Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 38. (Budapest, 1972)
SZIGETHI ÁGNES: Pietro Bernardi képe a Szépművészeti Múzeumban
la, de Francesco Bernardi neve alatt feljegyzett két jelenet — Borromei Károly a pestisesek között és Borromei Károly alamizsnát oszt a szegényeknek (Verona;, San Carlo, 50 — 51. kép) Pietro»ak való visszaadása a névjelzés felfedezésével vált lehetővé. 10 Ezeken kívül ismert még egy Szent Család Szent Annával a Sta Maria in Chiavica-ban, Veronában és egy rajz Edinburghban, a National Gallery of Scotland-ban, amelyek névjelzését viselik. 11 Jelzett festményei — valószínűleg már csak azért is, mert időben közel állnak egymáshoz — meglehetősen egységes kéjDet nyújtanak Bernardiról. Hatalmas, sokszor darabosan formált, nehézkes figuráiban manierista előzmények ismerhetők fel (San Fermo, Angyali üdvözlet, 49. kép). Borromei Károly-képei és Szent Családja a caravaggeszk külsőségek — dinamikus fényárnyék hatások, népies típusok kiválasztása — iránt fogékony provinciális festőnek mutatják. Hogy valóban járt-e és éppen 1610 körül Rómában, mint Brognara feltételezi, 12 lehetséges, de egyelőre nem dokumentálható. l)e a caravaggeszk elemekhez ebben az esetben sem közvetlenül jutott, hanem közvetítőkön keresztül. Ebben a szerepben — a veronai kortársaival kapcsolatban sokszor emlegetett Saracenin és Borgiannin kívül — főleg Tanzio da Varallora kell gondolnunk, aki 1610—15 között dolgozott Rómában. Nyers, darabos stílusának, erőteljes, de elnagyolt figuráinak, violens fény-árnyékainak emléke helyenként tisztán érezhető Bernardi képein (Szent Család Szent Annával). Tanzio és Borgianni stílusából kölcsönözhette azokat az elemeket, amelyekből Caravaggio műveinek közvetlen ismeretére próbáltak következtetni. 13 Rajtuk kívül azonban — és erre Bernardi művei bizonyságot szolgáltatnak — nem lehet elhanyagolni azt a hatást sem, amelyet három veronai kortársa művészetének nyilvánvaló ismerete gyakorolt rá. A budapesti töredék, úgy véljük, beilleszthető Pietro Bernardi képeinek sorába, sőt kapcsolata a kortárs veronai festők művészetével is kimutatható. Stílusa formáinak egységesebb kontúrjaival, feminin típusaival Turchi reminiszcenciákat ébreszt, a fény gyengéd elosztásával és bizonyos részletekben Ottinohoz közeledik (például jellegzetes, pufók kézfejű, hosszú ujjú kezeinek legközelebbi analógiája Ottino Galleria Borghese-ben levő Lázár feltámasztása című képén), és bár hűvösei)!), ridegebb formában, Bassetti Velencéből eredő lágyságának, oldottságának nyomai is megtalálhatók (égháttér és vékonyabb kelmék megfestésében). A fényképen való összevetés alapján jelenetünk felépítésében, művészi koncepciójában Bernardi művei közül legközelebb a San Carlo képeihez áll — természetesen megcsonkítottságát is figyelembe véve és a formai utalások szerint képzeletben kiegészítve. A háttérben emelkedő épületrészlet és a sötét, balfelé fokozatosan felderülő, vattás árnyékokkal megfestett égháttér arra utal, hogy hasonlóképpen itt is architekturális elem vezetett át a középen kitárulkozó háttér mélyebb rétegeibe. Bár a fény-árnyék hatások itt mérsékeltebbnek tűnnek — ebbe nyilvánvalóan a régi, kissé megsötétedett lakkréteg is belejátszik, amely a kép meleg színeit is tompítja, fakítja — a fény tudatos irányítása, kompozicionális szerepe lényegében azonos, mint a San Carlo jeleneteken. Az analógiák sorában megemlítjük a háttérben elhelyezett alakok formáinak a fényben való feloldását, a fedetlen testfelületeken a vibráló, laza árnyékok elhelyezését, a kortársak között különösen Ottinonál is kedvelt széles, retorikus gesztusok feltűnő alkalmazását, a kompozíciónak a heves mozgások ellenére is statikus hatását és nem utolsó sorban az előadás egyszerűségét és köz10 B r o g n a r a, M. : i. m. 130. "Brognara, M. : i. m. 54a és 55c képek. 12 B r o g n a r a, M. : i. m. 134. 13 B r o g n a r a, M. : i. m. 133 - 134.
