Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 30. (Budapest,1967)

WINZINGER, FRANZ: Albrecht Dürer vitatott budapesti rajztanulmánya

fej itt a felsőtest egységes mozdulatába illeszkedik bele. Ha ezt a két hátfigurát összehasonlítjuk, akkor látjuk, hogy az, ami a budapesti tárgyilagos egymásmelletti részletekben jelentkezik, itt egy összbenyomássá sűrűsödik. Teljesen kizárt, hogy egy másoló ebből az egyértelműen későbbi, párizsi alkotásból egy «régebbi» állapotot vissza tudott volna állítani. A budapesti «kardhordozo»-tanulmány tehát semmiképpen nem lehet a párizsi «lovasesoport» részletmásolata, ellenben vagy megelőzi azt, vagy legalábbis Dürernek egy régebbi közös mintaképére vezethető vissza. A budapesti rajz minden részletéhez található Dürer munkásságába szorosan illő mintakép. De sehol, a «kardhordozo»nál sincs szolgai másolásról szó. Ezek mindig szabad, szellemes változatai Dürer elképzeléseinek. Mindenesetre teljes összhang és tiszta áttekinthetőség a jellemzőjük, mint minden igaz, eredeti műnek. Nincs az a másoló, aki Dürer egész klaviatúráját ennyire szabadon és olyan maradéktalan kézügyességgel tudná megszólaltatni anélkül, hogy valahol mégis el ne árulná magát. Most tehát megismételhetjük azt, amit Winkler már megállapított: «überzeugende Merkmale einer Kopistenhand kaum zu finden seien». Leginkább úgy bizonyíthatjuk be, hogy ez a sajátságos lap Dürer sajátkezű munkája, ha összehasonlítjuk részleteiben kétségtelenül a valódi Dürer rajzokkal. A legjelentékenyebb az «ülő Madonna a hárfázó angyallal» (15. kép). Legalább négy igen rokon, hasonlóan könnyed vázlat létezik. Három közülük a Musée Bonnet-ban Bayonne-ban (W. 839, 856) és egy a Louvre-ban (W. 838). Mind azt bizonyítják, hogy Dürer 1521 — 22. években a legnagyobb odaadással foglalkozott, egy Máriát a gyermekkel és zenélő angyalokkal, szentekkel ábrázoló kép tervével. Mind a négy vázlatból, melyek mind átfogó nagy kompozíciókat ábrázolnak, a budapesti laphoz meglepően hasonló, szubtilis kézvonásbeli egyezések észlelhetők. De elegendő a párizsi lap (16. kép) egy megfelelő részlete is ahhoz, hogy a sajátkezűség minden kétségét kizárjuk. Nincs olyan másoló aki ezeket az utánozhatatlan, lángeszű «forma-stenogrammokat» «utanrajzolni» tudná, aki a tollvonásnak ezt a szabad szárnyalását követhetné. Mindkét vázlatban minden vonal közvetlenül egy nagyerejű formaelképzelésből fakad. Sehol semmi utánérzés. Maga ez a két hajszálvékony függőleges, tétova vonal, mely a budapesti Mária áldást osztó keze mellett bizonyára a fátyolt jelképezi, igazolja a teljesen szabad vázlatot. Másoló ezt nem lett volna soha képes ennyire gyöngéden megismételni. Éppen ezért vonták aránylag ritkán kétségbe sajátkezűségét. A budapesti lap egyéb részleteihez is hasonlóan meggyőző lapok találhatók a művész oeuvre-jében. A mesterien megrajzolt kézhez (17. kép), amely Dürer legelevenebb, egyúttal legjellegzetesebb rajzaihoz tartozik, ott vannak a londoni (azelőtt lembergi) kéztanulmányok (W. 22) és mindenekelőtt a felejthetetlen lap az Albertinában (W. 42). A lembergi tanulmány lap (18. kép) «gotikus» vonalvezetéséhez képest a mi kis vázlatunk mondanivalója tömörebb, lapidárisabb, határozottabb. Ki kételkednék azonban abban, hogy mindkét kéztanulmány ugyanegy formaérzék szülötte? Az «öt fejen» (19. kép) Winkler jogosan utal néhány gyengeségére. Ezek a gyengeségek persze nem számottevőek s e megállapítás Dürer minden effajta munkájára is illik. Főleg a «tíz profilfej» tanulmánylapra (Berlin, — 20. kép), amely talán még gyengébb rajzunknál, s amely a redőtanulmány miatt határozottan Dürer művének tartható. A budapesti rajz ruhatanulmányához is könnyen találunk Dürernél analóg formákat, a szőlővenyigével pedig többízben találkozunk az «Imakönyv» keretdíszítésén, mint pl. az «ivó Bacchus»-t ábrázoló lapon. A «darufej» (21. kép) pedig igazi bizonyítéka Dürer páratlanul szárnyaló kalligrafiájának. Hogy valóban a mester kezevonása ez, azt főleg a nagyon eleven londoni töredék (22. kép) bizonyítja, melyet Winkler a Dürer-kötetek végén kiegészítésül publikál és joggal eredetinek nevez, holott a művel kapcsolatban Beham nevéről is szó esett. Többször fölmerült az a kérdés : mikor jött létre ez a lap ? Giehlow szerint, amennyiben ez a munka valóban Düreré, akkor velencei tartózkodásakor keletkezett s ezt a véleményt ma már aligha lehet komolyan cáfolni.