Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 38. (Budapest, 1972)
HARASZTINÉ TAKÁCS MARIANNA: XV. századi spanyol mesterek művei Magyarországon
Sanpere azt írja Solibesről, hogy színeinek ereje ma is változatlan, mert fehéret kevert minden színéhez és szín tekintetében a katalán iskola egyetlen képviselője sem veheti fel vele a versenyt. Sanpere Solibes más művét nem említi, talán azért, mert a mester később Aragóniában dolgozott. Bár külön figyelmeztet arra, hogy Solibes színezéséről és kissé nehézkes modoráról jól felismerhető, mégis, tévedésből, egy, de ugyancsak San Lorenzo de Morímysban levő «Szentháromság-oltár»-ról, melynek három állítólagos tábláját, Mária és Erzsébet találkozása, Mária halála és Mária koronázása (valójában a Piedad oltár táblái) Gabriel Guardia San Lorenzo de Morünysban levő «Szentharomsag oltára»-ként közli. 44 Ilyen «Szentharomsag» oltára valóban volt Guardiának, egykor a manresai székesegyház egyik kápolnájában, Sanpere idején pedig az «Archivio de la Basilica de Manresa»-ban. A szöveg gondos tanulmányozása, melyet különös módon Post és Gudiol Ricart is elmulasztott, 45 azt mutatja, hogy Sanpere talán elírásból közölte a három jelenetet Gabriel Guardia neve alatt, mivel a jeleneteket a szövegben Solibes munkájaként tárgyalja. A Huguet-követő Francisco Solibes életműve Post említett munkájának VII. és további köteteiben 46 bontakozik ki. Itt már gazdag illusztrációs anyaggal szerepel a katalóniai eredetű, 1480-ban banolasinak mondott, később Aragónba telepedett mester, akinek jellegzetes arcformálása — különös módon — nemcsak az apostolok és szentek ábrázolásánál figyelhető meg, de a Capilla de la Piedad oltárán a kereskedő-donátor, Juan Piquer hajviselete, arcformája, mandula vágású szemének mereven a semmibevesző tekintete is félreismerhetetlenül vall az azonos kéz ecsetvonásairól, elkülönítve evvel Solibest a Huguet-iskola hozzá hasonló, vele műhelyi, tanítványi kapcsolatban levő tagjaitól. 47 Solibes, akinek a figurák megjelenítésénél és térbeállításánál Huguet volt a mestere és mintaképe, a városi művész keresett eleganciája és gráciája helyett nehézkes, falusias, súlyos alakokat formál, kiknek megjelenítése az előkelő szobákban néhol anakronisztikusán is hat. 48 A Piedad-oltár egyébként Solibes egyetlen Katalóniában fennmaradt műve, későbbi alkotásai a művész számára úgy látszik jó felvevő piacnak bizonyuló Aragónból származnak. A gazdagon aranyozott stukkódíszek, ruhák, glóriák, trónszékek súlyos, ötvösniűszerűen ható aranycirádái, melyek későbbi művein az elegánsabb, könnyedebb brokátköntösöket felváltják, a provinciálisabb aragón divatot követik. Itt nyilván a mester eredetileg is nehézkesebb ábrázolásmódja jobb fogadtatásra talált, mint az urbánus és franciásabb ízlésű Katalóniában. így nem különösen meglepő a New York-i Metropolitan Museumhoz 1925-ben John D. Rockefeller adományaként bekerült (azelőtt a G. G. Barnard-gyűjteményben, darabokra szedve) és a későbbiekben rekonstruált hatalmas Szent János oltár, 40 mely különösen a gazdag stukkódíszú trónus megformálásában és a parasztosan egyszerű Szent János alakban oly határozott aragón vonásokat mutat, hogy megfontolás tárgyává kell tennünk Gudiol Ricart azon állítását, mely szerint Solibes már 1470 körül járt egyszer Aragóniában és azután a század utolsó tizedeiben ismét visszaért oda. 50 Az oltár, melyről 1933-ban állapította meg James 44 Uo. 200, 20 J. 45 A tévedést egyedül A. L. M a y e r veszi észre, aki egy lábjegyzetben korrigálja is. Gotik in Spanien. Leipzig, 1928. 217. 2. jegyz. 46 VII, 1. 355. ff.; VIII, 426-428; IX, 2, 864-5; X. 380; XII, 2, 666- 7; XIII. 345-349. 47 Piquer-portré reprodukálva A. L. M aye r: Gotik in Spanien, I. m. 113 kép. 48 Vö. a Piedad-oltár: Angvali üdvözlet. 49 Tempera, fa, 139 X 100 inch. Ltsz.: 25.20, 668- 671, 673, 674, 927, 928, 929. Pintura gótica. Ars Hispániáé, IX. Madrid, 1955. 315.
