Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 39. (Budapest, 1972)

GARAS KLÁRA: Gianbettino Cignaroli és Pietro Rotari művei Magyarországon

testét s a körülállók gesztusainak fokozásával - pl. a széttárt karu aggal a jobb oldalon — a festő még inkább aláhúzza a jelenet tragikus mondanivalóját. A két ábrázolás, Sokrates illetve Cato öngyilkossága egyazon különleges emberi magatartás példázata, az önként választott halálé. A görög és római történelem számos példáját ismerte, s népszerűsítette auktorai révén a magas erkölcsi szempontokkal motivált öngyilkosságnak. Sokrates a bölcs, akit a zsarnok börtönre vetett, ragaszkodva tanaihoz maga üríti ki a méregpoharat, az uticai Cato, aki halálosan megsebesíti magát, mert nem akarja élve elviselni legyőzetését, feltépve sebét, saját akaratából megy elébe a halálnak.

14 A keresztényi alázattal határozott ellentétben álló magatartás, a görög-római sztoikus példák felelevenítése a XVIII. század közepétől megerősödő historizáló irányzattal, közelebbről a klasszicizmusban formát öltő társadalmi törekvésekkel áll összefüggésben. Horace Walpole Angliában még az antiheroiznmsról, a felelőtlen közömbösségről panaszkodik : «Cincinnatust nálunk inkább a játékasztalnál lehetne találni, s Camillust balban».

15 Róma vezető literátus és művészköreiben azonban a hatvanas években már új szemlélet uralkodik s a Winekelmann megfogalmazásában széles nyilvánosságra jutott klaszszicista tanítások a képzőművészetben is mindinkább érvényesülnek. Az a törekvés, mely a művészi alkotással nem gyönyörködtetni, de tanítani akar, az ábrázolást eszméltetőnek, erkölcsi-etikai példának szánja és a görög-római republikánus példákat propagálja, mindenekelőtt a római szellemi vezetőréteg, az esztéták és írók, antiquariusok, gyűjtők körében jut kifejezésre.

16 A szószólók, hangadók gyakran idegenek, angolok, németek, franciák, akik a hazai és helyi kötöttségektől elszakadva következetesebben fogalmazhatják meg a sürgető történelmi követelményeket. Ehhez a körhöz karjesolódik Firmian gróf, aki Ausztria követeként 1758-ig Nápolyban tevékeny részese az antikvitás feltárásának és népszerűsítésének s 1758 után Lombardia helytartójaként Milánóban egyik legfőbb támogatója a felvilágosodás irodalmának s a klasszicista irányzatú művészeknek. Domenico Corvi és G. Traballesi, Angelika Kauffmann, Martin Knoller tartoznak pártfogoltjai közé s míívészi megrendeléseinél mindenkor előnyben részesíti a historikus témákat. Nem tudjuk miként került kapcsolatba a Veronában dolgozó Cignarolival s a Cato és Sokrates kép megrendelésének előzményeiről sincsenek adataink. Ismerve azon14 P lutarchos: Párhuzamos életrajzok. Budapest, 1965. XXXVI. 1211, 1259; P i g 1 e r, A. : Baroekthemen. Budapest, 1957. II. 361, 412 ; P i g 1 e r, A. : Sokrales in der Kunst der Neuzeit. Die Antike XIV, 1938. 292; A Cato halála ábrázolásra Pigler négy, a Sokrates jelenetre három XVIII. századi olasz példát említ. L. még Garas, K. : Allegorie und Geschichte in der venezianischen Malerei des 18. Jahrhunderts. Acta Históriáé Artium XT, 1965. 275. 15 «Heroism is not at all in fashion, Cincinnatus will be found at the hazard table, and Camillus at a ball. The vivacity of the young queen of France has reached hither». Horace Walpole levele 1763., 1. L e s 1 i e, Ch. R. : Life and times of Sir Joshua Revnolds. London, 1865. II. 100. 16 «Alle Künste haben einen doppelten Endzweck ; sie sollen vergnügen und zugleich unterrichten. . . Der Pinsel den der Künstler führet soll in Verstand getunkt sein ... er soll mehr zu denken hinterlassen, als was er dem Auge gezeiget. . . Hat er einen Vorwurf, den er selbst gewählet, oder der ihm gegeben worden, welcher dichterisch gemacht oder zu machen ist, so wird ihn seine Kunst begeistern und wird das Feuer, welches Prometheus den Göttern raubte, in ihm erwecken. Der Kenner wird zu denken haben, und der blosse Liebhaber wird es lernen». Winekelmann Gedanken über die Nachahmung griechischer Bildwerke. Dresden, 1756. 44. «Le devoir du peintre d'histoire est d'élever l'âme par la noblesse du sujet et par la grandeur du style. . .» W a t e 1 e t, L. : Dictionnaire des Arts de peinture, sculpture et gravure. Paris, 1792. III. 37. L. ebben az összefüggésben S p r i g a t h, G. : Themen aus der Geschichte der römischen Republik in der französischen Malerei des 18. Jahrhunderts. München, 1968. (Diss.) és B a r d o n, H.: Les peintures à sujets antiques au XVTIP siècle d'après les livrets de Salons. Gazette des Beaux-Arts LXI, 1963. 21 7.