Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 34-35. (Budapest, 1970)

POGÁNYNÉ BALÁS EDIT: Észrevételek Marcantonio Raimondi néhány metszete motívum-előzményeinek és továbbhatásainak kérdéséhez

megbízásából, mely később a Louvre-ba került. 3 ' 5 Ismeretes, hogy Cézanne erről is készített rajzokat a nyolcvanas években, 34 s nem valószínű, hogy Raimondi és Ger­main Pilon műve közötti kapcsolatot ne vette volna észre. Raimondi metszetének s a Germain Pilon Három Gráciájának rokonsága azonban további összefüggésekre is rávilágít: Pilon műve — Dimier 35 szerint — Primaticcio rajz alapján készült. Primaticcionak pedig a Fontainebleaui kastélyban, F]tampes hercegnő szobáiban levő stukkódekorációin (107. kép) megtaláljuk ezeket a karyatidákat, közöttük a kosfej-motívumot is, 3(i egyik kezük tartó mozdulattal fejük fölé emelve, a másik a metszethez képest megváltozott ugyan, de hajviseletük, hajfonatuk, úgyszintén lábtartásuk ismét megegyező. Mindezideig Primaticcio e müveinek a Raimondi metszettel való kapcsolatára nem mutattak még rá. Rubens készített másolatokat erről a stukkó-dekorációról 1022-ben, 37 néhány változtatással (108. kép). Elhagyta a szatír-hermát, de a kosfej motívumot átvette, ami az eredeti Raimondi metsze­ten is szerepek Rubesnek ezt a Raimondi-metszetet is ismernie kellett tehát, ő több metszetét másolta Raimondinak. Raimondi e Karyatidák-metszetéhez kapcsolódik egy Rosso Fiorentino köré­ből származó, a Szépművészeti Múzeumban levő, diadalmenetet ábrázoló festmény, Apolló és a négy évszak néhány nőalakja is. 38 Primaticcio-nak, a fontainebleau-i iskola vezetőjének hatása alatt dolgozó művészek — mind az itáliaiak, mind a franciák sokat merítettek Raimondi metszeteinek motívum-kincseiből, mint any­nyian mások is az évszázadok folyamán. POGÁNYNÉ BÁLÁS EDIT 33 Oberheide, A.: i. m. 106.; Blunt, A. (Art and Architecture in France 1500 to 1700. London, 1953. 98. ós 64.) említi, hogy a G. Pilon II. Henrik szívtartójánál •a Marcantonio klasszikus arányú alakjai átalakultak a Primaticcio hosszúnyakú, kicsi fejű Fontainebleau-i nimfáivá, az Étampes hercegnő szobáiban levő stukkókról; előzőleg azonban, amikor ezeket a stukkókat tárgyalja, nem említi, hogy ezekhez bármi köze is lett volna a Raimondi-metszet motívumainak. 31 Berthol d, G.: i. m. 144, 145.; V e n t u r i, L.: i. m. 1351. 146. Kettő közülük New York Ira Haupt gyűjteményben, egy a bázeli Kupferstichkabinettban. 35 D i m i e r, L.: Le Primatice. Paris, 1928. 99. 36 D i m i e r, L. : i. m. VT - VII. tábla. 37 H e 1 d, J. S.: Rubens Selected Drawings. London 1959. 161. old., 172. tábla. 38 Rosso Fiorentino köre: Apollo fogata és a Négy Évszak. Fa, 66,8x 147,5 cm. H. Takács Marianna (A manierizmus mesterei. Budapest, 1968. 7. kép) szerint a kép a firenzei manierizmus franciaországi vendégszereplése idején keletkezett.

Next

/
Thumbnails
Contents