Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 40. (Budapest, 1973)
PASSUTH KRISZTINA: Kurt Schwitters, Théo van Doesburg és a Bauhaus
míg 1918— 19-ben nem kezdett el collage-okat készíteni. A collage-technikát 1912ben Braque és Picasso fedezték fel, hogy azután mások a nyomukba lépjenek, s ők maguk később elhanyagolják ezt az eljárást. Schwitters viszont egészen új •értelmet adott neki — számára az eldobott villamosjegyek, címkék, rongyok, együttesen a festéket és az ecsetet helyettesítették, azaz a ragasztott rész töltötte be nála a kép nagy részét, vagy akár a teljes képet is. A felület textúrája ezáltal gazdagodik: a ragasztott részek sokszor eltakarják, elfedik egymást — a kompozíció munka közben alakul, formálódik. így nemcsak a különböző anyagok textúrája, hárem vastagsága is eltér — azaz a merz collage-ok közelről sokszor domboiműként hatnak. Schwitters a merzfestéstől eljutott a merz-költészetig, építészetig, színpadig, az egész merz életformáig. Elméletét kifejtette a Ma folyóiratban 1921. januárban. 31 Ezt a Ma számot a folyóirat szerkesztője, Kassák Lajos teljes egészében Schwittersnek szentelte, noha ő még ekkor indult csak el pályáján. 32 Schwitters a maga merz-teóriáját következetesen valósította meg. Szabadon és kötetlenül használta fel az éppen rendelkezésére álló anyagokat, illetőleg hulladékokat, ezekből viszont a maga autonóm és mégis szigorú rendszere szerint építette fel a kompozíciókat. Éppen ezért művei legfeljebb az első ránézésre ötletszerűek, anarchikusak. Valójában a látszólagos rendetlenség mögött ökonomikus szerkesztés rejtőzik. A kompozíciós rendszer korai festményein és assemblage-ain ugyanaz mint két-három évvel később collage-ain. így az 1919-es Revolving (70. kép), 33 vagy az ugyancsak 1919-es Arbeiterbild (71. kép) 3 ' 1 középrészét egyaránt nagyobb, kör vagy négyzet alakú felület (vagy több négyzetből álló rész) tölti ki. Az 1919-es műveknél a festett felületek uralkodnak — s ezeknek tónusaiban, kék-piros finom árnyalataiban még inkább Delaunay és Franz Marc világa érzékelhető. A középrészt kétoldalról előtörő diagonálok vágják át, ezek alkotnak háromszögeket és körcikkelyeket — így alakul ki a látszólag oldott kép szerkezeti váza. Ugyanez az elgondolás — kisebb-nagyobb változtatásokkal — az 1921 —22-es collage-okon is érvényesül (72. kép). A ragasztott felületnek mindig van egy centruma, kristályosodási pontja. A szövegrészek, feliratdarabok, számok e körül rendeződnek el, s ezt keresztezik, illetve érintik a felfelé törő diagonálisok. A Szépművészeti Múzeum tulajdonában levő collage 35 ugyancsak ehhez a típushoz tartozik. Centruma egy kisebb, világosabb négyzet, amely köré tömörülnek :!l Ma VI, 1921. 3. sz. jam 1., 29-30. old. 32 Ebbe a számba írt a — a Ma felkérésére — Schwitters a következő cikket : ((Miképpen vagyok elégedetlen az olajfestészettel. . . Éppen az eddig szokatlan anyagoknak eddig szokatlan módon a merz festészetben való felhasználása mutatja, mennyire lényegtelen a mű szempontjából a felhasznált anyag. Anyagot és tartalmat sem előírni, sem eltiltani a művésznek ennél fogva nem lehet. . . Ellenben. Nem vagyok elégedett az olajfestészet túlságos elterjedésével. Bizonyos élettelenséget látok benne olyan fontos dolgokkal szemben, mint a formálandó anyagok. Mert az emberek között levő nagy különbségek mellett valószínűtlen, hogy az olajfest ékkel vászonra húzott ecsetvonás egyformán a feltétlenül adódé) anyagot képezné az egyik művésznél, mint a másiknál: annak megformálására, amit megél. Ebben a megszorításban semmi mesterit nem látok.» — Ugyanebben a Maszámban leközlik Christoph Spengemann: Kurt Schwitters, a Merzfestő c. cikket, valamint S c h wit I ers: A merzszínpad c. írását és «Anna Blume» verséből részletet. - A Ma 1922. 1. sz.-ban, okt. 15-én leközlik Schwitters egy számversét. 33 Schwitters (Revolving) Forgó. 1919. Assemblage, 46 1/2x32 5/8. New York, Museum of Modern Art. 34 Schwitters : Arbeiterbild. 1919. Collage, 125x91,3 cm. Moderna Museet Stockholm. 33 L. az 1. jegyzetet.
