Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 34-35. (Budapest, 1970)

GARAS KLÁRA: J.H. Schönfeld és J. Heiss művei Magyarországon

nőalak, mely a morvaországi festményen kissé zavaróan töri meg a főszereplő beállítását. Amphitrite mindkét képen csaknem azonos; a hosszú leplet viselő, előrehajló s jobb karját nyújtó profilalakot Schönfeld több más kompozíciójáról is ismerjük, többek közt pl. a budapesti és vaduzi «Sába királynője Salamon előtt» képről. E figura mintája, őstípusa félreérthetetlenül Bernardo Cavallino Eszteré volt a ma Firenzében látható «Ahasvér és Eszter» képről. Jelentősen különbözik végül a táj megoldása is a két Neptun és Amphitrite ábrázoláson. A budapesti kép jellegzetes déli tengeri látképet mutat, Vesta kerek templomával a távoli hegyfokon. Ez a motívum Schönfeld több itáliai festményén is szerepel, pl. a sibiui «Arkadiai jelenetében (82. kép). A vizovicei festményen a partsávot vihartépte fák koszorúzzák, az eget felhők borítják, hiányoznak a klasszikus épületelemek. A képformátum és elrendezés, világos, derűs színezés alapján a budapesti képet alighanem azok közé az alkotások közé kell sorolnunk, melyek Schönfeld itáliai tartózkodásának végén, a negyvenes-ötvenes évek fordulóján készültek. Az alakok aránya és modellálása, felfogásmód többek közt az augsburgi «Proserpina elrablásá»-val, a nápolyi « Kereszt feltalálásáéval mutat rokonságot. Az eltérések alapján a vizovicei változatot valamivel későbbre, a Németországba való visszatérés utáni évekre datálhatjuk, egészen hasonló, már északi jellegű fákkal, lombkezeléssel pl. a kremsmünsteri «Pásztoridill»-en s az ötvenes évek elejének alkotásain találkozunk. A budapesti képek ismertetését még néhány Schönfeld-probléma felvetésével szeretnők kiegészíteni. Véleményünk szerint Schönfeld oeuvrejébe kell sorolnuk a prágai vár Mico Spadarónak, azaz Gargiuolónak tulajdonított itáliai tájképét (83. kép).

12 A Hradzsin kiállításán e festmény Schönfeld nagyszerű bibliai csataképének, a Josue csatájának közvetlen szomszédságában szerepel és a hasonlatosság, rokon felfogás annyire felötlő, hogy okvetlenül indokolttá teszi a kérdés behatóbb vizsgálatát.

13 A Gargiuolónak történt attribuálás inkább csak kísérleti jellegű, lényegében csak az irányt, a nápolyi jelleget fejezi ki. Gargiuolótól nem ismerünk ehhez hasonló idilli, tiszta tájképet, s azok a hiteles alkotásai, melyeken piciny alakjai tájban szerepelnek (Roma, Galleria Antica e Moderna; Nápoly, Capodimonte, Museo), nyugtalanságukkal, szaggatott vonalvezetésükkel erősen különböznek a prágai képtől. A költői alaphangú, harmonikus festmény kékes színeivel, sajátos motívumaival valóban Nápolyban keletkezhetett, szerzője azonban alighanem Johann Heinrich Schönfeld, akinek itáliai képein számos rokon mozzanatot, hasonló felfogást találunk. A tájképfestő Schönfeldről eddig nem sokat tudunk. Csak az utóbbi időkben bukkant fel egy tiszta tájképe, a bécsi akadémia «Képzeletbeli táj»-a; korai festményein, itáliai korszakának alkotásain azonban a táj jelentős szerepet játszik. A motívumok, részletek feltűnő egyezést mutatnak a prágai képpel. A levegős távlat, a gyengéd lombkezelés, a környezetbe illeszkedő finom kicsiny alakok a római Galleria Pallavicini, a sibiui Brukenthal múzeum árkádiai tájaira emlékeztetnek. E prágai tájkép aligha állhatott egyedül Schönfeld oeuvrejében s az idők során feltehetően többnek is nyomára bukkanhatunk. A drezdai képtár 1722. évi inventárjában egy «Rudera mit Monument» szerepelt tőle (párdarabján három katonával), a salzburgi Residenzben a XVIII, században ugyancsak egy tájképét tartották számon építészeti részletekkel.

14 12 Prága, Hradzsin-képtár. Ltsz. 0 282, olaj, vászon, 136x 154 cm. 1894. a bécsi császári gyűjteményből került Prágába ismeretlen mester műveként. 13 N e u m a n n, J. : La galerie de tableaux du château de Prague. Prague, 1967. 156., hangsúlyozza a Schönfelddel való Stílusrokonságot. 14 Inventaria Sr. König. Majestät in Pohlen ... Schildereyen ... 1722. Nr. 462. Handschrift, Dresden, Gemäldegalerie. H ü b n e r, L.: Beschreibung der hochf. ezrbisch. Haupt- und Residenzstadt Salzburg. Salzburg, 1792. II. 582.