Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 34-35. (Budapest, 1970)
POGÁNYNÉ BALÁS EDIT: Észrevételek Marcantonio Raimondi néhány metszete motívum-előzményeinek és továbbhatásainak kérdéséhez
eredete, összefüggése a «Paris Itéleté»-vel, s a motívum továbbélése mindezideig elkerülte a kutatók figyelmét. A Raffaello rajza után készült «Paris Itélete» (B. 245) metszet két antik szarkofágreliefen alapul, melyet már Sandrart is megállapított: a Villa Medici és a Villa Pamphiliban levőkén. A Villa Mediciben 22 őrzött szarkofágrelief jobb oldalán van az a csoport, a két Folyamisten s a mellettük ülő alak, melyet a Raffaello rajz szabadon átalakítva jelenít meg. Raffaellonak az a bájosan kitekintő, könyöklő, korsójára támaszkodó nőalakja — rnely azóta is ihletően hatott sok későbbi műalkotásra — a szarkofágreliefen háttal ülő, a háttér felé forduló, könyökben, csuklóban szögletesen hajlított karjára támaszkodó, másik kezét nyitott tenyérrel fölemelő alak helyére került. Az antik dombormúnek ez az alakja azonban — mely nem került rá a «Paris Itélete» (B. 245) metszetre — feltűnik az általunk említett másik Raimondi metszeten: a «Nő a holdsarloval» (B. 354) címűn — ezúttal egy férfi alakjában. A lap két férfi közt álló nőalakot ábrázol, egyik kezében tekercset, a másikban holdsarlót tartva, A jobboldalt mellette álló férfi kürtöt fúj, a másik a földön ül, enyhén meghajlított jobbjára támaszkodva, balját fölemelve a holdsarló felé. Erről a Raimondi metszetről veszi át Cézanne «Fürdozok egy sátor előtt» (105. kép) 23 (Venturi 543) c. képének középső alakját. Erre az összefüggésre Gertrude Berthold Cézanne és a régi mesterek kapcsolatát vizsgáló művében 24 nem utal. Raimondi «Paris Itelete« metszetalakjainak átvételére azonban több Cézanne-képen is rámutat, 25 s még két másik Raimondi-metszet 26 után készített Cézanne-rajzot is felsorol. Nr. 42.) vonatkozó alakjához, a közvetlen előkép azonban a B. 354. álló nőalakja, rnely azután egy egész sorozat kiindulópontjává vált. Petrucci felveti a kérdést a metszet értelmezésére, tehát nem tekinti egyszerűen Hold-Allegóriának. Petrucci, A.: II Mondó di Marcantonio. Bollettino d'Arte, 1937. 38. — A földön ülő alak eredete, s továbbélése mindezideig elkerülte a kutatók figyelmét. 22 Robe r t, C: Die antiken Sarkophagreliefs. Berlin, 1898. II. IV. tábla 10. ábra, V. tábla, 11. ábra, 15. old. A szarkofág földön ülő alakja úgy mutat Jupiter felé, ahogyan a metszeten az alak nyúl a hold felé. C. Robert: i. m. II. k., V. tábla, II 1 ábra alatt reprodukált Codex Coburgensis rajza (Fol. 58., Nr. 199.) a felnyújtott kéz mozdulatát teljes pontossággal adja, míg a reliefen ez nem vehető ki egész világosan. 23 Cézanne: Fürdőzők egy sátor előtt, 1883- 85 körül. 63x81 cm. Stuttgart, Württemberg. Staatsgalerie. — A képet 1959-ben az oslói Ragnar Moltzau gyűjteménnyel vásárolták meg. — Berthold, Ct.: i. m. 38. old., 37. kép; Feist, H.: Cézanne. Leipzig, 1963. 26. kép; Europäische Malerei in deutschen Galerien. München, 1968. 259. sz. 24 B e r t h o 1 d, G.: Cézanne und die alten Meister. Stuttgart, 1958. c. művében annak vizsgálatával foglalkozott, hogy az antik, a reneszánsz és barokk szobrok vagy festmények alakjaiból — melyekről aktmodell utáni tanulmányok híján az emberi test részleteinek sajátos nyelvezetét tanulmányozta Cézanne, milyen alakokat ragadott ki és hogyan dolgozta fel azokat, s megállapítja, ezekkel az alakokkal Cézanne arra törekedett hogy a kompozíció fő térbeli irányvonalát egy-egy plasztikus alakban gyűjtse össze ós I egye Iái bal óvá. 25 Cézanne: Paris ítélete. 1860-61. Venturi, L.: Cézanne. Son art, son oeuvre. 2. k. Paris, 1936. 16. sz.; Berthol d, G.: i. m. 36.; Reff, Th.: Cézanne and Hercules. The Art Bulletin, 1966. 39.; Itt Cézanne a metszet-kompozícióinak csak a középső jelenetét festette meg. — Cézanne: Öt fürdőző. 1873— 77. Venturi, L.: i. m. 264. sz.; B e r t h o 1 d, G. : i. m. 36. ; N e u m e y e r, A. : Paul Cézanne, Die Badenden. Stuttgart, 1959. 8.; G. Berthold szerint Cézanne e festmény két figurájához nyert ösztönzést a Raimondi «Paris itélete» metszetétől: a háttal álló, két kezét felfelé emelő a jobboldalt ülő, könyöklő nő alakjához. Ez utóbbit G. Berthold a Manet szép meztelen nője persziflázsának tartja. (A «Reggeli a szabadban»-on levő nő.) — Említett szerzők szerint Cézanne a Raimondi «Paris itélete» metszetet Ch. Blanc: Histoire des peintures de toutes les écoles. Paris, 1870. c. könyvéből ismerte, melyben megjelent a metszet reprodukciója, s amelynek Raffaellóról szóló része 1857-ben már napvilágot látott. A többi kötetből (spanyol, stb.) is közöl repród ukciókat G. Berthold, melyek után Cézanne rajzokat készített. 26 Marcantonio Raimondi: Karyatidák (Cassolette). Bartsch 489. Delaborde 213.
