Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 40. (Budapest, 1973)

PASSUTH KRISZTINA: Kurt Schwitters, Théo van Doesburg és a Bauhaus

meg egy-egy fekvő téglalap. Van Doesburg 1921-es Kompozíciója

20 ettől annyiban tér el, bogy az egyes téglalajjok zártan körülhatároltak, kontúrjaik nem futnak úgy szét a képből kifelé, mint az előző alkotáson. Végül az a Kompozíció,

21 amelyet a Szépművészeti Múzeum most vásárolt meg, ugyanazt az architekturális elrendezést mutatja. Ez a mű is erősen vertikális jellegű, noha a képfelület alján egy .szélesebb, erőteljes fekvő sík foglal helyet — erre, mint talapzatra épül fel a többi elem. Ez a talapzat-jelleg annál hangsédyosabb, mivel jobb oldalt három lépcsőfok helyezkedik el, s erre a lépcsőzetre támaszkodik azután a világos négyzet és a sötétebb téglalapok. Az egész szerkezet a magasba tör, a nehézkességből halad a könnyedség, súlytalanság felé, hogy azután a képfelület felső részében a zöld lépcső most már fordított előjellel — kiegyensúlyozza a kompozíciót. A kisebb-közepesnagyobb felületek egymáshoz való viszonya skálára emlékeztet, amely skála többször, több variációban ismétlődik. Sőt, ha nem is matematikai precizitással, hanem festői szabadsággal, az idomok egymásközti viszonyában a művész az aranymetszés szabályát is érvényesíti. A kompozíció logikusan, következetesen végiggondolt, minden rész szervesen illeszkedik a másikhoz, nincs benne semmi felesleges vagy esetlegesen odavetett elem. Építészeti tagolása még feltűnőbbé válik, ha egy alig későbbi, 1923-as makettel (68. kép)

22 vetjük össze, amelyet Doesburg egy művészkollégája számára tervezett. S noha itt az alapelrendezés — a rendeltetésnek megfelelően — inkább alacsony, szétterülő, tehát horizontális, mégis elgondolásban igen rokon az előbbi kompozícióval. A mag itt is középen egy hasáb, ehhez kétoldalt lépcsőszerűen illeszkednek az egyes épületelemek. Mintha a festmény a makett szembenézetből ábrázolt, leegyszerűsített sémája lenne — persze bizonyos változtatásokkal. Ami valójában azt jelenti: Doesburg akkor is térben, tömegben gondolkozott,, amikor síkban festett. Az architekturális felépítést még a színek is hangsédyozzák : a fekete háttérből élesen, világosan ugranak ki az enyhén szürkésen árnyalt fehér építőelemek, hogy fölöttük balra a zöld, alattuk a lila, és legalul jobbra kék téglalapok tompa, lefokozott színvilága is a középső részt emelje ki. Doesburg — érdekes módon — ezen a kompozíción nem tartotta magát saját normáihoz, hiszen keverte a színeket, sőt, elsősorban kevert színeket használt. Elgondolásban, struktúrában ez a kompozíció a korszakban nem áll egyedül, sőt éppen Bortnyik Sándornak egy Képarchitektúra a-b-c c. festménye (69. kép)

23 ugyanebből az évből, kifejezetten rokon vele (noha nyilván egymástól tökéletesen függetlenül készültek). Bortnyik finom szürkéből összerakott képén is a magasba törnek a lépcsőzetesen elhelyezett geometrikus elemek, amelyeknek a centruma két világosabb négyzetből álló rész. Bortnyik műve gazdagabb és komplikáltabb : köröket, tojás formát, betűket és számokat egyaránt beépít a felületbe. Az alapelgondolás azonban, a síkokból felépített architekturális igényű kompozíció közös mindkettőjükben. Bortnyik Sándor 1922 augusztusában érkezett meg Weimarba, ahol — amint ő maga emlékezik vissza rá — abba a szállodába költözött, amelyben El Lissitzky korábban lakott. Tehát a Bauhauson kívül, de mégis a Bauhaus hatósugarában maradt. Doesburggal hamar összebarátkozott, noha Bortnyik nem látogatta az (')• 20 Doesburg: Kompozíció, 1921. Nelly von Doesburg gyűjt. 21 L. 1. jegyzetet. 22 Doesburg: Egy művész házának makettja, 1923. A fotót közli T. van Doesburg 1969. Nürnberg, kiállítás katalógusa, B45. sz. 23 Bortnyik Sándor: Képarchitektúra a-b-c. 1922. Olaj, vászon, 4.9 X 30,5 cm. J. Ascher tulajdona.