt, és irányítása alatt részt vett a Libreria Piccolomini dekorálásában. 8 1510-ban Sodorna segédje lett Sienában. 1554-ig Cittá della Pieve-ből van róla néhány további adat. 9 Művészetére Pinturicchion kívül, Bernardino Pungai is hatott, mint ezt egyetlen biztos műve, a S. Spirito templom Mária mennybemeneteleoltára is tanúsítja. 10 Ennek az oltárnak a három predellaképe ma a sienai múzeumban látható, több más Balduccinak tulajdonított kompozícióval együtt (38, 41. kép). 11 A vele kapcsolatba hozható művek legteljesebb jegyzékét Berenson állította össze. 12 Képünkhöz a S. Spirito oltár és annak predellaképei mellett, különösen az altenburgi dekoratív-allegorikus ábrázolások (39. kép), 13 valamint a bcrgamói Accademia Carrarában levő Cloelia menekülése 14 szolgáltatnak meggyőző analógiát. (40. kép) Ikonográfiái szempontból, csakúgy mint a Raffaello kép esetében, az alvásmotívum a legproblematikusabb. Egyetlen általunk ismert antik szerzőnél sincs ugyanis utalás arra, hogy Herculesnek álmában jelentek volna meg az Erény és a Bűn illetve Gyönyör megszemélyesítői. 15 Mindazonáltal Baudissinnel egyetértve, már csak az óriási stíluskülönbség okán is, kétségesnek tartom, hogy Raffaello előképe e tekintetben a Narrenschiff 1497-es latin kiadásához készített metszet, és a metszethez írt verses argumentum lett volna. 10 Baudissin ehelyett Cicero Somnium Scipionis-ára hivatkozik, 17 amit helyénvalónak gondolok, azzal a megszorítással, hogy a Somnium Scipionis-t magábafoglaló De re publica csak 1820ban került elő, úgy hogy a reneszánszban csak Macrobiusnak az V. század elején hozzáírt kommentárja lehetett ismert. 18 A rokonság a Hercules a válaszúton történettel abban áll, hogy végeredményben Cicerónál is választásról, erkölcsi döntés7 Borghesi, S. — Bianchi, L.: Nuovi documenta per la storia dell'arte senese. Siena, 1898. 391. old. «Actum in domo dicti magistri Bernardini, jn-esentibus Francisco Thome et Matheo Balducci de Ospitale Fontignani Comitatus perusini.» Lásd még: Milanesi, G.: Sulla storia dell'arte toscana. Siena, 1873. 194, 195 old. 8 C a r 1 i, E.: 11 Pintoricchio. Milano, 1960. 71. old. 9 T h i e m e, U. —Becke r, F. : Allgemeines Lexikon der Bildenden Künstler. 2. Band. Leipzig, I 908. 402. old. ; G a 1 e t t i, U. — C a m e s a s c a, E. : Encielopedia della pittura itaïiana. I. kötet. Garzanti Editoré 1950. 182. old. 10 J a c o b s e n, E. : L m. 94. old. Reprodukálva : B e r e n s o n, B. : Italian Pictures of the Renaissance. Central Italian and North Italian Schools. Volume III. London, 1968. 1147. kép. 11 B r a n d i, C. : La Regia Pinacoteca di Siena. Roma, 1933. 28 — 32. old. "Berenson, B. : I. m. Vol. 1. 24 - 25. old. 13 O e r t e 1, R. : Frühe italienische Malerei in Altenburg. Berlin, 1961. 173 — 174 old. 14 RejM'odukálva : S c h u b r i n g, P. : I. m. 51 7. szám alatt. 13 Panofsky, E.: I. m. 38-41, 100-101. old. 16 B a u d i s s i n, K. : Auf der Suche nach dem Sinngehalt. Jahrbuch der Preussischen Kunstsammlungen 1936. 93. old. 17 B a u d i s s i n, K. : I. m. 95. old. «Die literarische Form von Traum und Vision an sich war mindestens durch Ciceros «Traum des Scipio» verbreitet und geläufig.» 18 A . T. M a c r o b i i Commentariorum in Somnium Scipionis libri II. F. Eyssenhardt kiadásában, Leipzig, Teubner 1893. 476 — 652. old.
