Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 38. (Budapest, 1972)

SZIGETHI ÁGNES: Pietro Bernardi képe a Szépművészeti Múzeumban

PIETRO BERNARDI KÉPE A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM BAN A Régi Képtár meghatározatlan festményei között van egy nagyméretű Áldozási jelenet,

1 amely vásárlás útján, 1908-ban került a múzeum tulajdonába (48. kép). A XVII. századi olasz festmény alaposabb vizsgálatánál kiderült, hogy mind a négy oldalán megcsonkították. Jobboldala látszik a legkevésbé levágottnak, alsó szélén azonban, a kompozíció erővonalaiból következtethetően — az előtérben levő, jelenleg térdben elmetszett figurák minden bizonnyal egész alakban voltak megfestve — körülbelül 50—00 centiméteres, bal oldalán is minimálisan ugyanennyi, •de érezhetően még több hiánnyal kell számolni, mert a jobb oldali fiatal szerzetes tői kiinduló, lefele tartó erős diagonális valószínűen egy már nem látható alakban fejeződhetett be. Magassága a háttérben jobbra levő architektonikus részlet indításából kivehetően ugyancsak jóval terjedelmesebb lehetett. Ezt a feltételezést megerősíti az a tény is, hogy a vásznat a most is látható illesztések szerint három darabból állították össze, s ez a toldás alul, a jelenlegi méretek szerint 10—20 cm széles, felül pedig a teljes szélességből — a középső szakasz szélességéből ítélhetően — mintegy fél méternyi hiányzik; ha tehát a festményt eredetileg is a jelenlegi méretekre tervezték, nem lett volna értelme, hogy két darab helyett háromból állítsák össze. Mindez azt jelenti, hogy nagyobb képből kivágott töredékkel van dolgunk, amely tekintélyes méretű oltárkép volt. Eredeti helyéről elkerülve egy ideig összegöngyölve tárolhatták: erre utalnak a hajtások mellett keletkezett törésvonalak (három ilyen vonal látható). A hajtások mentén sok helyütt kitöredezett a festék, amelynek hiányait régen retusokkal pótolták. A festékfelület ettől eltekintve viszonylag jó állapotban maradt meg, bár kissé kopottnak tűnik. A zöldes-szürke háttér előtt a festő közel életnagyságú, monumentális hatású alakokat zsúfol össze, akiknek összetűzését és kompozíciós rendjét diagonális sík mentén körbefuttatott fénnyel biztosítja. Az előtérben balra, a körülötte elhelyezett alakok gyűrűjében sárga nadrágot és vörös köpenyt viselő lovag térdel kezeit széttárva, arcán jámbor alázat és elrévültség kifejezésével. Mögötte balra fedetlen felsőtestű, piros föveget megemelő férfi, jobbra fehér karinges, fáklyát tartó fiú áll. Jobbfelé haladva a kép középterében idős férfi látható violaszínű ruhában és aranysárga köpenyben ; a többi szereplőtől eltérően rendkívül egyénített vonásaiban — talán a térdelő lovaggal együtt — minden bizonnyal portrét festett meg a kép mestere. A csoportot oldalt barnás-szürke kámzsás, kezében az oltári szentséget tartó fiatal szerzetes, elöl pedig fehér karinges, térdelő fiú zárja le. A téma interpretálásában a kompozíció niegcsonkítottsága erősen zavaró, nem állapítható meg pontosan, milyen eseményről is van szó tulajdonképpen, amelyet a jelenet egyszerű, 1 Ltsz. 68. 16, 192X167,4 cm.