Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 36. (Budapest, 1971)

G. AGGHÁZY MÁRIA: Leonardo da Vinci lovas szobra

eső korszakban a Firenzébe szánt Anghiari-csata vázlatain (1503 —4 körül). Különösen az Angbiari-csatáboz készített részlet tanulnia nyokon figyelhető meg a Lomazzo-tól említett túlfeszítettség, amely nemcsak a lovakra, hanem a csata hevében keményen eltorzuló emberi arcokra is jellemző. E harcosok fiziognómiáival ellentétben a mi lovasunk arcvonásai nyugodtak, majdnem könnyed fölény sugárzik róla. Mert nem harcos, hanem történelmi lovagi tornajáték győztes szereplője lovasunk, aki a sárkányos, koronás sisak tanúsága szerint királyi személy. A sárkányos sisakkal foglalkozott már az eddigi irodalom is,

19 felidézve egy fiatalkori Leonardo-rajzon (London, British Múzeum) ábrázolt hasonló, még fantasztikusabb sisakot és vértezetet viselő, zord arcú harcost. E rajzát a Verrocchio-niűhely több változatban megmaradt: Darius, Nagy Sándor, illetve Scipio domborműveihez kapcsolták. Az eredet i bronzból készült reliefeket Mátyás, Magyarország királya kapta ajándékba Lorenzo Mediei-től, de ezek elvesztek.

20 A sárkány, mint harci jelvény Alföldi András szerint germán eredetű s ismert a későrómaiaknál is.1 Az ellenség megfélemlítésére szánt állat-hadijelvények közé tartozik és a keleti steppe-vidék területéről terjedt el. A Bayeux-i kárpiton is előfordul és szerepel ugyancsak mint sisakdísz és hadi jelvény az angol Monmouth-nál, az Artus-nionda első összefoglalójánál I 140 körül.

2- Komoly alapja van tehát annak, hogy Lomazzonak a szentekről, hősökről, stb. szóló fejezetében Artus ismertetőjele a sárkányos sisak. A francia lovagi epika egyik emlékének, a «Les neuf preux» történetének egyik főszereplője a legyőzött kelta Artus király. A kilenc vitéz megszemélyesítése pedig oly sokáig népszerű maradt, hogy még I. Ferenc is szívesen vállalta egyikük, vagy másikuk szerepének eljátszását.

23 Visszaemlékezve B. Tassonak a lóról szóló verssoraira, fel kell figyelnünk arra, hogy a mi szobrunk ábrázolta csatalovat «destrier»-nek nevezte. Deschamps, Eustache (1340 k.-XV. sz. eleje) nyomán és Ducagne, Charles du Fresne (1010— 1088 ( rlossaire Latin-jéből

24 megtudjuk, hogy ez a «destrier» nagytestű ló és csak lándzsatörésre, párviadalra használták a lovagok. Nevét onnan kapta, hogy a rajta ülő lovag fegyverhordozója, lovásza jobb kézről vezette (dextrarius). A kiemelt előkelőséget a mai magyarban is még meglevő «magas lóról beszél» kifejezésnek megfelelő: «monter sur ses grands chevaux» mondás jelzi. A háborúkban viszont gyorsabb mozgású, közepes lovakra volt szükségük, ezek voltak a coursier-k, vagy moyenek. Végül a harmadik fajta, közönséges lovakat, a roussin-eket, a falusi földműves munkáknál használták. Ugyanígy, hivatkozva Marc Vulson de La Colombière (XVI. sz. vége — 1658): Le vrai théâtre d'honneur et de Chevalerie c. művére

25 19 Goldsehei d e r, L.: Leonardo da Vinci. London, 1951. 24. old., 5. tábla, 42 - 45. kép. 20 B a 1 o g h J.: A művészet Mátyás király udvarában. Budapest, 1966. 513 — 516. old., 409-414. kép, a táblakötetben 284-287. old. 21 S eh ramm, P. E.: Herrschaftszeichen und Staatssymbolik. Beiträge zu ihrer Geschichte vom dritten bis zum sechszehnten Jahrhundert. I. — III. Stuttgart, 1954. Alföldi András véleménye idézve és az egész kérdés a II, kötetben 659-től. 22 S c h r a m m, P. E. : i. m. IL 662., III. 989. 23 A francia lovagkori szövegek és azok kommentálása legbővebben: SaintePal a y e, J.-B. de La Curne de: Mémoires sur l'ancienne chevalerie. Avec une introduction et des notes historiques par Ch. Nodier. Új kiadás. Baris, 1829. I. 359., 412. old., 28. jegyzet, 464. old. Idézve: S a i n t e — P a 1 a y e, J.-B. de la Curne de: i. m. I. 4L old., 35. jegyzet. 25 Uo: 18., 41. old., 35. jegyzet.