Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 31. (Budapest,1968)
HARASZTI-TAKÁCS MARIANNA: Újabb adalékok Sofonisba Anguissola életéhez és müveihez
hagyhatja, akit tetszése szerint kiválaszt. 41 A 12 000 dukátos hozomány mellett az évjáradék nemcsak arról tudósít, hogy a spanyol király különös kegyét élvezte a festőnő, de amikor fiairól emlékezik meg, különösnek tűnik, hogy egy ötvenes éveiben levő «virgo»nak születendő fiairól beszél. Ha az adománylevél nem sematikus formula, akkor vagy azt kell feltételeznünk, hogy a festőnőnek már volt egy vagy több fiúgyermeke, vagy életkorát az eddigi források helytelenül állapították meg. Az, hogy az ifjúkorától Madriban élő festőnőnek, aki udvarhölgy, a királynő és az infánsok festője, a palotában lakik, a pápával levelező «virgo virtuosissima» házasságon kívül született gyermekei lehettek volna, teljességgel valószínűtlen. Itt egyrészt életrajzíróinak tévedésével kell számolnunk, akik a Van Dyck vázlatlap alapján számították vissza születési évét, másrészt néhány már évtizedekkel ezelőtt spanyol forrásokban publikált, de Sofonisba Anguissola életrajzával kapcsolatban figyelmen kívül hagyott adat felhasználását kell igénybe vennünk, hogy életének hézagos adatait az eddigieknél pontosabban összegyűjthessük. Házasságának idejére ugyanis az 1580-as év volt ezideig használatban. Annyi bizonyos, hogy 1568-ban, amikor Vasari a családnál járt, a festőnő még leány volt. De Izabella királyné végrendeleti záradékábap a festőnőre háromezer dukátot hagyott «para ayuda de su dote y casamiento». 42 Ez az adat 1571-ben van feljegyezve a spanyol kamarai irattárakban, noha a királyné már 1568-ban halott volt. A feljegyzések között az is szerepel, hogy ennek a kiházasítási segélynek a kifizetése 1569-ben lett volna esedékes, de pénzhiány miatt elmaradt. További kifizetésekről egészen 1574-ig talált adatokat Sanchez Canton. Ezek szerint elképzelhető volna, hogy a festőnő már 1568 után férjhezment, valószínűbb azonban, hogy a fiatalon elhunyt királynő már korábban gondoskodni kívánt kedvelt hölgyének (Sofonisbát a spanyol források mindég mint «Dama de la Reina Dona Isabel» említik) hozományáról. Ez is azt a feltevést látszik megerősíteni, hogy az udvarhölgy-festőnő születési éve az 1535-ös évhez áll közelebb, mint az 1527—1528-as esztendőhöz, de lehetséges az is, hogy csak 1540 táján jött a világra. Emellett szólna a festőnő életének további története is. Fabrizio Moncada ugyanis palermói tartózkodásuk néhány éve után meghalt. Sofonisba ekkor mindössze néhány évet tölthetett Palermóban és 1583-ban vagy 1584 elején, férje halála után, Cremonába kívánt visszatérni. Soprani tudósít arról, hogy az özvegy egy genovai hajóra szállt, hogy szülőföldjére visszatérjen. A hajó kapitánya, Orazio Lomellino azonban oly sok gyengédséggel vette körül, hogy az út végén a festőnő elfogadta házassági ajánlatát. így maradt közöttünk (ti. Genovában)—-fejezi be Soprani a történetet, melynek végén még Don Angiolo Grillónak Sofonisbához intézett szonettjét is közli, valamint arról tudósít, hogy a festőnőnek egy önarcképe Gio. Girolamo Lomellino házában van Genovában. Az 1768-ban megjelent könyv előfizetői között is szerepel a család egy leszármazottjának, Agostino Lomellinónak a neve. 43 Mivel a festőnő genovai érkezését a források 1584-re teszik, a házasság ebben az időben, a spanyol udvar hozzájárulásával és újabb adományától kísérve jött létre. Abból 41 «... e cosi diedela per Isposa ad un Nobile, e ricco Cavalière Siciliano chiamato Don Fabbrizio di Moncada con dote 12000 scudi incontantanti, e le consegno un annuale pensione di mille ducati sopra la Dogana di Palermo per se, e per quello de' suoi figlivoli al quale ella avesse voluto lasciare per testamento.» B a 1 d i n u c c i, F. : 1. m. 161. 42 S á n c h e z - C a n t ó n , F. J.: Los pintores de los Reyes Católicos. Boletín de la Sociedad Espanola de Excursiones. XXII. 1914. 149-150. 1571 március 12-ről az első adat. A többi kifizetésre vonatkozó feljegyzés: Libro I. de la Cámara (Consejo, sign. 25/e) fols. 178, 179, 323. Libro II. fols. 58, 108, 127. 43 S o p r a n i, E. : I. m. 415. Erről az önarcképről egyébként Lanzi is megemlékezik. L a n zi, L.:Storia Pittorica della Italia. Firenze, 1844. (negyedik kiadás) IV. 122—123, és III. 393.
